Városi és nemvárosi közlekedés
2020-ban a járvány szünetében - tetőtől-talpig maszkban és kézfertőtlenítő gélben - végigjártunk pár villamosüzemet egy kisebb társasággal, de - bár messze nem ez volt az első lengyelországi utam - még mindig maradt pár villamosos város, ahol nem voltam. Szerencsére NZA is így volt ezzel, úgyhogy csak össze kellett hangolnunk, hogy kinek mi maradt ki és/vagy hol van valami aktuális érdekesség, és már volt is majd' egy hétnyi programunk 2022 nyarára, melynek végére elmondhattam magamról, hogy az összes lengyel villamosüzemben jártam legalább egyszer.
By Hubert Waguła - Own work, CC BY-SA 4.0, Link
Csak hogy mindenkinek meglegyen, hány üzemről van szó, itt egy térkép róluk. A pirossal és kékkel jelöltek már nem léteznek, 2022-re csak ezek maradtak: Bydgoszcz, Częstochowa, Elbl±g, Felső-Szilézia, Gdańsk, Gorzów Wielkopolski, Grudzi±dz, Krakkó, ŁódĽ, Olsztyn, Poznań, Szczecin, Toruń, Varsó és Wrocław. Az alábbiakban összefoglalnám a túrát; a villamosos képek linkek, ha rájuk kattintasz, a vonatkozó tömegközlekedési beszámolóhoz jutsz.
Az utazás első etapja 830 kilométernyi autózás volt. A lengyel autópályahálózat egy része elég új, úgyhogy néha előfordul, hogy a nem elég friss GPS szerint a mező közepén járunk, miközben csak vadonatúj az út. Az autópályáik amúgy elég furák: egy részükön személyautóval ingyen lehet menni, de van olyan is, ahol fizetőkapuk vannak. Persze egy időben nálunk is így volt, csak aztán (szerencsére) elmúlt. Sok mindent nem tudok az útról mondani, csak azt, hogy kb. 9 órányi robogás után ott voltunk első úticélunknál:
Itt csak pár órát töltöttünk, hogy még naplemente előtt átérjünk éjszakázóhelyünkre, Szczecinbe. Ez nem nagy távolság, kb. egyórányi autózás.
Itt a napot egy chłodnikkal zártam, lásd fentebb. Nem volt olyan finom, mint az, amit két évvel korábban Bydgoszczban ettem, de igazából csak innentől kezdve éreztem, hogy tényleg Lengyelországban vagyunk. Ezen túl sétáltunk egyet a belvárosban, melyen nagyon látszik a második világháború pusztítása: az ember megy egy német stílusú sugárúton, melyen egyszercsak véget ér a régi házsor, és minden átmenet nélkül sokemeletes betonkockákban folytatódik. Persze vannak azért viszonylag épségben maradt részek is. A szállásunk egy régi fa épület volt, melynek kertjében idősebb házaspárok mulattak ifjúkoruk élőben előadott tánczenéire. Mivel nem bírtam elaludni a zajtól, inkább visszasétáltam a városba egy kicsit, míg ki nem fáradtam annyira, hogy Beatles-feldolgozások mellett is álomba tudtam szenderülni :)
A város villamoshálózata nagyobbnak érződik annál a kb. hatvan kilométernél, amit az ember a wikipediában olvashat hosszként. Ráadásul itt nosztalgiavillamosoztunk is!
A következő úticél Gdynia volt. Az odavezető út egy része rendes autópálya volt, néha félig kiépített autópálya (lásd fentebb), többnyire viszont inkább településeken átmenő országút, kb. négy óra hosszan. A vacsorát egy út menti étteremben abszolváltuk: nem vártam tőle sokat, de a żurekjük isteni volt! A lengyel konyhát valamiért nem ismerjük Magyarországon, pedig például remek leveseik vannak!
A Hármasváros környékére iszonytat esőben érkeztünk meg, a szállásunk pedig egy lakótelepen volt, tehát nem vártam tőle sokat. Ehhez képest olyan lakosztály színvonalú szobákat kaptunk, hogy csak pislogtam, megérkezési ajándékként pedig a képen látható tejkaramellkocka (krówka) fogadott. Imádtam ezeket gyerekkoromban - a gyerekeknél jobban szerintem csak a fogorvosok szerethették ezeket a fogak közé beragadó cukorbombákat :) Az egyik első lengyelországi kultúrsokk amúgy az volt annak idején számomra, hogy a Tescóik ugyanúgy néznek ki belülről, mint nálunk, csak náluk van egy plusz sornyi polc, ahol a tejkaramellák közt lehet válogatni. Ami érdekes volt számomra: Lengyelországban általában nem nehéz szállást találni - a jelek szerint a Hármasváros kivételével, ahol alig dobott ki értelmes árút és nem apartmant a booking.com. Nyilván azért, mert ez az egyik nagy tengerparti üdülőhelyük, de én valamiért nem számítottam erre. Eredetileg Gdańskban foglaltam szállást, de onnan visszaírtak, hogy csak a padlástérben van hely, és nincs légkondi, úgyhogy inkább kerestem két várossal arrébb valamit.
Gdańsk villamosai jópofák voltak, az óvárosban pedig olyan turistatömeg volt, mint mondjuk Prágában:
Mondom: üdülőhely a nyár közepén, nem tudom, mire számítottam. Innen nem mentünk azonnal tovább a nap végén, hanem egy második éjszakát is eltöltöttünk Gdyniában, hogy ne hullafáradtan érkezzünk meg következő úticélunkhoz. Még arra is volt időnk, hogy megnézzük a kikötőt.
Negyedik nap: Elbl±g és Olsztyn
A Hármasvárossal ellentétben Elbl±g nem egy kimondott turistamágnes, ráadásul az időjárás is viszonylag barátságtalan volt. Igaz, itt csak pár órát töltöttünk, aztán már mentünk is tovább:
Olsztynban 2015 óta járnak (újra) villamosok, de nem volt velük szerencsénk: a hálózat nagy részén építkeztek, emiatt a háromból csak egy vonal járt. Persze ez tulajdonképpen nem volt nagy gond, mert elsősorban azért jöttünk, hogy megnézzük a Durmazlar Panorama típusú török alacsonypadlósokat.
Már írtam, hogy hihetetlen sebességgel épül a lengyel autópálya-hálózat, de nagy országról van szó, úgyhogy még nem lehet csak autópályákat érintve beutazni. Van viszont egy köztes útfajta, ami nálunk nem létezik: a kétpályás autóút szintbeli átjárókkal és zebrákkal. Ezeknek van egy nagy előnye: településeken kívül könnyű autópályává bővíteni őket, a forgalom fenntartása mellett. Először Katowice környékén láttam ilyet, de a jelek szerint itt a közelmúltig ezek alkották az úthálózat gerincét, és még ma is sok van belőlük - például a fővárosba is egy ilyenen érkeztünk meg.
Varsóról internetes fórumokban gyakran olvasom, hogy mindent zöldítenek, mindenhol "emberi léptékű, fenntartható" közlekedést építenek a közút rovására, ehhez képest soksávos útról soksávos útra fordulgatva jutottunk el a szállásunkhoz, némi délutáni dugóval és eltévedéssel megspékelve. Pontosan olyan érzés itt autózni, mint bármelyik közép-európai nagyvárosban! Mondjuk milyen is lenne, de vicces, hogy mások csak a felhőkarcolókat és bicikliutakat látják abban a rendkívül összetett rendszerben, amit egy többmilliós nagyváros alkot :) A szállás egy erősen előző rendszerbeli hely volt; már gyerekkoromban is régimódinak tűntek az ilyen felszereltéségű szállodák, pedig amúgy a diplomatanegyedben voltunk. Persze ettől még a célnak tökéletesen megfelelt.
Varsói életképek 2022 augusztusából
A fentebbi tömegközlekedéses beszámolónak az a végkicsengése, hogy bár ott se minden tökéletes, Budapesttel ellentétben ők egyértelműen sokat költenek a tömegközlekedésre. Új villamosok, új vonalak, új vonatok, metróhosszabbítások, és mind szinte egyszerre, nem harmincvalahány évre szétkenve. Meg is kaptam a magamét a blogkommentekben, hogy nemis, meg különbenis, meg nem szabad összehasonlítani. Pedig de. Nem tudom másképp megfogalmazni: boldog lennék, ha Budapest annyit feljlődött volna 2008 óta, mint Varsó. És nem azért, mert ott a második világháború elvitte a régi városszövetet, és könnyű építkezni, hanem egyszerűen mert foglalkoznak vele.
Ismétlem: ott se minden tökéletes, ott is van lakótelep szélén gazban futó villamosvonal, nincsenek viszont hatvanas években gyártott villamosok és HÉV-ek, és a magaspadlós Ikarusaik se abban az évben tűntek el a forgalomból. Budapest szerintem szebb, a felhőkarcolóik pedig cseppet se hiányoznak nekem, viszont Varsó mélyebbről indult, és gyorsabban halad felfelé.
Ráadásul kézibeszélős üzemi telefonjuk is van a metróállomásokon :)
A következő, egyben utolsó úticél, Krakkó felé körülbelül négy órán át autóztunk. Itt is láttunk olyat, hogy a régi út közvetlenül a vadi új autópálya (lehet, hogy a képen csak autóút) mellett vezetett.
Itt még sose jártam, ellentétben körülbelül mindenkivel. A város történelmi épületanyaga szinte sértetlenül megmaradt, ami elég ritka Lengyelországban, villamoshálózata pedig elég kiterjedt, rendkívül színes járműállománnyal:
A járművek nagy része ráadásul legalább részben alacsonypadlós: a nagy számban vásárolt új tujáknál nyilván magától értődő ez, a Németországból és Bécsből használtan vásároltak nagy részébe pedig Lengyelországban pakoltak alacsonypadlós középrészeket. Ha ehhez a buszokat is hozzávesszük, elég jól állnak esélyegyenlőségileg. Itt egyébként a helyi villamosmúzeumot is megnéztük, ha már nosztalgiajárattal nem találkoztunk:
Bónusz: a krakkói villamosmúzeum
Késő délután végül elindultunk haza, Szlovákián át. Útközben láttuk a távolban a Magas-Tatrát hátulról, elmentünk Árva vára mellett, majd kedvenc útvonalamon, Zólymon és Ipolyságon át értünk haza. Rendkívül élveztem ezt a túrát, remélhetőleg fogunk még ilyeneket csinálni!