Dunai Kirajzás 2026

Őszintén szólva fogalmam sincs, mi lesz a budapesti személyhajózással. Azt tudom, hogy 2024-ben megváltoztatták a Dunaparti Építési Szabályzat kikötőket érintő speciális szabályozásait, jelentősen csökkentve a jelenlegi kikötőhelyek számát, de bárhogy próbáltam utánajárni a konkrét szabályozásnak, nem sikerült rájönnöm, hogy mi a pontos terv. Hallottam mindenféle belvároson kívüli kikötőhelyekről, hogy majd onnan kell ki- és bejönniük a hajóknak, de azóta se láttam, hogy ezek a belvároson kívüli kikötőhelyek hol épülnének, pedig a szabályzás 2025 januárjában életbe lépett, és ha minden igaz, a végrehajtása csak 2026 végéig lett elhalasztva. Amikor két éve először jártam az akkor még csak fenyegető lehetőségként létező szabályozás miatt meghirdetett Dunai Kirajzáson, még reménykedtek az emberek, hogy valami kompromisszum születik, aztán azt hallottam, hogy nem született, még később pedig erős apátiát véltem felfedezni a hajós fórumokon, ti. hogy "majd csak lesz valami". Egy idő után aztán én is elengedtem a témát, max reménykedni tudok, hogy jövőre is kifutnak kedvenc hajóim, és nem nyírják ki a létező egyik legszebb városnézési lehetőséget az eléggé megfoghatatlan "visszaadjuk a Duna-partot az embereknek" jelszóra hivatkozva.


A képre kattintva nagyobb méretben fog felugrani

2026. április 26-án ismét ott ültem egy városnéző hajón, hogy megnézzem a dunai személyhajósok évadnyitó seregszemléjét. Ahogy a Jászai Mari téri beszállóhelytől lefelé csorogtunk a Petőfi és a Rákóczi híd közti találkozóhely felé, elrobogott mellettünk a Bíbic I szárnyashajó. Először azt hittem, ő is velünk jön felvonulni, de nem, utasokkal tele húzott el északnak. Jó dolgozni látni, hisz tavaly ősszel még azt rebesgették, hogy többet nem fog menni.


A képre kattintva nagyobb méretben fog felugrani

Tavaly már morogtam, hogy (szerény nyomott véleményem szerint) milyen kevéssé hatékony időbeosztása volt a rendezvénynek: az idő túlnyomó részét az említett találkozóhelyen töltöttük a többi hajóra várva. Közben egymás kipufogófüstjét szívtuk, hisz az egy helyben maradás csak folyamatos lassúmenetben volt lehetséges.


A képre kattintva nagyobb méretben fog felugrani

Ahogy az Európa fedélzetén látszik, idén is bőven voltak érdeklődők - a kétórás programon előzetes regisztrációval ingyen lehetett részt venni.

Irodanegyed Moszkva típusú hajóval. A balra látható rácsos oszlop egykor kéményt tartott, melyet jó tizenéve eltávolítottak, idén nyáron pedig ez a rácsos szerkezet is eltűnt.

A Kisfaludy ál-gőzös is beállt a sorba. Mindig felvidít, amikor meglátom ezt a jószágot: olyan, mint egy kedves duci bogár, ahogy a vizet csapkodja a lapátkerekeivel :)

A Secundus a hetvenes években épült az NSZK-ban, és a kétezres években került az országba: először a Balatonra, aztán Pestre.


A képre kattintva nagyobb méretben fog felugrani

Megjött "A Gróf" is, mely meglepő módon nem a menet elején vagy annak környékén ment, hanem valahol a középmezőnyben. Ami abból a szempontból jó volt, hogy így elég közelről nézegethettem :)

Valamikor kicsivel 11 előtt megindult a konvoj: ők mind előttünk mentek, ...

... ők meg mögöttünk. Mindig izgalmas, amikor ennyi különböző teljesítményű hajó próbálja ugyanazt a tempót tartani, ami nyilván nem igazán lehetséges.

Jópofa volt a Gróf lapátkerék keltette hullámait nézegetni - feltűnően más, mint a csavaros hajók farvize.


A képre kattintva nagyobb méretben fog felugrani

Közben a turisztikai élet se állhatott meg, úgyhogy nem mindenki jött velünk: a tavaly év végén forgalomba helyezett Laguna szokásos városnézőként ment el mellettünk.

A Nimród katamarán a kevés új építésű hajó egyike. Pontosabban már tizenegykéthá' éves, szóval úgy értem, hogy itthon épült, eleve ide, nem pedig használtan került Budapestre.

Moszkva típusú hajóból a többség a hetvenes-nyolcvanas években újonnan került Magyarországra a Maharthoz, de azért van számos később, használtan vásárolt masina is, mint például a Legenda.


A képre kattintva nagyobb méretben fog felugrani

És még egy kép a Grófról. Sajnos fényképezési szempontból nehezen értelmezhető a felvonulás, mert végig napnak háttal-félháttal jön. Ha északról-délre haladna, végig totál fotófény lenne, de valamiért megragadt ez a délről-északra haladás.


A képre kattintva nagyobb méretben fog felugrani

Két éve hajók sorfalai közt áthúzó szárnyashajó volt a felvonulás csúcspontja, tavaly viszont csak kürtöltek egy kicsit (talán tíz másodpercet, vagy annyit se?) aztán mindenki indult azonnal haza, ami szerintem kiábrándító volt - és idén is ez történt. A "katarzis" szó talán túlzás, de kellene valami közösségi élmény a felvonulás végére, amit megtarthatnánk emlékeink közt örökre, hogy ott voltunk, amikor a Várhegy adta a visszhangot a Parlamentről visszaverődő kürthangnak :) Na mindegy. Ez itt a képen a számomra érdekes módon német lobogó alatt hajózó Merian, ami szerintem tavaly vagy nem járt, vagy nem sokat járt, mert nem rémlik, hogy láttam volna.


A képre kattintva nagyobb méretben fog felugrani

A Merian NSZK eredetű, az itt látható Rubin viszont NDK-s, és nem akarok senkit megbántani, de ez szerintem látszik is rajta :) Pedig szerintem a hatvanas-hetvenes évek nyugatnémet hajói se igazán szépek.

A CMB viszont megintcsak NSZK eredetű. Mondták, hogy mit jelent ez a három betű, de sajnos elfelejtettem...

Majdnem három és fél percnyi videó is összejött a rendezvényről. 1:27-nél hallható az imént panaszolt rövid kürtölés vége, de a teljes kürtszó se volt sokkal hosszabb, utána meg mindenki rögtön fordul vissza a honos kikötőjébe.

Remélem, hogy jövőre optimistább hangulatú beszámolót tudok írni a 2027-es Dunai Kirajzásról, de az ideiről csak ilyenre futotta...


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez