Az egykori óbudai 5-ös villamos és HÉV-összekötővágány
illetve Filatorigát állomás, és a Bogdáni úti HÉV vágányok

Az 5-ös villamosvonal egy 1969-es BKV térképenAz óbudai 5-ös villamosvonal számomra azért is különleges, mert egy időben a közelben laktam, így sokat jártam arra, amerre egykor ez a viszonylat döcögött. A Flórián tér és a Hévizi úti lakótelep közt járt: elindult a még alul- és felüljárók nélküli, alacsony házakkal övezett Flórián térről a Szentendrei út mentén, majd rákanyarodott a Bogdáni útra, nyugat felé, hogy aztán délnyugat felé kanyarodjon, a Hévizi útra. A másik végállomása a Veder utcánál volt (bár a villamosbarátok egy része a HÉV vontatóvágány miatt azt gondolja, hogy a járat elment a Vörösvári útig). Manapság ezen az útvonalon nem jár semmilyen tömegközlekedési jármű, ami a társasházak és kisebb lakótelepek által benépesített területen egy kicsit talán furcsa is. 

A vonal története

Bár villamosvonalról beszélünk, annak története ezer szállal kötődik a HÉV-hez. Menjünk szépen sorjában!

1888-ban indult meg a BKVT helyiérdekű vasútja (a BHÉV ugyanis csak 1889-ben alakult meg, addig az anyacég volt az üzemeltető) Szentendrére. Bár ők értelemszerűen szerették volna a gőzüzemű járatot a Fő téren lóvasúti hálózatukhoz csatlakoztatni, ehhez az előljáróságok nem járultak hozzá. Hogy az utasoknak ne kelljen a kilométeres távolságot a HÉV belső végpontjához, a Filatorigáthoz gyalog megtenni, még abban az évben megindították az Óbuda-Filatorigát Közúti Gőzvasutat, mely a Laktanya utcában és a Szentendrei úton haladt. A jobboldali, 1896-os dátumozású térképrészleten pirossal jeleztem ezt a vonalat: a sárga a villamos (akkor már villamos volt a lóvasút helyett), a Filatorigáttól észak felé induló zöld a szentendrei HÉV. A Duna-parton haladó másik vonal az 1892-ben létesített jobbparti körvasút, melyen át 1895-től a HÉV-ek egészen a Pálffy térig bejártak - emiatt az összekötő gőzvasút egy évvel később meg is szűnt. Bár ennek a megszűnt összeköttetésnek a nyomvonala más volt, mégis ez a szakasz tekinthető az általunk tárgyalt 5-ös villamos (az évek során ezt a számot ugyanis természetesen más viszonylat is viselte, ezek közül a legtipikusabb a Fő tér-Népliget útvonalú volt) egyik ősének.

A folytatás szintén a HÉV-vel kapcsolatos: a BHÉV 1906-ban iparvágányt fektetett Filatorigáttól a Bogdáni és Hévizi úton, elsősorban a Bécsi út Hármashatár-hegy felőli oldalán fekvő Újlaki Téglagyárhoz, illetve a Honvédség élelmezési raktáráig. Később ez a hálózat tovább bővült, a környékbeli üzemek ugyanis kaptak a kedvező szállítási lehetőségen.

A baloldali térképrészleten a sötétebb színű vonal mutatja a huszas évek iparvágányait - érdekes módon az eddigre forgalmon kívül helyezett Fő tér-Filatorigát vonal is jelezve van rajta. Az iparvágányok természetesen a villamosvasutat is keresztezték.

A jobboldali térképrészleten egy későbbi állapotot láthatunk, meglehetősen kiterjedt vágányhálózattal (a színkiemelést csak a Vörösvári útig csináltam meg). Az ötvenes évekre a Hunor utcán keresztül a Bécsi úti Selyemfestőt és egyéb telepeket is bekapcsoltak.

A vontatási feszültség a Vörösvári út keresztezése előttől 600 volt volt (elnézést a hülye szójátékért - nem tudtam kihagyni:). A vágány ezután a ma már csak rövid utca-csonkként létező Ágoston utcán keresztül érte el a Bécsi utat, ahol különböző sugarú ívekkel csatlakozott a gyártelepekhez, illetve a baloldali vágányrajz tanulsága szerint a villamosvágányokhoz is.

A második világháborúban megsemmisült az Újpesti vasúti híd, emiatt az esztergomi MÁV személyvonatok Császárfürdő vasútállomásig jártak. A tehervonatokat 1950-től - az Árpád híd átadásától kezdve - Vizafogó teherpályaudvarra terelték, a hídon át. A Filatorigát és a Flórián tér között ehhez kiépítettek egy tehervágányt, mely azonban az Újpesti vasúti híd 1955-ös újra megnyitása után különösebb használat nélkül maradt volna. Ugyanezen év május 23-án ezen a vágányon indult meg az 5-ös villamos. Belső végállomása papírforma szerint a Flórián tér volt, de a valóságban csak a Kórház utca vonaláig jött el, innen indult Filatorigátig. Néhány évvel később, '58-ban a Hévizi úti HÉV-vágányt felhasználva meghosszabbították a Veder utcáig. Innentől tovább nem volt személyszállítás, bár a teherforgalom természetesen még jó ideig megmaradt.

A vonalon használt kocsiállomány elég szegényes volt, jellemzően kifutó típusokat tettek ide: közlekedett itt villamosból HÉV-vé épített 1000V-os 1000-es kocsi (1080 és 1081 pályaszámon, eredetileg is HÉV-es eredetű M V jelzésű testvéreikkel, a 2059-cel és 2060-nal együtt - a hatás kedvéért sárgára festve), volt BUR-vasúti kocsi, illetve a hatvanas évek közepétől a két UZ "alumíniumvillamos" lett állandó lakó.

A vég 1974 január 2-án jött el, ekkortól a 18Y, később a 118-as busz közlekedett itt. Eddigre az iparvágányzat nagy része feleslegessé vált: a téglagyárak megszűntek, az Ágoston utca környékén jókora paneltelep nőtt ki a földből. A szakasz egy kis plusz haladékot kapott a fennmaradásra akkor, amikor a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján a Szentendrei út mentén megmaradt HÉV-villamos összeköttetést megszüntették a közút kiszélesítése miatt. A Bécsi út/Vörösvári út villamosvégállomás nagyvasúti jellegű biztosítóberendezésekkel való kiépítése (ma is ezt láthatjuk, csak erősen leromlott állapotban) kapcsán nagy ívsugarú kapcsolatot kapott a Vörösvári úti villamosvágányokkal, és a kilencvenes évek végéig vontatási célokra használták. Amikor aztán a BKV eladta az egykori Filatorigát pályaudvar területét, sorsára hagyták. Óbudai lakosként éveken át nézhettem, ahogy előbb az egyik, majd a másik sínszál eltűnik, majd a Vihar utcai közúti közlekedési lámpából is kiszedik az irányát. 2006-ra már a Vörösvári úti kiágazásra is csak aszfaltcsíkok és az oszlopok elhelyezése emlékeztetnek.

A vonal bejárása

Mint már említettem, maga a vonal a Veder utcánál végződött, és nem volt kijárata a Vörösvári útra. A bejárást mégis innen kezdtük Baracsy Ákos barátommal: a villamossíneket a nyolcvanas évek elején hosszabbították vissza idáig, hogy összeköttetést teremtsenek a filatorigáti HÉV-pályaudvar és a villamoshálózat között.

A Hévizi útnál az 1-es villamos vonaláról egy kitérő ágazik ki, mely a kép készítésének idején még kétfelé ágazott néhány méterrel később: a baloldali (egyenesen menő) az időközben szintén megszüntetett óbudai kocsiszín felé megy ma is, jobban mondva annak rendezővágányaiba, illetve a 17-es villamos vonalára vezető sínekbe torkollik. A másik már nincs meg - pont ez volt vizsgálódásunk tárgya.

Ami érdekes volt: a vontatóvágányt biztosító jelzőlámpák még működtek, de a sín pár tíz méter után már végetért.

Hévizi út

Az egykori honvédségi élelmiszerraktár épülete még 2006-ban is megvan. A sínek korábban a falhoz közelebb húzódtak, később egy jobban elválasztott pályát kaptak.

Ez a bizonyos elválasztott pálya itt még megvan, de sínek nélkül (baloldalt). Találhatunk ellenben vágánydarabokat a raktár bejárókapujában. Sőt, két felsővezeték-tartó "fecske" is van fölöttük (jobboldal)!

Forrás: Luc72 gyűjteménye

HÉV-mozdonyok parádéja egykor, és az, ami ma látszik ugyaninnen.

A Hunor utcában mindkét irányban voltak vágányok; a nyugat felé eső sarkon még ma is látszik az ív helye, és néhány elárvult felsővezeték-tartó oszlopot is találhatunk. Ezeknél sokkal szomorúbb látvány azonban az óbudai villamosremiz 2006-ban már félig elbontott csarnoka, melynek hátsó homlokzata erre az utcára néz(ett).

De vissza a villamoshoz a Hévizi utcába: a vágány először ezen a szakaszon tűnt el - egy szakaszon parkolót építettek rá. Más részen viszont továbbra is látszik, hogyan is haladt.

Érdekes, hogy a két sínszál nem egyszerre tűnt el: másfél évvel a képek készítése előtt még csak az egyik oldalról hiányzott az egyik. Az is látszik, hogy más-más technikával távolították el őket: a képen láthatót lefeszítették, letépték, míg a másik oldalit lecsavarozták, és leemelték. Mindebből én arra következtetek, hogy nem a BKV szedte fel őket, hanem valamiféle "fémgyűjtő".

Újabb útátjáró, ahonnan azóta már eltávolították a sínmaradványokat.

Végre-valahára villamos: nagyjából itt volt a végállomása az 5-ösnek. "Halálhörgés, siralom zajlik már helyettek".

(C) Geoff Tribe

A két kép készítése között 37 év telt el. Akárhányszor járok erre, mindig valószerűtlennek tánik, hogy ebben a csendes utcában valaha is villamos járt!

Forrás: Luc72 gyűjteménye

Egy jókora HÉV-tehervonat halad Filatorigát irányába.

Itt még a betonaljakat is kiforgatták a helyükről, annyira fel akarták valakik szedni a fémanyagot?!

Egy darabon megint faaljakat láthat(t)unk beton helyett.

Bogdáni út

Egy enyhe ív után már a Bogdáni úton járunk. Érdekes, hogy az egykori vágányzóna még évek múltán sem lett újrahasznosítva- pedig a környékbeli parkolni szándékozók lehet, hogy örülnének neki...

A Vihar utcai kereszteződésben 2001-ben még megvolt, sőt, működött a vontatóvágány holdfényjelzője. Igaz, szabad jelzést már nem adott a kötöttpályának, de rendesen karban volt tartva. A jelzőket amúgy valószínűleg akkor szerelték fel, amikor már nem volt használatban a vágány.

Egy régi kép a Bogdáni út elejéről, a forgalmi kitérőről - és ugyanaz a hely ma. A fák megnőttek, a villamosok eltűntek.

Mike Taplin '72-es felvételén ugyanennek a kitérőnek a másik vége látható.

Egy kis kitérő: a Bogdáni úti HÉV-szakasz

Mint azt az oldal elején már említettem, a szentendrei HÉV eredetileg nem azon az útvonalon haladt át Kaszásdűlő és a Szentlélek tér között, mint ma, hanem a Bogdáni út Szentendrei úttól keletre eső szakaszán érintette a jelenleg ott üzemelő benzinkút és környékét elfoglaló FiIatorigát állomást.

Filatorigát HÉV állomás (később teherpályaudvar)

Ez az állapot 1978 decemberéig tartott, amikorra elkészült a mai, Mozaik utca felé eső szakasz. A nyomvonal-módosítás eredményeként két szűk ívvel kevesebb lett a vonalon.

Baloldalt még van személyforgalom Filatorigát állomáson, jobboldalt már csak teherpályaudvarként üzemel. A bal alsó sarok felé kanyarodó vágány vezetett a Bogdáni/Hévizi úti vontatóvágányhoz, ami ezen oldal fő témája.

Az ezeken a képeken látható, Rhein-Union-Brücke (RUB) rendszerű félállandó szerkezetű felüljárót '68-ban építették ide, addig szintbeli kereszteződés volt a főútvonallal.

A Bogdáni utcai szakasz

Nem is tudom hirtelen, mi a furcsább számomra: hogy ez az utca akkor még nem is létezett ezen a szakaszon, helyette a zöld síndöcögények csattogtak...

... vagy az, hogy ezek a zöld síndöcögények már ugyanazok az MXA típusú szerelvények (is) voltak, melyek ma közlekednek itt.

Nos, ezek az ívek talán tényleg nem igazán illettek az akkoriban (is) divatos gyorsvasúti koncepcióba!

Az egykori elágazás helye jórészt ma is üres, és a kerítés íves alakjából is sejthető, hogy mi volt itt. A figyelmes szemlélő oszlopcsonkokat is találhat a gazban.

Az előbb "elágazást" írtam, bár ezeken a képeken már nincs meg a jobbparti körvasút Gázgyár felé haladó vágánya - és még nincs meg a mai HÉV nyomvonal.

A HÉV innen délre a mostani nyomvonalán haladt. Ami a Filatorigáttól Kaszásdűlőig tartó szakaszt illeti, az szinte teljesen egyenes volt, helye nagyrészt ma is kivehető - a teherpályaudvar bezárásáig használt egyetlen összekötővágány csonkja talán még most is megvan.

De most térjünk vissza az 5-ös villamoshoz!

Szentendrei út

Valahogy így nézett ki a Szentendrei út Filatorigáttól befelé eső szakasza az ötvenes-hatvanas években. Mai szemmel rá se lehet ismerni!

A pálya fekvése a lakótelep megépültekor is megmaradt. A fenti két kép közelítőleg ugyanazt a részt ábrázolja, a Kórház utca torkolatát (ma a Flórián áruház lekövezett előtere van a bal alsó sarokban).

Baloldalt: az egyik UZ villamos '72-ben. Ma valahol itt van a belváros felé tartó buszok Raktár utcai megállója. Jobboldalt már a hetvenes évek közepén-második felében járunk: a vágány még megvan, de nincs használva. Az 55-ös busz a Miklós utcai buszvégállomásról indul a Népliget felé, de mögötte talán már a Szentendrei út közelgő szélesítésének/átépítésének előjelei látszanak?

Flórián tér, végállomás

Ezen a régi képen még nem állt a Flórián áruház, így rá lehetett látni a Szőlő utcai "faluházra", melyet azért becéznek így, mert egy falunyi ember ellakik jókora tízemeletes szalagjában. Jobboldalt már van Flórián - és nincs villamos.

Végállomás, leszállás! Bár itt az utasok már felfelé szállnak az UZ-ra, melynek középső, ráncajtaja ekkor már üzemen kívül volt. A háttérben a Miklós utcai végállomáson álló buszok láthatóak. Nosztalgikus íngyenceknek még tetszhet a bal szélen sejthető Robur busz is.

És ezzel a bejárás végére értünk: az 5-ös vonal vágányai a fenti képen (elnézést a minőségért, de két régi fotóból vágtam össze) látható módon érték el az Árpád híd lehajtójának, a Szentendrei útnak és a Pacsirtamező utcának a kereszteződését. Ide ugyan már nem jött le az 5-ös villamos, de úgy éreztem, ide kell tennem a képet. Akit bővebben érdekel a téma, bátran kattintson az alábbi linkre!

További eltűnt óbudai villamosemlékek: a Lajos utcai vonal és az óbudai óriáshurok


Újkori fotók: Baracsy Ákos és Varga Ákos Endre
Archív:  Mike Taplin, Geoffrey Tribe, Uherkovich Péter, illetve Luc72, Mr. Cyber, Németh Zoltán Ádám, Nagy Zsolt Levente, a tramway.com és a szerző gyűjteménye

Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez