Gépészeti nyílt nap a Gyermekvasúton

Mint azt már jeleztem, idén fél év alatt többet jártam a Gyermekvasúton, mint régen három év alatt. A vasút napja után a "gépészeti nyílt nap" is érdekesnek tűnt, hisz még sose jártam a vontatási telepen.

Persze vonzó volt az a lehetőség is, hogy utazhassak C50-es által vontatott vonattal itt, még ha nem is a teljes vonalon, hanem csak Hűvösvölgy és Hárshegy közt. A vontatmány az Alföldi Első Gazdasági Vasút 1902-es kocsija volt.

Szegény kis mozdony, az alagútnál már szinte gejzírszerűen jött a gőz a hűtőből. Vajon ez csak azért van, mert a C50-est nem ilyen emelkedőre tervezték? A videón látszik, hogy egy ponton visszahúzódom a peronról a kocsi belsejébe, hogy kevesebb víz érje a fényképezőgép lencséjét...

A 490,039-as gőzöst (baloldalt) már láttuk párszor ezeken az oldalakon, a jobboldali jószág viszont először került az objektívem elé. "Ő" a Láng Gépgyár által a huszas évek végefelé a Szegedi Gazdasági Vasútnak gyártott dízel-villamos mozdonysorozat utolsó megmaradt példánya, az M4-es. Dízel-villamos mozdony kisvasúton - ez számomra valami egészen érdekes :) A mozdony a Közlekedési Múzeum tulajdona, lelkes emberek már elkezdtek a felújításán dolgozni.

Balra: ez a piros mozdony a telep végében, csillék mellett, egy harapós kutya oltalmában bújkált. A mozdony csak átutazóban volt itt, a kép készítése után nem sokkal visszatért egykori működésének helyére (vagy legalábbis a közelébe), Füzérkomlósra. A jobboldali C50-esről sajnos abszolút nem tudom, hová valósi.

Update: Fodor Illés küldött egy linket a zöld C50-esről.

1961 és 1973 közt közlekedtek az Mk49-es mozdonyok az Úttörővasúton, de nem igazán váltak be. Az utolsó megmaradt példány néhány évvel ezelőttig Széchenyi-hegyen állt, aztán ideszállították.

Sajnos nem működőképes, de remélem, egyszer az lesz. A jobboldali kép szélén egy Skoda Tudorból kialakított sínautó is látható, nem tudom, vele mi a helyzet, de ő is csinos darab.

1973 óta ők dübörögnek a Budai-hegyekben: az Mk45-ösök. Gyerekkoromban csak ők jártak a vonalon, ehhez képest ma van két gőzős, van motorkocsi, C50... Azért a legmozdonyszerűbb mozdony továbbra is ő a környéken :)

Mindenféle teherkocsik. Inkább meg se próbálom kitalálni, mifélék, úgyis tévednék. Mindenesetre lassan belőlük is szép gyűjtemény lesz.

Jobbra: ezek Mk48 forgóvázak lennének? Gondolom nem véletlenük lettek megőrizve, van velük valami cél?

Ha jól sejtem, ők az Andrássy úti minivasúti kitelepülés résztvevői szoktak lenni.

C50 tolatgatás közben.

Mai bónuszvideónk: át az alagúton. Vagy harminc évet fiatalodtam a "kaland" során :)

Az oldalt az aznapi nosztalgiavonattal zárnám, mely a Ganz motorkocsiból, és a kis kilátókocsiból állt.


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez