Köln villamosai 1.

[Click here for the english version]

Köln az egyik legkedvesebb város számomra a nagyvilágban. Annak idején édesanyám évekig dolgozott itt, és nem sok híja volt, hogy én is itt kezdjek el gimnáziumba járni. Ez végül nem történt meg, de ettől függetlenül sokszor és sokat jártunk ide. Nagyon megszerettem a helyet: egy rendkívül szabad szellemű és vidám város, barátságos emberekkel és színes közélettel (melynek egyik legjellemzőbb megnyilvánulása a kölni karnevál, illetve az azt megelőző elő-ünnepek, melyekről a magyar ember nem nagyon hall). És persze villamosai is vannak, bár ezeket mindig csak az utca széléről, illetve kocsiból néztem akkoriban. Talán ha három alkalommal utaztam villamossal, ebből egyszer a közeli, akkor még német főváros Bonnba, merthogy két vonal is elmegy odáig (a nagyvasúton és három autópályán kívül - ebből sejthető, hogy itt bizony nem spóroltak az infrastruktúrával). 2002-ben nyolc év után tértem vissza ide, és természetesen a város nevezetes és szép helyei mellett a villamosra is jobban odafigyeltem, mint korábban...

Első helyszínünk a Rudolfplatz az itteni "Nagykörúton" (Ring), mely mentén egyébként hol a felszínen, hol pedig a föld alatt halad a villamos. Nagyjából a körút vonalánál volt anno a városfal, melyből elég sokat lehet látni a mai napig is, például a kép bal szélén. A jármű, ami közelít felénk, a K4000-es sorozat tagja a Bombardier-től, mellesleg a Croydon-i kocsik ikertestvére.

Azt hiszem, a globalizáció egyik jele, hogy egy-egy típussal több helyen is lehet találkozni. Na nem mintha rossz lenne ez a típus, szívesen látnám nálunk a Kiskörúton!

Az előbb említettem, hogy a Ring (mely a képen látható helyszín környékén nagy uralkodócsaládokról van elnevezve, például Hohenstaufenring vagy Habsburgring) villamosai néha elbújnak a föld alá - ez nem is hagyományos villamos, hiszen a belvárosi vonalak nagy része a föld alatt megy U-Bahn megjelöléssel - ez bizony egy "Stadtbahn" (városi vasút)! A Rudolfplatz nagyjából a mi Blaha Lujza terünknek feleltethető meg (már ha nagyon erőltetjük, hiszen Köln csak fele akkora, mint Budapest), itt kéreg alatt megy a villamos...

... hogy aztán két sarokkal később felszínre bukkanjon, és ott folytassa útját.

Ez a "Stadtbahn B" (városi vasúti kocsi "B" típus - az "A" csak papíron létezett) mintájú kocsi éppen a Zülpicher Platz megállóban áll. Még fogunk ezzel a típussal találkozni!

A villamostalan részen így néz ki a Ring: sok hely, bicikliút, és persze a parkolóhely-vezető rendszer (Parkleit-system), mely azt mutatja, hogy az adott ponthoz legközelebb eső parkolóházakban mennyi szabad hely van éppen. 1989-ben, amikor először jártam itt, hihetetlennek tűnt, hogy mennyi parkolóház és mélygarázs működik a városban, illetve hogy milyen jól ki van építve ez a rendszer: ha az ember azt látja, hogy egy parkolóházban nincs már hely, nem is indul el arra, hanem egy másikat választ. Itt "csak" két garázs van a közelben, de van, ahol négy vagy öt is!

De térjünk vissza a villamosokhoz! Ez a K4000-es még festésében is a croydoniakra emlékeztet! Egyébként ez egy nagyrészt alacsonypadlós típus, elég tágas belső térrel.

Heumarkt megálló. Esőtető, utastájékoztatás, az érkezési idők kijelzése - itt komfort van, nem BKV-Plussz(R) matrica!

A kölni villamosok az utóbbi évtizedekben (hagyományosan) piros-fehér színűek voltak, de sok köztük a teljes kocsiszekrényt beborító hirdetéssel ellátott is, mint ez. Ilyet is itt láttam előszőr annak idején.

Ez a - kölni sört, "kölsch"-t reklámozó - villamos a Heumarkt megállóhelyről elindulva a Deutzer brückére (Deutz-i híd) kapaszkodik fel zárt pályáján.

Egy kis "elvesztett vágány": a Heumarkt fölött volt egy hurokvágány a környező utcákban, ezt események idején történő visszafordításra használták pár évvel ezelőttig, amikor még az egyirányú villamosok voltak többségben az itteni vonalakon.

A K4000-esek általában csatolva járnak (van belőlük 120 darab!), itt éppen a már említett Deutzer brückén. A háttérben a ferdekábeles Severinsbrücke is látható.

A Deutzer brücke másik vége alatt szintén elvesztett vágányokat láthatunk, ezekről nem tudok semmit...

Egy híddal északabbra: a Hohenzollernbrücke, mely meglepő módon nem köz-, hanem vasúti híd, hat vágánnyal!

Ez a város legeslegközepe, a híd azonnal a főpályaudvarba torkollik, mely az egyik legklasszabb, amin valaha jártam, már csak azért is, mert a lenyűgöző Dóm mellett áll közvetlenül (olyan, mintha nálunk a Parlament mellett lenne a Keleti!).

Folytatás: következő oldal


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez