Bevezető Tartalom Újdonságok English version Deutsche Version Budapest elvesztett sínei
 

 

bevezető
A-Z lista
viszonylatok
forrásmunkák

régi képek

a készítőről
levél írása

blog

   
 

Villamosok Újpesten és Rákospalotán II.
Avagy a Váci út villamosok folytatása

Előzmény: A Váci úttól a Víztoronyig

Az egyvágányú híd Rákospalota felé

Egészen az 1970-es évekig így nézett ki a környék: a villamos az Árpád út folytatásaként a már említett híd után a rákospalotai Fő (egy ideig  Dózsa György, korábban Horthy Miklós) úton haladt tovább a Kossuth utcai végállomásig, a Széchenyi (Szabadság, majd Czabán Samu) tér érintésével. A fentebbi térképen a fekete vonal az eredeti vonalvezetést mutatja, a sárga pedig az utána bemutatásra kerülő újat.

Németh Zoltán Ádám gyűjteményébőlNémeth Zoltán Ádám gyűjteményéből

A híd keskeny volt, csak a villamos ment rajta egy vágányon; a közúti és gyalogosforgalom sorompóval kereztezte a vasutat. Jellemző módon ez a felüljáró is a Duna-hidak sorsára jutott a második világháború végén: a visszavonuló német csapatok felrobbantották. A baloldali képen a néhány évig közlekedtetett 7i időszakos járat mászik fel a hosszú rámpán. A jobboldali kép már a híd bontásakor készülhetett, hiszen mind a felsővezeték, mind a sínek egy része hiányzik.

Németh Zoltán Ádám gyűjteményébőlNémeth Zoltán Ádám gyűjteményéből

Baloldalt: egy BURV villamos a rámpán, jobboldalt: villamos a sinek fölött, közúti forgalom (lovaskocsi) pedig szintben. A rámpák miatt hosszú híd közepén forgalomirányító posztolt, ő állította a két irány szabad jelzését.

Németh Zoltán Ádám gyűjteményéből

A felüljáró folyamatosan öregedett, miközben a forgalom egyre nőtt. A közutat akadályozó szintbeni vasúti kereszteződés (sorompó) is hatalmas sorokat eredményezett, ez az állapot mégis a hetvenes évekig fennmaradt. Ahogy az a két kép közötti különbségről is látszik, a környék alaposan megváltozott.

Mr. Cyber gyűjteményéből

A látképet továbbra is a víztorony uralja azért...

Mr. Cyber gyűjteményéből

Ilyen volt a rákospalotai Fő utca. A síneket inkább csak sejteni lehet, de a felsővezeték azért kivehető.

Először a sínek tűntek el, helyüket leaszfaltozták. 2002-ben a macskakő is eltűnt, így nem sok nyoma maradt a villamosnak.

A Széchenyi térnél az utca iránya megtörik. Mint majd látni fogjuk, itt találkozik az új híd felépítése utáni villamos-útvonal a régivel. Annak idején persze más vágány is húzódott itt: a BHÉV Rákospalota és Rákosszentmihály közötti vonala (amelyből később a 69-es villamos lett) és az Újpest felé tartó villamos összeköttetése (1913-tól). Annak idején a BHÉV "H" viszonylat a Keleti pályaudvar felől Rákosszentmihály és Pestújhely érintése után itt ment tovább az Árpád út felé, hogy aztán az István úttól a későbbi 14-es villamos útvonalán eljusson a Nyugati pályaudvarig.

Átmeneti állapot a sorompónál

Németh Zoltán Ádám gyűjteményébőlNémeth Zoltán Ádám gyűjteményéből

1971-ben eljött az ideje a változásnak: nekiláttak egy új, megfelelő szélességű, közúti forgalmat is elbíró híd építésének. Ennek első lépése az volt, hogy forgalmon kívül helyezték, majd elbontották a régi hidat. Az 55-ös villamos ekkor a Víztoronyhoz járt - mivel nem volt hurok építésére lehetőség, kétirányú ikerkocsikkal. A baloldali képen a csonkavágányra tolt 55-ös mellett (jobbra) látható még a régi híd rámpája. A bontás után egy gyalogosfelüljárót építettek a vasút fölé, és az 55-öst idáig hosszabbították. A gyalogosfelüljáró rákospalotai lábától az 55A jelzésű járat szállította az utasokat a Kossuth utcai végállomásig; mivel ez a szakasz nem volt kimondottan hosszú vagy nagy forgalmú, kiszolgálásához elég volt két motorkocsi. A jobboldali fotón egyébként látható az akkor itt lakók régi ismerőse, a közúti forgalom útját elzáró sorompó, mely még ma is megvan, igaz, használaton kívül, folyamatosan leengedve.

Az Árpád úti felüljáró

Németh Zoltán Ádám gyűjteményéből

Az új felüljárót kicsit délebbre tervezték a régihez képest, hogy a forgalmat ne a zsákutcának számító rákospalotai Fő útra vigye, hanem az Újpalota felé továbbvezető Szőcs Áron utcára, mely a Szentmihályi útban folytatódik. Jóval szélesebb volt, mint elődje: két vágány is elfért rajta, plusz egy-egy saját sáv az autóknak, illetve a járda.

Németh Zoltán Ádám gyűjteményéből

A felüljárót 1974. november 7-én adták át a forgalomnak, nem teljesen zökkenőmentesen: a végső munkálatokkal sietni kelett, hogy időre elkészüljenek, ezért nem végeztek próbafutást a villamossal. Ez még nem lett volna gond, de a felsővezetéktartó keresztsodronyok túl magasra lettek kifeszítve, a járművek áramszedői nem érték fel! Az első pár órában emiatt az egymást követő szerelvények húzták-tolták fel egymást az emelkedőre: mikor épp melyiknek az áramszedője érte el a munkavezetéket...

Németh Zoltán Ádám gyűjteményébőlNémeth Zoltán Ádám gyűjteményéből

Ez a két kép szépen bemutatja az Árpád úti felüljáró "villamosos" korszakát. Persze idetehettem volna Bengális és Tátrás képet is, hiszen mindkettő járt a 10-esen, de szerintem a kéttengelyesek, mint a baloldali 1700-as iker, illetve a jobboldali 1600+pót+pót sokkal inkább illik ide!

Németh Zoltán Ádám gyűjteményéből

Itt egy másik 1600-as gurul le a híd rákospalotai oldalán. A 2002-ben készült fotón már nyoma sincsen a síneknek...

... de 2001. augusztusáig még azok is láthatóak voltak. Az újpesti oldalon a Víztorony után tűntek fel a vágányok az Árpád út közepén...

... hogy aztán a hídon folytatódjanak. Itt már elég borzasztó állapotban voltak, mivel 16 éve csak autók közlekedtek rajtuk, de nekem akkor is hiányozni fognak! Nem mondom, hogy sokat jártam erre akkoriban, de kiskoromból halványan rémlik, ahogy itt is villamosok közlekednek, én meg nézem őket a kocsiból. Itt 1985 májusának utolsó napján haladt el az utolsó menetrendszerinti járat, a 10-es viszonylaton (az 55-ös már 1982. május 3. óta nem közlekedett).

A villamospálya maradéka még a híd felújítása után, 2002-ben is megvan a Bácska utcában. Mivel az autók a síneket koptatják, a csillogás miatt akár azt is hihetné az ember, hogy itt még jár valami...

A kispaneles pálya a híd (baloldalt), illetve a Széchenyi tér felé nézve (középen). Mivel itt 1974-ben építették a villamospályát, nem láthatunk olyan rácsos felsővezetéktartó oszlopokat, mint annyifelé a városban: erre a célra itt hengeres oszlopokat, vagy a közvilágítási lámpák póznáit használtak (jobboldalt).

Németh Zoltán Ádám gyűjteményéből

Az utcából a '80-as évek közepe óta a villamoson kívül pár ház is eltűnt.

A Széchenyi téren a Rendőrség épülete előtt akadálypályába megy át az egykori villamospálya: a betonelemeket azért tették oda, hogy az autósok ne a vágányokon haladjanak tovább. Nem is haladnak rajta, inkább parkolónak használják...

Balra: a templom előtti pályarész. Jobbra: a már említett "H" HÉV viszonylat, illetve a 69-es villamos maradványa, a 65-ös is rendelkezett üzemi kapcsolattal itt, egy összekötővágány képében.

Nagy Zsolt Levente gyűjteményébőlMr. Cyber gyűjteményéből

69-es és 65-ös villamos tér északi oldalán, háttérben  a templommal. Ekkor még csak ez az egy vágány indult erre, hiszen a Bácska utca helyett a Fő úton jártak a villamosok.

A 65-ös villamos végállomásához vezető vágány a másik irányból. Fura, de a sín kopása első látásra olyan, mintha csak pár órája közlekedett volna rajta utoljára villamos, pedig ezen az átszelésen az egyik irány már le van hegesztve (a kitérőirányt a nyolcvanas évek eleje, az egyenest a nyolcvanas évek közepe óta nem használták). Aztán persze rájön az ember, hogy pont a másik oldalon, a sínkorona felé kellene csillognia, ha vaskerekekről lenne szó...

Tim Boric felvétele

A Széchenyi téri villamosmegálló Tim Boric 1976-os, és az én 2002-es képemen.  Ha van is fejlődés, erről a két képről nem lehet lemérni! Még külön buszmegálló se épült ezen az oldalon, a régi villamosmegálló járdaszigetét használják erre a célra.

Heinz Heider felvétele

Ugyanez a hely pár lépéssel hátrábbról 1979-ban és 2003-ban.

Uhi barátom - aki szintén az elvesztett vágányok szerelmese - hívta fel a figyelmemet erre a rácsoszlopra, melynek belsejében egy fa nőtt. Hihetetlen, mire képes a természet!

Folytatás: Tovább a Kossuth utcai végállomásig


Archív felvételek és térképek: Nagy Zsolt Levente, Németh Zoltán Ádám és Mr. Cyber gyűjteménye, illetve saját gyűjtés
Valamint: Tim Boric, Heinz Heider
Jelenkori képek: Varga Ákos Endre, Baracsi Ákos


© Varga Ákos Endre, hacsak nincs másképp jelölve. Figyelem: az oldalakon található szövegek és képek csak szerzőik engedélyével közölhetők újra!

Vissza a tetejére Vissza a kezdőoldalra