A BKV 50. születésnapi bulija :)
2018. november 25.

Bár az időjárás nem erőltette meg magát, hogy a kedvünkben járjon (bár biztos vannak, akik szeretnek esőben ácsorogni, én nem tartozom közéjük), a BKV megalakulásának 50. évfordulója alkalmából indított rendezvénysorozat lezárása - egy járműparádé formájában - így is remekül sikerült.

A nap nekem valamikor reggel hét körül indult az Örsön, ahol el akartam csípni a főműhelyből és Zugló kocsiszínből Budafokra induló kocsikat. Egy részüket sikerült is, lásd fentebb. Némelyik kocsit most láttam először az utcán jelen formájában, és nem sok híja volt, hogy ne legyenek itt - az egyik Bengálin állítólag még néhány órával korábban is szereltek valamit.

A nagykörúti felvonulás

Akárcsak öt évvel korábban, most is a Nagykörúton helyezkedtem el a Budafok kocsiszínből induló felvonulást elkapni, csak most egy helyben maradtam, nem ugráltam a megállók közt. Voltaképp bárhova állhattam volna, hiszen nem kellett a napsütés irányához alkalmazkodni: nap híján mindenütt egyforma rosszak voltak a fények :)

A régi járgányok a forgalmi kocsik (ti. a menetrend szerint közlekedő 4-esek és 6-osok) közt jöttek. Kivételesen el fogok térni az időrendi sorrendtől a képekkel, hogy kiemeljem az egymással rokon járműveket. Balra a régi ismerős BKVT 611-est láthatjuk, mely 1987 óta közlekedik többé-kevésbé ilyen formában nosztalgiajáratként. Egykori "testvére", a szintén "S" sorozatú, eredetileg 571-es pályaszámú kocsi viszont nem ugyanilyennek lett felújítva, hanem úgy, ahogy a harmincas években járt: 1820-as pályaszámmal, és már sárgán - lásd jobbra. Végre van Beszkárt (Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság) állapotú nosztalgiakocsi a városban! Igazából nem is értem, eddig miért nem volt, hiszen ehhez a céghez fűződik a budapesti tömegközlekedés talán legsikeresebb korszaka!

Ez a két kocsi is hasonlít egymásra, bár nem teljesen ugyanaz a sorozat: balra a 436-os kocsi 1913-ból (BVVV "L" típus), jobbra a hozzá hasonló, ám kicsit régebbi 2806-os (eredeti számán 382-es, BVVV "K" típus). Utóbbi kivételesen nem gyártáskori állapotra lett helyreállítva - hiszen mi értelme lenne két majdnem egyforma kocsinak -, hanem utolsó üzemi állapotába. Gyakorlatilag csak két középbejáratú pótkocsi hiányzik mögüle ahhoz, hogy tökéletesen megidézze a hetvenes évek kopott és végletekig leegyszerűsített világát!

A favázas BKVT 1074-eshez (balra) sajnos nem tartozott "tesó", mert az 1000-es pályaszámú acélvázas kocsi Szentendrén pihent. Ha nagyon hunyorítunk, a szintén acélvázas 2624-es pótolta őt, lásd jobbra. Igazából annak idején azért is akartuk hazahozatni Amszterdamból ezt a kocsit, mert odafent azt mondták, hogy az "ezres" nem járhat a városban túl nagy tengelytávja miatt - a BVVV "G" sorozatú, kisebb 2600-as ellen viszont semmit nem tudtak felhozni. Jelen pillanatban viszont már csak az a kérdés, hogy ha az 1074-es közlekedhet (ritkán, és csak bizonyos útvonalakon), akkor az 1000-es miért nincs még bent a városban :)

Balra: a 3430-as MUV is nemrég készült el. Erre a kocsira már ráfestették a selejtezést jelentő "S" betűt, csak civil közbeavatkozásnak köszönhetően maradt meg. Jobbra: a BKV két üzemképesen megmaradt UV szerelvénye szerencsére viszonylag gyakran látható, egyikük most is itt volt.

Balra: végre mindenki láthatta, milyen volt a Bengálik prototípusa, az FVV 3720-as - később 1100-as - kocsi, amit 1961-ben a sárga-barna-fehér helyett ilyen furcsa festéssel küldtek forgalomba. Szó szerint üde színfoltja a budapesti nosztalgia villamosozásnak! Jobbra: az 1233-as kétirányú Bengáli debreceni gúnyájában már elég sokat mocorgott Pesten, de most végre úgy néz ki, ahogy annak idején kijött a Füzesi főműhelyből.

Nem egyedül ácsorogtam a járdasziget végében: velem tartott hűséges állványom, így videó is készült :)

És akkor hirtelen: buszok!

Az öreg tuják végiggurultak a Nagykörúton, majd a Széll Kálmán tértől a Krisztinavároson át csorogtak le a Szent Gellért rakpartra, ahol egy sor veterán busz várt rájuk:

Hihetetlen látványt nyújtottak, ahogy az indulásra vártak! Sajnos a rakpart közúti forgalmát nem állították le, így nehéz volt fotózni őket: amikor épp nem jött autó, akkor mindig hozzám hasonló érdeklődők gyalogoltak bele a képbe :) Sebaj, azért kattogtattam párat rájuk, amíg vártuk a villamosokat: a sort a MÁVAG Tr5-ös vezette, amit néhány éve egy ház belsejéből (!) szabadítottak ki. A típust 1947 és 50 közt gyártották, Láng motorral - utóbbi helyett ma egy Csepel kerreg benne.

Az ezt követő szerelvény tudtommal nem a BKV tulajdona, hanem a Lanta Kft-é. És igen, "szerelvényt" írtam, mert a gyönyörűséges Ikarus 620-as mögött egy ÁMG 406-os pótkocsi díszelgett. Ilyet mondjuk Pesten a 620-asok nem vontattak, ...

... csak az Ikarus 60-asok, mint amilyet itt balra láthatunk. Ezt a kocsit is itt láttam először! Jobbra a sort záró Ikarus 180-as, ami viszont szerencsére sokat mozog.

Rakparti tramparty

Elnézést kérek a fentebbi címért, előtört belőlem az elnyomott gesztipéter :) Bár nem igazán sikerült jó pozíciót felvenni a videózáshoz és fotózáshoz (inkább a Bertalan Lajos utcához kellett volna kiállni, ahol egymás mellett mentek a buszok és villamosok), azért szorgalmasan nyomkodtam a gombot.

A sor villamosokkal (BKV 2806 és BKVT 1074) indult, ...

... majd jött a MÁVAG Tr5-ös és az Ikarus 60-as.

BSzKRt 1820 és BKV 2624.

Balra: mivel nem az volt a cél, hogy a járművek a lehető leggyorsabban száguldjanak el a fotósok objektívjei előtt, néha kicsit feltorlódtak. Jobbra: Ikarus 620 + ÁMG 406.

A pótos buszszerelvény hátulról, és a BKVT 611-es (jobbra).

Nem irigyeltem ennek a kabrió Ikarus 630-asnak a sofőrjét a tipikus november végi időben! Egyszer utaztam ezen a kocsin hasonló körülmények közt, és mit mondjak, a végére kicsit elkékültem a menetszéltől :) Egyébként érdekes, hogy gyakran Ikarus 620 kabrióként hivatkoznak erre a példányra, pedig legjobb tudomásom szerint egy NDK-ból visszahozott 630-asból alakították át. Jobbra: MUV. Szerintem az UV szólóban is piszok jól néz ki, nem?

Az Ikarus 180-as gyerekkorom egyik maradandó emléke, úgyhogy ahányszor látom, annyiszor fogom lekattintani :) Jobbra: az UV szintén örök szerelem.

Balra: erre a szögletes lélekvesztőre emlékszünk még? 1989-től néhány éven át ilyen Ikarus 521-esek közlekedtek a Várbuszon. Emlékeim szerint azért volt rájuk szükség, mert néhány pinceomlás után kitiltották a komolyabb buszokat a Várnegyedből - kivéve a turistabuszokat, azok biztos "pincebiztosak" voltak :-/ A Volkswagen kisteherautó alvázára épített bódék nem voltak nagy eresztések, a kilencvenes évek közepén le is cserélték őket Ikarus 405-ösökre, igazi cseberből-vederbe helyzetet teremtve. Jobbra: a kétirányú Bengáli.

Bár ez a példány nem igazán régi kivitelű, az Ikarus 260-as sorozat se hiányozhatott a parádéról. Ez a kocsi régi ismerős, emlékszem, felnőttkori közlekedésmániásságom elején, 2001-ben ünnepelte huszadik születésnapját. Jobbra: a BVVV 436-os '87 óta nosztalgiakocsi, lassan már ebben a mivoltában is régiség :)

1973-ban, egy évvel a 260-osok után megkezdődött a csuklós verzió sorozatpéldányainak üzeme is a BKV-nál. Az Ikarus 280-as típust ez az 1986-os gyártású példány képviselte, lásd balra. A két 200-as kicsit furcsán nézett ki a sok öreg közt, hiszen társaikból szolgál még pár a városban, igaz, már ráncajtó nélkül. Igazából még mindig nehéz elhinni, hogy egyszer teljesen el fognak tűnni, pedig már rég túlélték saját magukat! Jobbra: az egyirányú "FVV csuklós".

A videókamera ekkor is szorgalmasan dolgozott.

Rövid kitérő Kelenföldre

A felvonulás Kelenföld kocsiszínben végződött, ahol közelebbről is meg lehetett nézni a résztvevőket.

A lehetőséggel sokan éltek, úgyhogy sietnem kellett, ha még tömeg nélkül le akartam fotózni a régiségeket :) Jobbra: BVVV kéttengelyes Füzesi-féle acélvázas "kasztnival" (2624) és még favázasan (2806).

A jelenlevők egy része nem (csak) fotózni jött, hanem részt venni egy kiránduláson az 1233-assal. Mi páran inkább kívülről akartuk fényképezni a különmenetet, úgyhogy búcsút intettünk a kocsiszínnek, és előrerohantunk fotóhelyeket keresni.

Én is haza, te is haza...

A Frankel Leó utcában értük utól a hazafele tartó MUV-ot, ami szépen tükröződött a vízes aszfalton, amint az balra látható.

Nemsokára jött az 1233-as is, tele villamosbaráttal.

A következő fotóhely a Vörösvári út volt Óbudán, itt az 1233-ason és az UV-n kívül...

... a 3720-ast is elcsíptük. Ez a kocsi még nem volt teljesen kész, ezért nem szállított utasokat - sőt, amennyire tudom, azóta se (2020 októberében írom ezt).

Videón kicsit többet meg sikerült örökíteni a 3720-asból.

... de előbb még egy kis Bengáli

Úgy döntöttük, hogy nem a kocsiszínbe tartó kocsikat követjük, hanem az 1233-ast. Úgy sejtettük, hogy az újpesti városháza előtt meg fognak állni, és lőn:

A Bengálival kapcsolatos érzéseim sokáig erősen ambivalensek voltak. Egyrészt a fotókon jól néztek ki, meg a hangjuk is jópofa volt, viszont utasszállító eszközként elég gyalázatos színvonalat képviseltek: a nem mindig záródó ajtók, a rázkódás, a menetzaj, és a gyorsulásnak alig nevezhető mértékű gyorsulás már új korukban is gáz volt, a XXI. században pedig egyenesen kínzásnak tűnt. Nem véletlenül selejtezték ki Budapestről az összeset már a nyolcvanas évek első felére! De vidéken se azért maradtak meg a közelmúltig, mert olyan megbízhatóak voltak, hanem mert nem volt pénz jobbra - amint lett, szép sorban el is tűntek. Most viszont, hogy már csak nosztalgiaként találkozhatok velük, újból megszerettem őket, hisz tényleg csinosak, és élmény minden közelükben töltött perc :) Az 1233-as ráadásul különösen szép jelen állapotában a díszcsíkjaival és egyéb apró részleteivel együtt!

Mivel korán sötétedett (már úgy értem, hogy az eddiginél is sötétebb lett), a fotózásnak búcsút kellett mondani. A rákospalotai Kajár utcától kezdve már csak egy röpke videó, illetve némi párhuzamosan haladás erejéig próbáltunk meg lépést tartani a Bengával.

Mivel autóval követtük a különjáratot, több helyen is meg tudtam örökíteni a kétségkívül látványos jelenségnek számító villamost. Milyen klassz volt ez a nap, és még milyen klassz lehetett volna, ha süt a nap :)

Így a végén köszönetet szeretnék mondani a szervezőknek, illetve mindenkinek, aki részt vett a program megvalósulásában!


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez