életképek énblog |
||||||||||
|
A hannoveri villamosok bemutatkozása
... azaz inkább csak pár pillanatfelvétel a bemutatkozó sajtótájékoztatóról [Click here for the english version] Azt hiszem a világban kevés villamos tudott akkora botrányt okozni, mint a hannnoverből vásárolt Düwag gyártmányú járművek nálunk 2001-ben. Másutt az ilyen felhajtáshoz minimum egy óceánokat összekötő csatorna vagy több tucat repülőgép vásárlása, esetleg egy nőnemű gyakornok szükségeltetik, Magyarországon elég hatvanegynéhány közúti vasúti jármű... Bevallom, néha már úgy gondoltam, hogy nem jutnak el Budapestre ezek a narancssárgára fényezett jószágok, amikor egyszercsak mégis ott "termettek" a BKV Fehér úti Vasúti Javítő Főműhelyében! A sajtótájékoztatón, melyen a cég elnöke és a alpolgármester mondott beszédet, persze ott kellett lennem, hiszen nem minden nap (nap? évtized..!) mutatnak be új járműveket szép városunkban! Politikai véleményeket félretéve én bizony örülök annak, hogy valami mozdult a budapesti villamosközlekedés ügyében, ahol az utolsó - korántsem lényegi - történés másfél darab (!) motorkocsi házilag történő összebarkácsolása volt ("Csufi" alias 3750 alias Hungaroplan Kísérleti Villamos) a nyolcvanas évek végén... Bevallom nem tudom megmondani, hogy melyik kocsi a 6060 és melyik a 6061, mivel kívülről nem volt semmi jelezve rajtuk. Másfél héttel később mindenesetre már 1500-as és 1501-es pályaszámmal kezdték meg próbajárásukat a "hannoveri fürge giliszta" néven is becézett járművek. Bár a próbakört a megjelentek az egyik kocsival tehették meg, pár méter erejéig a másikkal is sikerült utaznom, amikor a jobb fényképezhetőség érdekében közelebb gurították őket egymáshoz... A belső tér. A párnázatlan műanyag ülések meglepő módon nem kényelmetlenek, sőt, megkockáztatom, hogy a legtöbb budapesti jármű padjánál sokkal kényelmesebbek! Ami furcsa: kevés az állóhely! A színek és a formatervezés visszafogott, remélhetőleg a strapát is jól fogják bírni, mert tartok tőle, hogy a vandálok és graffitisek nem fogják kímélni a kocsikat, ha egyszer végre forgalomba kerülnek :-( A fentebbi képen a csukló felől az egyik kocsivég felé fényképeztem... ... itt pedig az említett kocsivég felől a csuklókhoz. Klassz ez az alagút-érzés! Az ajtó lenyílt lépcsőkkel. Ha valaki a lépcsőkön áll, se nyitni, se csukni nem lehet az ajtót. Félek tőle, hogy ezzel a gyerekek játszani fognak, feltartva a forgalmat, de reméljük ez legfeljebb csak átmeneti probléma lesz! Az ajtó két oldalán négy felszállásjelző is látható, kettő lent az alacsonyperonos megállókhoz, kettő pedig fent a magasperonhoz. A lépcső belülről. A rácsukás elleni védelem (vélhetően) háromszoros: egyrészt fotocellák "nézik", hogy áll-e valaki az ajtónyílásban, ennek a fényvisszaverő prizmái jól látszanak a képen; másrészt a lépcső is érzékeli a súlyát, hogy áll-e valaki rajta. Harmadrészt az ajtó peremén a gumirozásban is van valami érzékelő, mert amikor csukódás közben közéjük tettem a kezem, az utolsó pillanatban visszanyíltak! A vezetőfülke: a baloldali kis karral vezérlik a menet- és fékfokozatokat (kontroller). A fülkék ajtajában egyébként jegykiadó ablakok vannak, kíváncsian várom, hogy ezeket fogják-e használni... A kilométeróra 80-ig van kalibrálva, a próbapályán eléggé megtömve az is kiderült, hogy a kocsi tényleg figyelemreméltóan gyorsul, és közben simán és főleg halkan fut, bent nem sokat hallani a vasúti járművekre jellemző zajokból! És a végére egy olyan kép, amely csak a mániákusokat érdekelheti: a forgóvázak környéki ülések alatt van elrejtve a homokszóró tartálya (fékezéskor illetve induláskor van rá szükség, hogy homokot szórjanak a kerék elé/alá, a kipörgést megakadályozandó). Illetve... ez nem is homokszóró, mert apró kőgolyók voltak beletöltve...
© Varga
Ákos Endre, hacsak nincs másképp jelölve. Figyelem: az oldalakon
található szövegek és képek csak szerzőik engedélyével közölhetők újra!
Vissza a tetejére Vissza a kezdőoldalra |
||||||||||