| AKTUÁLIS ARCHÍV LINKEK | ||
|
 |
|
|
|
Folytatás: 2006 márciusa-áprilisa Tegnap ismét előadtuk a tévé előtt döglős figurát, úgyhogy ma folyamatosan tévéreklámok szövegeinek kifacsarásai jutottak eszembe, pl.: -Hű, de puha a bőrőd! Új?
-Nem, Perw*llal mosom! -Üdvözölöm Önöket! Kovács
Lajos vagyok, főállású bérgyilkos. Szeretném Önöknek bemutatni az
új Killit BANG erejét. Nézzék ezt a beszáradt vérfoltot, csak egy
simítás, és teljesen eltűnt, még Gill Grissom se találná meg, a Helyszínelők
című sorozatból! Agyvelő a kocsi hátsó ülésén? Nem probléma!
De most komolyan, ki lehet ép ésszel bírni ezt a sok bugyuta reklámot?!
Basszus, az ember örül, hogy végre itt a hétvége, lehet pihenni, erre el akarják rontani a kedvét a sok madárinfluenzás károgással. Ha az újságírók mindenáron aktuálisak szeretnének lenni, miért nem írnak inkább arról, hogy sárzuhanyzóvá változott a város? Ez a gusztustalan esőszerűség és az olvadt hólé a híresen jól vízszintezett (az építők biztosan valami másféle geometriai térben dolgoztak) pesti utakon ugyanis tíz-húsz centis tócsákba gyűlt össze, amikbe az autósok belegurulva jól beteríthették a járdán szabályosan közlekedő gyalogosokat kulimásszal. Tiszta videójáték ilyenkor az utcán lenni: egyrészt oda kell figyelned, hogy ne csússz el a házak előtt a ház lakói által fel nem takarított latyakban, másrészt folyamatosan ugrásra készen kell lesned, hogy nem jön-e valahol egy tapló autós, aki képtelen kicsit lassítani, vagy legalább a kormányt igénybe véve kikerülni az útpadka melletti tócsákat. Ha jön egy ilyen, ugorhatsz. Ha nem ugrasz, akkor előbb-utóbb terepszínűbb lesz a kabátod, mint a legtutibb tengerészgyalogosoké :-/
Hajnalban, lefekvés helyett egy történet járt az agyamban. Az átlagos napi bejegyzésnél ugyan hosszabb kicsit, de remélem így is tetszik: János bá' öreg bútordarab volt a villamosüzemnél. Amikor kezdő járművezetőként dolgozni kezdett, sokéves tervek mondták meg neki, milyen lesz a szebb jövő, miközben telente halina-csizmában vezette a vilingert az ajtó nélküli, nyitott peronon állva. Ilyen teleken csak akkor volt melege, amikor a kalauzlány a végállomáson csókot adott neki. Ugyanez a kalauzlány később a felesége lett. Három gyerekük volt, később nyolc unokájuk is. Aztán hat évvel ezelőtt elvitte az asszonyt a trombózis. János bá' azóta csak munkájának élt, de egy nyugdíj előtt álló villamosvezetőnek ez nem valami fényes távlat, pláne, hogy már semmilyen tervek sem ígértek szebb jövőt neki. Bizonytalannak érezte magát; már nem szeretett utasokat vinni, annál jobban élvezte viszont a műszaki hibás, vagy éppen javítás után levő tuják vezetgetését. Most is egy ilyet kellett átvinnie Észak-Pestről Dél-Pestre. Az újpesti hajnalok nyirkosan csípősek tavasszal, János bá' fázósan húzta szorosabbra a sálat a nyakán. Régen is ugyanebből a remizből indult mindennapi útjára a recsegő-ropogó, faborítású, imbolygó futású kocsikkal. Mennyivel kényelmetlenebbek, primitívebbek voltak azok, mondjuk annál a cseh négytengelyesnél, amivel a lakástól idáig jött! Például nem volt bennük fűtés. Igaz, ebben a villamosban, amit most át kell vinnie Ferencvárosba, sem volt. Öreg csotrogány ez - akárcsak ő. Nem tudta, mit keresett ebben a remizben ez a régiség, de végülis magáról sem tudta ugyanezt. Gépiesen tekergette a menetszabályzó kart, mellyel ő mondta meg az alatta-mögötte elhelyezkedő sok-sok tonnának, hogyan viselkedjen. Ez még majdnem ugyanolyan érzés volt, mint a fiatalkori villamosokon annak idején. Egyébként, ez a kocsi már létezett akkor, amikor villamosvezető lett. Tizenhat éves volt, amikor először láttott ilyet - vidéki gyerekként a Duna-parton -, és rögtön tudta, hogy ez lesz a hivatása. Akkor még valaki volt a villamosvezető, nem köphette le akármilyen kis ágrólszakadt suhanc a kisablakon keresztül, mint manapság. Akkor még úgy érezte, ő mozgatja a várost, és ha ezt nem elég ügyesen teszi, leáll az élet - és az emberek is hasonlóan éreztek; tiszteletben tartották őt, hiszen ő vitte őket iskolába, munkahelyre, temetőbe, kórházba, a rokonokhoz, vagy éppen haza. Nagyon megváltozott a világ azóta: akkor még bárhonnan el tudott bárhova jutni vaskerekű járművével, most pedig ebből az irányból csak úgy tudott Pesten a megfelelő irányba továbbmenni, hogy előbb átment Budára. Bánfalvy bácsi, hajdani oktatója valószínűleg a földhöz csapta volna szárnyaskerekes tányérsapkáját, ha látta volna, hogy ennyit kell feleslegesen zötyögnie "rossz felé", hogy végre visszafordulhasson a neki tetsző irányba, pusztán azért, mert valahol fent valamilyen közgazdász eldöntötte, hogy spórolni kell a váltókkal. Annak idején a folyamatos közlekedés volt az elsődleges, most viszont néha úgy érezte, a főnöke nem érti, miért kell két továbbképzés és három meeting közben néha azokkal a "nyavalyás villamosokkal" is foglalkoznia. Mintha nem azért lenne az egész cég, hogy a villamosok elszállíthassák az utasokat! János bá' semmit sem értett a változásokból, de tette a dolgát, mert anno erre tanították. Ő csak a villamost irányította, a világ pályájának váltóit más állítgatta. Azon gondolkodott, mit fog majd csinálni két hónap múlva, amikor nyugdíjba küldik. Az egészségével nem volt gond, hiszen különben nem is maradhatott volna "tengelyen", ahogy mondani szokták, de mit kezdjen az asszony nélkül? Mit fog csinálni, ha majd nem köti a szigorú munkarend, mely egész életében megszabta, mikor mit csinálhat? Megzörrent a rádió. Igen,
ma már ilyen is van a villamosokon! Annak idején a kalauz a főbb
csomópontoknál elhelyezett tekerős telefonnal tudott beszélni a
menetirányítóval, most pedig a diszpécser bármikor rá tudott szólni
a központból a vezetőkre. Hangos csikorgással kanyarodott a Thököly útra. Az itteni sínt már hosszú ideje nem használták, így rozsdás volt és koszos, a jármű rángatózva tudott csak haladni. A villamos ugyanis - a közhittel ellentétben - nem csak a felsővezetékhez van kötve, de a sínnek is megfelelő állapotban kell lennie ahhoz, hogy létrejöjjön az áramkör, ami hajtja. Mivel a rozsdás sín nem jó vezető, hatalmas kék és sárga szikrák szóródtak mindenfelé a vaskerekek alól, elpazarolván a drága elektromos energiát. A még viszonylag üres úton az autósok ijedten próbáltak lemaradni, hogy biztonságos távolságot tudjanak tartani a mennykövet szóró sárga síndöcögénytől. Egy tüzijátékot szóró villamos - azelőtt nem nagyon láttak ilyet! János bá' tovább tekerte a kart, és a villamos nekilódult. Nem tudta, mi ütött belé, de valami arra késztette, hogy egyre magasabb fokozatba kapcsoljon. A villamos zörögve ugrált az elhanyagolt vágányon, és hatalmas porfelhőként szórta szét maga köré a sín mellé beragadt port és koszt. Mert hát ebben a városban nem szokták tisztítani a nem használt dolgokat (sem), mert mindig és mindenen spórolnak. Heti két locsólókocsizással tiszta maradhatott volna a villamospálya, de úgy látszik, ez senkinek nem volt fontos. Egyre gyorsulva robogott el a Cházár András utca sarkán álló templom mellett. Mögötte a Thököly út teljesen eltűnt a porfelhő alatt, de nem lett sötét, mert a kerekek alól szóródó szikrák kékes fénye bevilágította a környező házak öreg falait. János bá' még feljebb kapcsolt. A motorok sivításától már nem hallott semmit, de ez nem érdekelte, mint ahogy az sem, hogy a felvert por csípte a szemét. Könnyezni kezdett, félig a por miatt, félig azért, mert ifjúsága jutott eszébe. Valószínűleg a fél város megfordult a villamosokon, amiket vezetett, és ez egyfajta fontosságtudatot adott. És ezt nemsokára el fogják venni tőle! Az öreg járgány is, mely kora ellenére meglepően fürgén gyorsult alatta, valószínűleg lángvágó alá fog kerülni néhány hónap múlva, és János bá' most azt kívánta, bárcsak az ő végzete is ilyen egyszerű lenne. Nincsen rá szükség, minek létezzen hát tovább? Kegyetlen gondolatnak tűnhet másnak, de számára az tűnt kegyetlennek, hogy a mindennapjai részét képző villamosokat működőképesen vágták szét ócskavasként a bontóban. Azok is még évekig szállíthatták volna az utasokat, mint ahogy ő is el lenne még a kényelmetlen és fűtetlen fülkében egy ideig, de a dolgok nem így működnek. Senki és semmi nem maga dönti el, meddig végzi azt, ami a dolga az életben! A kétkocsis szerelvény nagy döccenéssel fordult rá a Thököly út utolsó szakaszára a Dózsa György úti kereszteződés után. János bá' kicsit meg is lepődött, hogy ilyen sebességgel be tudta venni az iránytörést, és tovább tekerte volna a kart, de hirtelen rájött, hogy már nincsen hova. Végére ért a fokozatoknak. Megtörölte a szemét, de csak még jobban elhomályosult a látása. A kerekek hatalmas szikrát vetettek, és a villamost teljesen ellepte a felvert por. Fél perc múlva a porfelhő eloszlott. Villamosnak nyoma sem volt. Az egykori Baross téri végállomás helyéről már hiányoztak a sínek, így oda nem is érkezhetett volna meg a szerelvény. Hogy akkor hová lett? Azt a közlekedési vállalat gazdálkodási vezetője is szerette volna tudni, amikor értesítették a hiányról! A remiz vezetőjének ugyan eszébe jutott felhívni János bá' hozzátartozóit, hogy értesítse őket a szokatlan eltűnésről, de aztán elfeledkezett erről, mert megint továbbképzésre kellett mennie. Csak a Thököly út és a Cházár András utca sarkán hallották még évekkel később is néha az utolsó villamos csengetését... ©Varga Ákos Endre, 2006. február 13. 00:46
Hát az időjárás már megint kitett magáért: előbb hideg volt, akkor nem havazott, aztán meleg lett, amikor is havazott. Újabban a havazást is állami közbeszerzési eljárásokon szerődtetik, hogy ilyen gyengén muzsikál?
Bekintés a gyárba, ahol a leendő nagykörúti villamosokat készítik
Újabban könnyen fáradok. Régebben majd' minden héten megtörtént, hogy kimaradt egy-két éjszaka az alvás, hogy csinálhassam a dolgaimat (írás, weboldal, ilyesmik), most meg már éjjel egykor fáradt vagyok, dőlnék be az ágyba. Hát mi lesz így a kolosszális életművemmel? :O
Nos, a vízlágyító-reklámokból már értesültem arról, hogy "Magyarországon a víz általában kemény", de vasárnap közvetlen közelről meg is tapasztaltam ezt: a Balaton vize olyan kemény volt, hogy sétálni tudtam rajta! ;-)
A fentebbi négy kép Balatonszepezden, illetve Révfülöpön készült. Életemben először láttam befagyva a Balcsit, és nagyon tetszett. Fenséges látvány volt! Ezután kis kerülővel (légvonalban huszonvalahány kilométer, de mi tudtunk egy rövidebb utat az erdőn át;) Füredre mentünk. Itt a Nap is kisütött, én pedig örömmel láttam, hogy nagyobb nyüzsi van a kikötő környékén, mint nyáron. Persze nem lett volna meg a szokásos abszurdisztáni hangulat, ha nem a "jégre lépni tilos" tábla környékén lettek volna a legtöbben a jégen!
És mi tagadás, tényleg elbizonytalanító volt, ahogy egy melegforrás beömlésénél a jég meg volt olvadva. Itt vizimadarak úszkáltak (és verekedtek az emberek által bedobált kenyérdarabokért) - mindez a rész egyátalán nem volt elkerítve attól, ahol mindenki korcsolyázott és fakutyázott. Persze ettől még nagyon tetszett az egész, nagyon kellemes kirándulás volt!
Szokásos kedvenc témám: egy hete azt mondták, most havazni fog, tegnapelőtt azt, hogy mégse, száraz napok jönnek, ma viszont már azt ígérik, hogy holnap eshet némi fehérség, bár felmelegedés is lesz. Szegény időjárás, most ez alapján próbálhatja kitalálni, hogy milyen is legyen a valóságban... :)
Atya-gatya, már február van, és én még nem is írtam semmit ide! Persze hol időm, hol erőm nem volt hozzá, néha meg egyik se. Amíg valaki küld napi hat óra plusz időt, addig megint két régebbi képet rakok be:
Ez természetesen Budapest világváros belvárosa, közelebbről a Kiskörút. Az általános elhanyagoltságon túl még egy dolgot meg lehet figyelni rajta: hogy a házak alsó szintjei, a boltok portáljai semmilyen összhangban sincsenek magukkal a házakkal (vagy egymással). Az ott levő üzletek sokszor kifestik, de csak a saját portájukat, ami szerintem százszor rosszabb, mintha az egész ház maradna kopott. Az épületektől teljesen elütő anyagokból és formával épített kirakatokról meg ne is beszéljünk. Na, de nem baj, hogy gagyik, hisz' nincsenek szem előtt, csak bárki láthatja őket... :-/
A hónapot igyekszem néhány szép budapesti életképpel befejezni:
Valamelyik állatkert nem keres véletlenül medvét, a téli alvás demonstrálására? Azt hiszem alkalmas lennék a feladatra, legalábbis az elmúlt napokat szinte teljesen végigaludtam...
Aki kiváncsi arra, hogy milyen vagyok, amikor rekedten
hadarva lelkendezem a villamosokról, az kattintson a lentebbi RealPlayer
linkre:
Azt szoktam mondani, hogy ABBA-tól Zappa-ig sokféle zenét szeretek, de a fő kedvencek közül kiemelkednek a barokk darabok, a heavy metál és gyerekkorom kedvenc Commodore C64 zenéi. Nos, az alábbiban ez a három egyszerre megvan. Nem semmi egy medley, átlag hárompercenként tökéletesen megváltozik a tempó és a hangulat: Machinae Supremacy: Sidology 2 Trinity (Akárhogy is fáj, Last Ninja a király!;-)
Tegnap és tegnapelőtt is abban reménykedve tértem nyugovóra, hogy másnap reggel alkalmam lesz egy kis hóval fedett, fehér tájat fotóznom munkába menet. Nos, ez elég abszurd módon jött össze:
Fehérnek ugyan fehér minden, de ez nem hó, hanem só, amit a hó és jég elolvasztására szórtak ki mindenhova a tél folyamán. Biztosan jót tesz az útburkolatnak, a járdának, a növényeknek, az autóknak, a ruháinknak :-/ Azt már megszoktam, hogy a cipőm orra kifehéredett, de ma véletlenül letettem a hátizsákomat a padlóra, utána meg felvettem az ölembe, így most úgy nézek ki, mintha mészben henteregtem volna! Ebben a szellemben jutott eszembe egy jövő heti hír:
Ma reggel a Gázművek munkatársa becsöngetett hozzánk, hogy pár nap múlva lecserélik a gázórát. Azóta is azon gondolkozom, vajon tényleg muszáj az utóbbi évek leghidegebb hetében eljátszani az ilyen gázelzárásos hülyéskedéseket? Amúgy meg a minap január során már a második sapkámat vesztettem el. Sebaj, most úgyse kell, hisz cseppet sem fázom...
No, megint kimaradt egy pár nap, ugyanis elmentem szépeket látni Svájcba. Kicsit hektikusan alakult az utazás szervezése; igazán biztos csak két nappal az indulás előtt lett, hogy tényleg megyünk, amikor megvettük a vonatjegyeket. Jobban mondva egy részüket, mert volt, amiről a Keletiben még tán nem is hallottak soha. Typisch... Most pedig lássuk, merre jártunk, a múltkori pécsi beszámoló stílusában: Indulás a Keletiből. Érdekes módon a Dacia nemzetközi expresszbe Intercity kocsikat soroztak be, de nem akadtunk fenn ezen, mert én például szeretem az Intercity termeskocsikat. A város még aludt, amikor mi elindultunk Bécs felé. Ott átszállás, és némi - komfortosabb - vonatozás után megérkeztünk első úticélunkhoz, Linzbe. Baloldalt a régi pályaudvar környékét láthatjuk, mely az elmúlt években vidéki vasútállomásból átalakult egy modern városközpont szerű képződménnyé. Még földalatti villamos is épült alá. A jobboldali képen a 2-es villamos új végállomását, a Solar City-t láthatjuk, mely arról kapta nevét, hogy az itt felhasznált energia nagy részét (jó időben) napkollektorok segítségével állítják elő. Még nincs teljesen kész, de kötöttpályás tömegközlekedésük már van - valahogy így kell élhető várost építeni... Estére átbumliztunk Innsbruckba, ahol a helyi ifjúsági szállóban szálltunk meg. Útközben két magyar lánnyal (asszonnyal?) is találkoztunk, mindketten megörültek a magyar szónak. Cserébe viszont az itteni pályaudvaron se tudtuk megvenni azt a jegyet, amit pár nappal korábban Magyarországon sem tudtunk. Typisch? Tour de Trams IV. - Az első nap közlekedésmániás szemmel
Imádok Innsbruckban ébredni: az ember kinéz az ablakon, szemben hegyoldal, fölötte felhők, a felhők felett pedig további hegyek, ameddig az ember nyaka bele nem fárad! A jobboldali képen az látható, ahogy a Nap első sugarai elérik a hófedte csúcsokat. Ismét vonatra szálltunk, átszáguldottunk a vasútról nem különösebben feltűnő Lichtensteinen, és máris Svájcban voltunk. Buchs-ban leszálltunk (idáig szólt ugyanis csak a jegyünk), átrohantunk a pénztárhoz, megvettük a svájci jegyet, majd visszarohantunk, és még ugyanazzal a vonattal tovább tudtunk utazni Zürichbe. Zürich természetesen "tök csúnya" volt, mint az a fentebbi, az Ütlibergen készült képeken is látható :) Érdekes dolgokat láttunk, például megfagyott díszkutakat. Itt a jelek szerint télre nem zárják el a csapokat, így a kiömlő víz szép formákban fagy meg. Ezen felül láttunk valami prédikátor-félét is, aki negyed órát kiabált egy téren, aztán egyszercsak abbahagyta, és úgy indult tovább, mintha mise történt volna ;) Tour de Trams IV. - A második nap: Zürich Este továbbzötyögtünk (zötyögtünk ám a fenét - az itteni vonatok jók!) Basel felé. Kellemetlen meglepetés volt egyrészt, hogy mínusz sok fok volt, másrészt az ifjúsági szálló recepcióján egy tábla fogadott, miszerint majd később jönnek. A szobánk ki volt előre fizetve neten, mégis várhattunk. Aztán kaptunk egy vaságyas, fűtetlen szobát, ahol konnektor nem volt a fényképezőgépek aksijainak töltéséhez, viszont két másik szobatárs igen. Háromfős csapatunkból egyikünk jól meg is fázott, miközben a recepciós váltig állította, hogy a szoba is fűtve van. Ja, persze, azért volt még a folyosó másik végén is érezhetően melegebb :-/
Másnap ezerrel belevetettük magunkat a gyönyörűséges Rajna-parti város tömegközlekedésébe. Egy netes ismerős még egy villamosremizbe is bevitt, ráadásul találkoztunk egy ismerősével, akinek annak idején magyar származású matektanárja volt, így szinte tökéletesen el tudta azt mondani, hogy "ló****t a s***edbe" :-O Amúgy Basel szerintem továbbra is elbűvölő, mindenkinek tudom ajánlani - csak ne azt a szállást válasszátok, amit mi kifogtunk ;) Tour de Trams IV. - A harmadik nap: Basel Este továbbindultunk Genf felé. Útközben megálltunk egy kicsit Lausanneban, mely tulajdonképpen fő úticélunk volt. Ezen a héten járt ugyanis utoljára a város központját a Genfi tó partjával összekötő fogaskerekű metró (!). De erről majd később lesz szó. Végül megérkeztünk Genfbe, ahol a restiben minden franciául volt kiírva, ezért a többiek nem mertek, csak pizzát kérni, mondván, hogy azt tudják, hogy mi. Én currys csirkét ettem, finom volt. Valami süti is volt, de azt már én se értettem, hogy miből volt. A jelek szerint itt tényleg elvárják, hogy az ember tudjon franciául :)
Viszonylag korán keltünk. A reggeli kicsit spártai volt, mint az ifjúsági szálló nagy részének belső burkolata, mely nyers beton felület volt. Utána usgyi villamost fotózni, meg trolikat. Néha némi várost is. Intersziti nem hozott magával tartalék memóriakártyát a fényképezőgépéhez, így visszament a szállásra, mi addig a főpályaudvart nézegettük. Amikor IC megjött, rögtön fel is pattantunk egy Montreauxba tartó vonatra, aminek ő nem annyira örült, mert még itt akart volna fotózni. Tour de Trams IV. - A negyedik nap: Genf Montreux egészen elbűvölő. Olyan, mint Monaco, csak hatalmas hegyek karéjában levő tóval a tenger helyett. Rögtön megértettem, hogy miért szeretnek a híresek és gazdagok idejárni!
Ahogy az a jobboldali képen látható, Freddie Mercury szobrát is megtaláltuk (nem vicc, tényleg az!). A többieket persze a jelek szerint jobban érdekelte a tóparti troli, mellyel átmentünk az elég buta hangzású névvel rendelkező Vevey-be, ejtsd: "vöve". Onnan megint vissza Genfbe, ahol megnéztük a repteret, ami hideg volt és nedves, ti. esett az eső, mint a rosseb. Viszont legalább trolival jöttünk onnan vissza a városba. A reggeli még az előző napinál is spártaibb volt: már nem csak hogy felvágott nem volt, de a lekvár se szabadon választott volt. Mindenkinek járt egy tányér, rajta két vajjal és egy lekvárkonzervvel - kinek milyen ízű jutott belőle, olyat evett. Persze nem csak a kajával spóroltak, hanem a fűtéssel is: éjszaka teljesen kikapcsolhatták, ugyanis hajnalban arra ébredtem, hogy cidrizek. Az előző nap használt törölközőm meg persze emiatt nem száradt meg. Na de mindegy, némi tömegközlekedés után továbbhussantunk, újfent Lausanneba.
Ez a város is egészen elképesztő. Főleg a városmagtól lefelé eső Ouchy tetszett, a tóparttal, de az se volt semmi, hogy a város közepén egy bazi nagy szakadék van, jókora kőhíddal, a háttérben meg székesegyházzal. Ezek a svájciak nagyon tudnak élni! Megint fotóztuk egy csomót a fogaskerekű metrót is, melynek említése kapcsán a hazai közlekedésmérnöki szakma nyilván idegbajt kapna. Legalábbis amennyiben elfogadjuk a négyes metró projektvezetőjének álláspontját, tudniillik hogy "metró az, ami föld alatt megy" (ez a fogas részben felszínen megy),, és "oldalsó, harmadik sínről szedi az áramot" (ez a buta meg felsővezetékes). Tour de Trams IV. - Az ötödik nap: Lausanne és Bern Utunkat továbbra is vonattal folytattuk, Bernen át, ahol úgy egy órát sétáltunk, nagyjából értelmetlenül, mert túl sötét volt már ahhoz, hogy szép fotókat készíthessünk. Mindegy, legalább konstatálhattam, hogy ez a város se lett csúnyább az elmúlt két évben :) Utána újabb átszállás Zürichben, és az Arlberg hágón át meg is érkeztünk Innsbruckba. Egyikünk innen egyenesen továbbindult Pestre, mi Interszitivel pedig ismét megszálltuk a Jugendherbergét. Egyébként az egész "ifjúsági" szállózásról csak annyit, hogy nálunk jóval idősebb embereket is lehet ilyen helyeken látni. Ja, megérkezésünk után elkezdett havazni, aminek örültem. Imádom a havat, mondtam már?
Felkelés, reggelizés népiesch sramlizenére (broáf!), aztán usgyi villamosokat és trolikat fotózni. A Stubai-völgybe is feltujáztunk a világ talán legszebb kisvasútjával, mely történetesen villamoskocsikkal üzemel; valami csodálatos volt! A cipőm mondjuk alaposan telement hóval, amitől megfáztam, de mindegy, akkor is jó volt ott lenni. A végén nem is volt időnk kajálni, így szárazélelemmel kellett kibírnunk hazáig. Salzburg után már nagyon elegünk volt a vonatokból, pedig hol voltunk ekkor még Pesttől! Mondjuk a havazás kicsit még a svájci vasutat is megzavarta: Baselből jövő vonatunk negyed órát késett. Nem fél napot, mint itthon, csak negyed órát, pedig igencsak méretes hegyeken kellett átverekednie magát. Tour de Trams IV. - A harodik nap: Innsbruck egy kicsit bővebben Bécsből aztán még több késéssel indultunk, fél órát tologatták a kocsijainkat a peron mellől és oda vissza, míg végre nekilódultunk. Hegyeshalom utánról aztán már nincs is emlékem, mert csak a Keletibe való begurulás előtt ébredtem fel. Fáradt voltam, de azért szép élményekkel tértem haza. Jó volt!
Reggel a Nyugatinál megint találkoztam az átlagnál is butább városi galambok egy példányával: a forgalmas járda közepén állt, és amikor utamba került, szépen elkezdett előre gyalogolni. Előttem haladt, épp csak egy fél lépéssel előrébb, mint ahol a lábam volt. Nem lépett volna ki oldalra, nem szállt volna el, nem sietett volna jobban, így én figyelhettem, nehogy véletlenül rálépjek. Kicsit Tom és Jerry feelingem volt, ott menekülnek a vonat elől mindig hosszában, a síneken előre :) Aztán láthattam ugyanilyen agyi képességű autóvezetőket is, - szokásosan - a Podmaniczky-Nagykörút kereszteződésben: pár jóképességű beragadt középen, a keresztben járó troli emiatt nem tudott elindulni a zöld jelzésre. Tudni kell, hogy a trolival egyrészt nem lehet akármekkorát kerülni a felsővezeték miatt, másrészt a vezetők nem szeretnek középre becsorogni, mivel ott a villamos felsővezeték kereszteződési darabjánál egy szigetelt rész van, ami alatt ha megállnak, akkor nincs áram, és nem tudnak elindulni. Ilyenkor marad a kézzel kitolás, ami szóló trolinál még csak-csak elmegy, de csuklósnál már kicsit cinkesebb :) Naszóval, autók állnak keresztben, troli nem mer bemenni középre (joggal - első blikkre lehet, hogy nem is fért volna el). A középen álló mikrobusz megijed a számára elől keresztező úttesten jövő autóktól, ezért elkezdene tolatni, egyenesen a háta mögött elmenni már amúgy se tudó troli elé. Na, trolis dudál, mikrobusz fék, előre, troli megpróbálhatna előrejönni, de ekkor meg a vele párhuzamosan haladni kívánó autók vágtak be elé, akik a mikrobusz miatt teljesen blokkolva voltak. Így előbb átment egy taxi és néhány személygépkocsi 5-6 emberrel, majd a zöld jelzés vége előtt még szerencsére a troli is át tudott evickélni, a maga 50-60 utasával. Tehát megint több ember szívott kevesek tolakodása miatt (ahogy ez ebben az országban lenni szokott). Most kicsit demagóg leszek, de nem a többség lenne az előrevalóbb egy demokráciában? Miért az autósok érezhetik magukat királynak ebben a városban, és miért mindig a tömegközlekedés húzza a rövidebbet? Ha meggondolom, a budapesti utazások tömegközlekedés:egyéni közlekedés aránya (nevezzük mondjuk modal split-nek, mert ez egy szép külföldi elnevezés) a tömegközlekedés felé mutat, tehát ők vannak többen. Akkor miért nézik le őket politikusok és autóvezetők egyaránt?
Heveny blogírás-undorítiszem van mostanában, így saját kútfő helyett egy barátom írására hívnám fel a figyelmet: Nagy Zsolt Levente: A budapesti megállóhelyi táblák
Néhány - közlekedési témájú - fotó a lentebb részletezett pécsi kirándulásról itt.
Na BUÉK! Pár nap henyélés után ismét netközelben vagyok, és megpróbálom pótolni a kimaradt bejegyzéseket - remélem az időrendiség felrúgása nem zavarja a t. olvasót:) 05.12.29. Az utazóközönség is érdekes volt, például az a család, ahol a nagymama állandóan a fogát cuppogtatta, a nagypapa brummogott, a kisgyerek meg jó hangosan vicceket mesélt. Amikor én gyerek voltam, rámszóltak, ha nyilvános helyen hangos voltam, mondván ne zavarjam a többieket. Manapság ez miért ment ki a divatból? Miért kell már gyerekkorban ránevelni az embereket arra, hogy ne legyenek tekintettel senkire és semmire??? Na, mindegy. Megérkeztünk Pécsre. Nagyjából időben, ami azt jelenti, hogy pont láttuk a buszvégállomásról kihaladó buszt, ami jó lett volna nekünk a továbbutazásra. Milyen hülyeség is lett volna, ha csak azután indul, hogy a vonat utasai kényelmesen odaérnek és felszállnak!
Úgy havazik, mint az állat. Iiiimádom! Pécs pedig az ország egyik legszebb városa, megérdemli a 2010-es "Európa kultúrális fővárosa" címet! Igaz, ezt eddig is tudtam, de most megint megyőződtem róla :) Amúgy szállásunkon az ágy fölött, de még az éttermi étlapon is olyan régi kép volt látható, amelyen szerepelt az 1960-ban megszüntetett villamos. Modernebb tesójából igazán építhetnének egy kicsit 2010-re (mondjuk Kertváros - Főpályaudvar és Budai vám - Uránváros viszonylatokban), és akkor egyszerűen _a_ tökéletes város lenne Pécs ;) Megcsináltuk a "kötelező menetet" (Dóm, Vasarely múzeum - Csontváry-Kosztka kivételesen kimaradt) is, utána gondoltuk, felmegyünk Misinatetőre. Busszal, mert kicsit nagy volt a hó a gyalogláshoz (a kedv meg kevés). Nos, a busz sajnos nem ment fel a tévétoronyig, csak Dömörkapuig. Sebaj, majd visszafelé benézünk az Állatkertbe. Aha, persze. Ami csak hétvégén van nyitva, ma meg péntek van... :) De azért gyönyörű volt az a nagy havazás, meg ahogy a fák közt fütyült a szél. Mondom én, hogy ez a város csodálatos hely!
Egész nap pihiztünk, aludtunk, meg még pihentünk is egy kicsit a végén. Este benéztünk a szálláshoz tartozó szilveszteri gálára, de a vacsi elfogyasztása után nem bírtam tovább a szalonzenakart, Rianna pedig elálmosodott, ezért felmentünk a szobába. A szilvesztert tehát ágyban töltöttük, és éjfélkor vízzel koccintottunk - mégse hiszem, hogy jobban el tudtuk volna tölteni az évfordulást-földindulást! Éjfél után aztán a Ford Fairlane-t néztem a tévében, miközben az udvarról felhallatszott a még mindig tartó gála hanga - a zenakar a Ricsétől a "Boldog szép napok"-at játszotta, meg a Hooligans-től a "Királylányt" (aminek a verzéje mondjuk szerintem az "N.I.B." c. szám a Black Sabbath-tól, de sebaj), amolyan vendéglátós stílusban. Kicsit szürreális indítás az új évhez, de ez van :)
A reggel esőzést hozott, ezért úgy döntöttünk, hogy hamarabb hazamegyünk, mint terveztük. Mivel a helyjegyünk adott volt, sima személyvonaton meg nem akartunk volna az ünnepek utolsó napján bepróbálkozni a várható tömeg miatt, felhívtuk a MÁV Direkt-et. Foglaltattunk helyjegyet egy korábbi interszitire, majd lementünk a pályaudvarra, becseréltük a helyjegyet - amit valamiért pótjegynek hívnak, pedig nem pótol semmit - és már úton is voltunk hazafelé. Az ideúthoz képest teljesen Európában éreztem magam - a MÁV kapott egy jópontot. Mondjuk a három órás utat kicsit soknak tartom Pestig, de ez van - a vonat állandóan állt, meg lépésben haladt, nehogy idő előtt megérkezzen. Remélem, egyszer majd gyorsabban is el lehet Pécsre jutni, és nem csak közúton! Addig viszont azt kell mondjam, egész kényelmes utazás volt. És egyben a nyaralás... na jó, "telelés" vége. De legalább kiderült, hogy 2005 után tényleg 2006 jön, még ha egy másodperc késéssel is :)
|
||
 |
||
 |
|
|
