Tour de Trams-pótló járat, első rész: Gotha, Erfurt

A "Tour de Trams" nevet 2003-as, Ícével és NZA-val közös villamosos túránkra ragasztottam rá még valamikor útközben, és bár elég erőltetetten hangzott, egyszercsak azt vettem észre, hogy ők is így hívják. Ennek megfelelően a rákövetkező év svájci körutazását, és német-osztrák körútját is így neveztem el. Ezután volt egy rövidebb német, és egy hosszabb svájci-osztrák túra, aztán már nem adtam külön nevet az ilyen utazgatásoknak, részben azért, mert már nem voltak ilyenek. Hogy most mégis előszedem ezt a rossz szóviccet, az csak annak köszönhető, hogy valami összefoglaló nevet kell adnom a 2014 nyarán megejtett kisebb látogatásaimnak - ezek ugyanis nem önálló utak voltak, hanem hosszabb kirándulások közbenső állomásai. Gothába például Naumburgból mentem, majd ugyanazt a napot Erfurtban zártam; Würzburg csak egy koraesti kiruccanás volt Nürnbergből, Düsseldorfba pedig Kölnből ugrottam át két órára. Ennek megfelelően nem is tudtam alaposan megnézni a most következő négy üzemet, csak röpke benyomásokat tudtam szerezni.

Gotha és a Türingiai-erdei Vasút

Tram gotha netz.png
"Tram gotha netz" von Broadway Berlin - Eigenes Werk. Lizenziert unter GFDL über Wikimedia Commons

Gotha történelmi szerepe messze túlmutat mai jelentőségén: régen hercegi főváros volt (a mai angol királyi család neve az első világháborúig "Szász–Coburg–Gothai" volt!), a német kartográfia és könyvkiadás, a biztosítók és a szociáldemokrata mozgalom egyik bölcsője. Ha pedig csak a technikatörténetet nézzük, többek közt itt gyártották a berlini metró C2-es típusú járműveit, kicsit később pedig óriásvitorlázót és sugárhajtású csupaszárny vadászt építettek a vagongyárban, melynek termékei az NDK időkben "gothai villamosokként" váltak fogalommá.

A fentiekhez képest meglehetősen üresnek és lehangolónak éreztem a várost megérkezésem után. Igaz, van pár szép palotájuk, és ez nem is épp az óváros, de a képeken látható utca az omladozó házak közt kanyargó egyvágányos villamossal még tán Felső-Sziléziában is elhanyagoltnak számított volna. Igaz, a pálya nem volt rettentő rossz állapotban, a kocsik pedig kimondottan tiszták voltak.

Gyanúm szerint itt egy belvárosias részt söpörhetett el valamikor a történelem. A pálya feltűnő elkerítése talán arra utalhat, hogy sokszor tarthatták fel autók a villamost? Huszonpár éves képeken élettel telibb ez a tér - a még régebbieken pedig kicsit meseszerű.

A villamosok húszpercenként jártak, utast viszont alig láttam - egyszerűen nem bírtam nem arra gondolni, hogy egy Dunaújváros méretű településen (Gothának csak 45 ezer lakosa van!) nem igazán indokolt a villamosüzem fenntartása. A villamosvezető viszont, akivel először találkoztam, nagyon segítőkész volt, segített kitalálni, milyen jegyre van szükségem, mennyi időm van az indulásig, stb.

Balra a távolban a Szent Margit-templom tornya látható, én meg a város felfedezése helyett inkább kimentem a zöldbe, a Türingiai-erdei Vasúttal.

Ez a név nem csak úgy általában egy tetszőleges türingiai erdei vasutat jelöl, hanem konkrétan a Türingiai-erdőben járó, 22 kilométer hosszú vonalat - ami történetesen egy Gothából induló, méteres nyomtávú villamos. Gotha villamoshálózatát nem nagyon lehet önmagában értelmezni, így üzemeltetését ugyanaz a cég végzi, amelyik a Tabarzig tartó erdei fővonalért, és annak waltershauseni szárnyvonaláért is felelős.

A waltershauseni szárnyvonal érdekes jószág: a fővonalról egy deltában válik le, és bár a másik végén is van fordítóhurok, jellemzően egy kétirányúvá átépített ex-erfurti KT4-es ingázik rajta. Itt vezetni nem túl pörgős munka: harmincvalahány/huszonpár percenként van indulás, az egész út pedig nem több hét percnél.

Na, de hogy mi jön szembe, amikor egyik kisvárosi utcából a másikba kanyarodunk, azt sose lehet tudni, ez pedig határt szab a féktelen száguldásnak ;) Nekem egyébként ez a vonal jobban tetszett, mint maga a gothai villamos.

Egy ex-mannheimi DÜWAG-gal is találkoztam, és azon filozofáltam, hogy mennyire tipikus, hogy az NDK villamosgyártásának egykori központjában is az NSZK "konkurenciával" lehet találkozni :)

Maga az erdei vonal elég változatos, mindenképp megérte az idejövetelt: a városból kifelé menet kicsit rurális jellegű, aztán hatalmas nyílt földeken robogunk át (bár a videó feliratában panaszkodom a sebességre, azért tulajdonképpen rendesen haladtunk), végül a felső rész ténylegesen erdőben fut. Utóbbinál jó lett volna leszállni, és fotózgatni egy kicsit, de a sovány menetrend és az időhiány együtt arra kényszerítettek, hogy kihagyjam ezt. Igaz, olyan együttállásokat, mint ezen a képen, csak különmenetekkor lehet készíteni. A fentebbi videó amúgy pont fordított sorrendben tartalmazza a fentebb írtakat, ugyanis odafelé inkább nézelődtem, csak visszaúton nyomtam a gombot.

A bal oldali kép a tabarzi végállomáson készült, jobboldalt viszont már újra Gothában vagyunk, a vasútállomásnál.

Talán elsősorban a vasútállomás tehet az első képeknél említett szomorú benyomásról: a második világháború után csak félig felépített épület (balra) belülről is erősen leharcolt állapotban volt. A jobbra látható kombinált villamos- és buszvégállomás viszont olyan volt, mintha most kapták volna elő valami futurista képeskönyvből!

Itt még a vécéajtót is gép mozgatta! Jobbra: hű paripám távozóban - a ritka követés miatt nem volt esélyem túl sok villamost lefotózni.

A balra látható 302-es az aktuális festést viseli, a jobb oldali 314-es viszont még erfurti színeket, ez a kocsi ugyanis onnét érkezett a kétezres években. Miután ő is elment, felszálltam egy ívben dülöngélős motorvonatra, és átmentem a kocsi előző munkahelyére.

Erfurt

Erfurt jócskán nagyobb Gothánál, jócskán komolyabb hálózattal: a 200 000 lakosra 42 kilométernyi villamos jut. Persze a kötöttpályás közlekedést optimális esetben nem kilóra mérjük, de az erfurti egy jól karbantartott, folyamatosan fejlődő üzem, melynek vágányai egy virágzó város utcáin futnak.

Stadtbahnnetz Erfurt.png
"Stadtbahnnetz Erfurt" von Michael Sander (Netz-Skizze), OpenStreetMaps (Hintergrundkarte) - Der Plan wurde von mir auf Grundlage einer Karte von OpenStreetMaps erstellt.. Lizenziert unter CC BY-SA 3.0 über Wikimedia Commons

A 2004-es Tour de Trams során már jártam itt - elsősorban az maradt meg, hogy milyen szép az óváros. Akkor még Tatrák is jártak, míg most csak alacsonypadlósokkal találkoztam.

Már megérkezni is más volt: a főpályaudvart épp az előző látogatás idején kezdték átépíteni, most viszont egy olyan komplexumban szálltam le, mely leginkább a közelmúltbeli osztrák átépítések ("Bahnhofsoffensive") eredményére emlékeztetett. Érdekes, hogy a részben átmenő, részben (két irányból is) fejállomás kialakítást megtartották, csak most egy hatalmas üvegcsarnok fedi a terület nagy részét. Szintén érdekes, hogy a város első, 1846-ban épített vasútállomása is megvan, a villamosvágányok túloldalán.

Balra: Erfurt óvárosát egész szédítőnek találom, az pedig kivételesen klassz dolog, hogy a sokszáz éves utcákon villamosok kanyarognak! Jobbra: a főpályaudvartól 500 méterre található a város egyik fő tere, az Anger, ahol a város villamosvonalai találkoznak-fonódnak-elágaznak, ...

... meglehetősen szép környezetben. Amíg járt Erfurtban, trolibusz is volt itt, meg forgalomirányító torony! :) A fentebbi képeken a mindennapokban használt két típust láthatjuk: a még csak részben alacsonypadlós, meglehetősen szögletes MGT6D-t, és az "arcról" nekünk is ismerős Combinót (de a még multicsuklós kialakításút - a budapestiek nem ilyenek).

Már Gothában is furán viselkedett a fényképezőgépem, de az erfurti Dóm lépcsőin egészen konkrétan bemondta az unalmast. Részben sírógöcs kerülgetett, részben pedig szerettem volna a kőhöz csapni a masinát, de végül hagytam, és inkább csak videóztam, illetve néha a kamerával kattintottam. A minőség olyan, amilyen - a szándék a lényeg :)

Balra: Combinóból rögtön több fajta is van - a hosszú orrú korábbi dizájnú (Combino Basic, balra), illetve a mieinkre hasonlító (Combino Advanced, jobbra). Előbbiből csak ötrészesek vannak, utóbbiból viszont háromrészesek is, melyek néha az előbbiekkel csatolva járnak. Ezen felül a legújabb formatervűből (Combino Classic) is van háromrészes, de olyat nem sikerült fotón elkapnom (videón viszont többet is). A jobboldali képen menetrendi pókot láthatunk: a különböző irányból érkező járatok megvárják egymást, hogy az utasok bármiről bármire átszállhassanak.

Az Anger forgalmát külön videón is megörökítettem, aztán sajnos haza kellett indulnom.

Következő oldal: Würzburg és Düsseldorf


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez