Vonatnézőben Ausztriában
Képek, videók, élmények...

Elég sokat vonatoztam Ausztriában az elmúlt két évtizedben: átutazóban Németországba vagy Svájcba, fel a Semmeringre, vagy éppen körbe-körbe-karikába' Ícével. A bécsi utazásokat direkt nem számolom, már rég elvesztettem a fonalat, hogy hánynál tartottam - és értelemszerűen ez a fővároson belüli utazásokra is vonatkozik. A sok vonatozás közben azonban szinte mindig csak a peronról fotóztam, amit utólag már sajnálok. 2012 nyarán és őszén Ícének volt köszönhető, hogy szakítottam ezzel a hagyománnyal; bár az időjárás egyik alkalommal se állt határozottan mellénk, élveztem a sínek távolabbról követését, a "lesben állást". 2013 februárjában még fotóztam egy kicsit az épülőben levő bécsi főpályaudvaron is, most pedig ennek a három alkalomnak pár képét szeretném megmutatni.

Alsó-Ausztriában tévelyegve
A régi Westbahn
Bécs, Európa-közepe kempingpályaudvar

Technikai morgás: a képszerkesztőprogram, amit évekkel ezelőtt megvettem, és azóta is használok (Corel PaintShopPro), verziófrissítésen esett át (-> X6), aminek "köszönhetően" a jpeg formátumban elmentett képeken a piros kicsit hülyén néz ki: konkréten jellegzetes túltömörítettségi jeleket mutat. Kikapcsoltam mindenféle tömörítést és interpolálást, próbálgattam a beállításokat, de második nekifutásra (az összes képet újra átszerkesztettem... jó poén volt) se volt jobb. Harmadszorra meg nem volt kedvem, úgyhogy - elsősorban a Desirós képek  - most már így fognak maradni örök időkre. Tulajdonképpen az is lehet, hogy a tömörítőalgoritmus nem a pirost nem szereti, hanem a Desirót? :). Mindenesetre csókoltatom a Corelt, jó lenne, ha a szoftvereik új verziója ugyanúgy működne, mint a régi :-/

Alsó-Ausztriában tévelyegve

Az Aspangbahn, ahogy neve mutatja, Bécsből Aspangba vezet. Eredetileg egy nemzetközi kapcsolat elejének szánták, melynek végállomása Szalonikiben (!) lett volna, de végül csak idáig jutottak. Hagyományos értelemben nem zsákvonal, mert Aspangtól egy másik társaságnak köszönhetően létrejött a kapcsolat a Graz-Szentgotthárd vonallal, de ennek ellenére megmaradt lokális jelentőségű vonalnak.

Persze az, hogy egy vonal egyvágányú, és nincs villamosítva, még nem feltétlenül kell, hogy azt jelentse, mint nálunk: a személyvonatok Desirókkal mentek, és tehervonatot is láttunk, pedig nem vártunk órákat.

Balra: Lanzenkirchen állomása, jobbra Pitten.

Eredetileg egyébként nem ide indultunk fényképezni, hanem a Csorna - Szombathely vonalra, de az ott várva-várt mozdony műszaki okokból kifolyólag nem jött, így előbb Burgenlandban sültünk meg a sínek mentén, majd Fraknó vára mögött átbucskáztunk a környező völgyekbe.

Balra: Seebensteinnél teljesen úgy néz ki, mintha egy felhagyott vasútállomáson menne át a vonat a megállás előtt/után, pedig nem, a vasútállomás épülete ma is megvan, ez a ház valami más lehetett. Jobbra: kicsivel később - némi élményautózás után - "valahogy" a Semmeringen kötöttünk ki, pontosabban annak északi rámpáján. Ezek az emelkedők igénylik a vonóerőt, de azért a három mozdony túlzásnak tűnik :)

Az idő nem igazán állt mellénk itt sem, de így is varázslatos volt a környék messze legszebb vasútvonalán fényképezgetni-videózni. Pontosabban főleg videózni, mert az én fényképezőgépemnek kevés volt a fény. Egyébként a videó feliratával ellentétben a 4020-es motorvonat nem S-Bahn volt, de ennyi tévedés talán megbocsátható egy nehéz munkanap éjszakáján :)

A régi Westbahn

Ha az ember vonattal ment Bécsből nyugat felé, tavalyig körülbelül ugyanazt tapasztalhatta, mint a mi hegyeshalmi vonalunkon Budaörs és Almásfüzítő közt: a pálya az egyik völgy oldaláról a másikra kanyarodik, egyik település után a másikon halad át, nem lehet gyorsan haladni. St. Pölten után ugyan az elmúlt húsz évben egyre egyenesebb pályákkal és egyre több alagúttal találkozhatott az utazó, a Bécsi-erdő kacskaringói azonban megmaradtak. Legalábbis 2012. december kilencedikéig, akkor ugyanis üzembe helyezték a hegységen hanyag eleganciával alulról átvágó alagutat, és a hozzá kapcsolódó nagysebességű szakaszt, ami a Duna melletti, laposabb vidéken halad. Megpróbálom térképen érzékeltetni, miről is van szó - a régi szakasz sárgával, az új zölddel van jelölve; a két kék pötty közt húzódik a Wienerwaldtunnel:


Alte und neue Westbahn nagyobb térképen való megjelenítése

A megoldás rokonszenves - ha lenne pénzünk, nekünk is ugyanezt kellene csinálni pepitában: délről áthaladni a Gerecse/Vértes alatt, és valahonnan Kocstól toronyiránt haladni Győr felé. De mi maximum álmodozhatunk erről.

Novemberben - megint Ícével és Jazzcoollal - elmentünk megörökíteni az alagút által akkor még nem tehermentesített "régi" Westbahnt Bécs és St. Pölten közt - ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a helyi és regionális vonatok mellett még a nemzetköziek és távolságiak is mind itt jártak. A fentebbi képen mindkettőből látunk egyet-egyet Pressbaum megállóhelyen. Érdekes, hogy a baloldalt látható Railjet mozdonyai (dupla szerelvényt látunk) miért nem a szokásos - "piros" - végükkel előre haladnak - a "fekete" vég normál esetben a szerelvény kocsijai felé néz. Illetve tulajdonképpen nem is annyira érdekes, hisz teljesen mindegy, melyik végükkel mennek, csak furán néztek ki :)

Volt itt minden, ahogy ezen a videón is látszik: gyakran megállós személy, IC, RailJet, ICE, emeletes Westbahn-KISS, tehervonat... nehéz lett volna unatkozni.

Rekawinkel állomása egy alagút bejáratánál fekszik, és egyrészt ez néhány bécsi elővárosi vonat végállomása...

.... másrészt a lassabb tehervonatokat is félre tudják itt tenni a gyorsabbak - mondjuk egy IC - elől.

Bárcsak olyan időnk lett volna, mint a baloldali kép sugallja - de nem volt, csak néhány percre. Jobbra: hát... erről a vonatról is lemaradtunk, pedig mégiscsak magánvasutas teher volt, ami érdekesebb, mint az ÖBB mozdonyai által vontatottak. Sebaj, RTS-es Taurust itthon is lehet látni :)

Balra: Dürrwien nem kicsit húzós fekvésű megállóhelye. Az ív ellenére ez a tehervonat (is) úgy húzott el, hogy a menetszele majdnem elfújta a kamerát állványostól :) Jobbra: Maria Anzbach ugyanez pepitában. A két kép egyébként két különböző sorozatú Taurust ábrázol: balra egy 1116-ost, azaz két áramneműt látunk (ez körülbelül megfelel a MÁV hasonló mozdonyainak), jobbra viszont egy négy áramnemű 1216-os száguld felénk. Tessék összeszámolni az apró különbségeket! Utóbbi gyakorlatilag egy másik mozdony, hasonló kasztnival - és (sajnos:) már nem szolmizál induláskor-fékezéskor.

Balra: fehérvirsli (ICE) Maria Anzbach megállóhelynél. Jobbra: Stadler KISS, azaz "emeletes FLIRT" Pengersdorf közelében.

Balra: duplamozdonyos személy az előbbi kanyarban. Jobbra: az én turbófeltöltős szappantartó mintájú (félkompakt) fényképezőgépemnek itt már kevés volt a fény, úgyhogy nem sok sikerrel kattogtattam Lanzendorf környékén. Azért ezt a Wiener Lokalbahn-féle Taurus által vontatott tehervonatot még sikerült lekapnom.

Még egy videó: az oldal nyitóképe mozgásban, Talent, emeletes és földszintes ablakos vonatok, hirdetéses Taurus, piros Taurus, WLB Taurus - és sok kanyar, kevés egyenes :)

A Westbahn (itt most a cégről van szó, amelyik az ÖBB-nek állít konkurenciát) "emeletes FLIRT"-jeit (tudom, nem szabad ilyet írni, de ha egyszer jól esik:) valahogy nem sikerült mozgás közben értékelhetően lekapnom, hát itt van róla egy kép már 2013 februárjából, a Westbahnhofról.

Bécs, Európa-közepe kempingpályaudvar

Úgy két éve lelkendeztem egy sort a bécsi Südbahnhof helyén zajló építkezésekről. Mi tagadás, lenyűgöző a projekt mérete, azóta se jutott eszembe példa, hogy mikor volt Magyarországon ekkora közlekedésfejlesztési projekt. Ezzel együtt, amikor 2013 februárjában megnéztem a dolgok állását, rájöttem, hogy ez a főpályaudvar sose lesz a kedvencem. Persze sejtettem én ezt a látványtervek alapján, de élőben azért mégiscsak más! Mielőtt nekiállok morogni, itt egy térkép, amire körülbelül berajzoltam az építkezést, és amin ezen oldal írásakor még látszanak a régi pályaudvar romjai is:


Wien Hauptbahnhof nagyobb térképen való megjelenítése

Jó nagy területről van szó: a két, egymáshoz képest nagyjából derékszögben álló egykori fejállomáson kívül hozzátartozik mindenféle volt üzemi terület is: teherpályaudvar, rendező- és összekötővágányok, tárolók, egyebek. Az új, átmenő jellegű állomás a két régi pályaudvar tengelyének átfogóján fekszik, tőle északra Quartier Belvedere néven iroda- és üzleti, délre pedig Sonnwendviertel néven lakónegyed fog kinőni a földből. A vágányok alatt-fölött pedig összekötögetik a környék utcáit. Eddig elég jól hangzik, nem?

És most jön a (szerintem) kellemetlen rész: a főpályaudvar csak részben lesz fedett - ráadásul nem is túl nagy részben. Persze érti az ember, hogy egy mindkét végén lyukas cső sem tökéletes megoldás, de itt nem is erőlködtek vele, csak építettek valami cikkcakkos, hullámos izét, ami ugyan látványos, de messze nem alkot csarnokszerűen zárt képződményt. Az egy dolog, hogy oldalról befúj a szél, de hogy a peronok egy része konkrétan behavazódott, az kicsit méltatlan volt az épület státuszához képest.

Ez a cikkcakkos lefedés vélhetően drágább a sima dongatetőnél és üvegnél, ráadásul a természetes fény nagy részét is elfogja, ezért gyakran szükség lesz kiegészítő villanyvilágításra. Az ilyen átgondolatlan megoldások miatt gondolnak az emberek rosszakat a modern építészetről: a szépségről nem érdemes vitatkozni, de ha valami nem különösebben szép ÉS még impraktikus is, az nem túl szerencsés felállás. Egy ekkora projektbe szerintem simán belefért volna, hogy az összes vágányt végig lefedik, nem? Mintha az egész főpályaudvar projektben pont csak a főpályaudvar funkción igyekeztek volna spórolni. Persze tudom, a mi Keletink és Nyugatink se teljesen fedett, a lipcsei óriáspályaudvarról is kilógnak a hosszabb vonatok, de a berlini Hauptbahnhof felső szintje például sokkal praktikusabb. Persze jó időben biztos látványos lesz ez, és jól fotózható is :)

Na mindegy, ha már itt jártunk, lássunk néhány vonatot is: a nemzetközi és belföldi gyorsvonatok még nem álltak meg, csak a regionálisak, mint például a balra látható Jenbacher sínbusz. Jobbra egy Hectort, azaz 2070-es sorozatú tolatómozdonyt láthatunk. És ha már tolatómozdony: mivel a pályaudvar átmenő jellegű lesz, a teherforgalom is át fog haladni rajta, erre a célra két peron nélküli vágány fog szolgálni. Látnivaló lesz itt bőven, az biztos!

És az oldal végén még egy videó: csatolt és szóló Jenbacher, Talentek, építkezési életképek, Menyétke, lassan átcsorgó RailJet. Folyt. köv. majd jobb időben.

És ennyi :)


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez