Másfél óra (se) Augsburgban

Valószínűleg ez lesz a legrövidebb útibeszámoló az oldalon, de mégse akarom ezeket a képeket megmutatás nélkül eldobni. Igazából nem is rendes látogatás volt ez, csak egy átszállás, amit elhúztam annyira, hogy be tudjak ugrani a belvárosba megnézni valamit, ami 12 évvel korábban kimaradt. Ha valakit érdekelnének a részletek: Münchenből érkeztem, egy olyan vonattal, amit csak az azt vontató mozdony miatt választottam, aztán pedig Nürnberg felé távoztam - Donauwörthön át, mert arra még nem jártam.

Balra a főpályaudvar előtti villamosmegállót látjuk, ami nem sokat változott az említett 12 év alatt - talán csak a kockakő tűnt el. A jövőben jóval nagyobb változásokra is sor fog kerülni, mert a villamosokat át fogják vezetni a pályaudvar alatt, értelemszerűen megállót is létesítve a nagyvasúti sínek alatt (már el is kezdték építeni). De nem emiatt jöttem, hanem a jobb oldali képen látható lejtő miatt! Az Am Perlachberg egy kedves kis utcácska a városháza közelében; régen mindkét irányba itt mentek a villamosok, manapság csak lefelé gurulnak át, felfelé néhány utcával arrébb jönnek. Ami miatt igazán érdekes, az a meredeksége: pontos adatokat nem találtam, de a biztosan túlzókhoz (egy helyen 23%-ot írtak, ami képtelenség) és felkerekítettekhez (legtöbbször 11%-ot említenek) képest a 104 ezrelék reálisnak tűnik - és az azért elég sok! Nálunk biztosan nem mernének ilyet építeni, pedig a jelek szerint semmi gond nincs vele. Csak hogy kontextusba helyezzük: a svábhegyi fogas legmeredekebb részén (de ott se végig) ez az érték 110 ezrelék. Igaz, az egy jóval hosszabb lejtő része, nem csak 100 méter, viszont pont ezért van fogaskereke (az más kérdés, hogy ma már talán nem lenne arra se szükség). A jobb oldali kép alapján persze azonnal eszébe jut az embernek a 6-os villamos egykori Siroki utcai fordulója is, de az csak 35 ezrelékes volt.

A lejtő miatt ez az utca a villamosüzem új járműveinek egyik fő fékpróbázási helye - a forgalomra azonban a lejtőnél is nagyobb hatással vannak a szabálytalanul parkoló autósok, akik állítólag elég gyakran feltartják a villamosokat. Bár csak alig több, mint egy órát tudtam a városban tölteni, videót is készítettem a hullámvasútról. Természetesen nem csak Combinók járnak ezen a szakaszon, de amikor ott voltam, csak azok jöttek. Amikor anno itt jártunk, valamiért nem járt itt a villamos; most végre befoltoztam az akkor keletkezett űrt a lelkemben :)

Egyébként ha valaki nem tudná, Augsburg elég szép hely, elsősorban nem a villamosok miatt érdemes eljönni ide.


View Larger Map

Ha már erre jártam, megnéztem a Königsplatzot is, Augsburg Moszkva terét.

Augsburg-Koenigsplatz 03-2.jpg
Von Augsburg-Koenigsplatz_03.jpg: User:ReclaM derivative work: Saibo (User talk:Saibo) - Augsburg-Koenigsplatz_03.jpg, CC BY 2.5, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=12683461

Persze azon kívül, hogy egy háromszög alakú térről van szó, amelyen villamosok is átmennek, más párhuzam nincs. Hacsak az nem, hogy ezt is átépítették. Az 1977-ből származó pavilont és tetősort ...

Tram in Augsburg waiting at traffic light.jpg
Von Tobias "ToMar" Maier - Eigenes Werk, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=39692108

... 2011 és 2013 közt lecserélték egy modernebb képződményre - és persze egyben akadálymentesítették is a csomópontot. Az az érdekes, hogy keletközép-európai szemmel az 1977-es épület simán származhatott volna a kilencvenes évek elejéről is, így kicsit pénzkidobásnak tűnik a lebontása - másrészt viszont az új csomópont nagyvárosiasabb. Ahogy az a pályaudvari villamosalagút említéséből is sejthető, Augsburg ezerrel fejleszti a tömegközlekedést, ennek a programnak ("Mobilitätsdrehscheibe") a részei ezek az új/megújult csomópontok, illetve az alacsonypadlós villamosok beszerzése. 12 évvel ezelőtt még Suttgartból használtan vett GT4-esek is futottak a városban, most pedig már a harmadik alacsonypadlós generáció (1: MAN/AEG GT6M, 2: Combino, 3: Flexity Outlook a.k.a. CityFlex) koptatja a síneket!

Amennyire az időm engedte, videóztam egy kicsit a csomópontot. Látványos a két egyszerre induló Combino az utolsó snitten, de talán a többi jeleneten is látszik, hogy egész komoly forgalom van itt.

Az óváros régi házai közt is szívesen fotóztam volna, de pont a legrosszabb naplementés fények közepette értem a Rathausplatzra: az árnyékok hosszúak voltak, a megvilágított részek a háttérben viszont beégtek... Éppen valami tüntetés is folyt, de teljesen békésen. Ha nem kellett volna mindenképpen visszaérnem Nürnbergbe, szívesen elcsúsztattam volna a továbbutazást!

Nagy örömömre szolgált, hogy egy magaspadlós villamost is el sikerült csípnem: egy DUEWAG M8-ast (lásd 0:56-nál). Sajnos csak egy megállónyit mertem utazni vele, aztán rohantam vissza, hogy eljussak a már látott lejtős utcához. A villámlátogatás végén még egy kitérőt sikerült csinálnom: az elvileg a főpályaudvar felé menő villamos bemondta, hogy nem arra megy, aztán szépen továbbgurult egy olyan irányba, ahol normál esetben nem jár villamos (a Maximilianstrasse dél fele az Ulrichsplatz felé, 1:32-nél). A kocsiszín van arra, de nem teljesen világos, hogy a legesleg-belvárosban miért van egy ilyen hálózati lyuk - de mindegy is, mert kocsiszíni menettel most is lehet rajta utazni :)

És tényleg csak ennyi volt - de remélem, volt, akinek tetszett.


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez