Miskolc: vonalhosszabbítás előtt

Click here for the English version / Hier geht's zur deutschsprachigen Version

Utolsó előtti pillanatban derült ki, hogy január 9-én lesz a miskolci 1-es villamos felső-majláthi hosszabbításának hivatalos bejárása, és hogy ezen a napon tanulómenet is fog közlekedni itt. Szerencsére Ícé ráért, úgyhogy késő-délelőttre odaértünk, és gépesítve (autóval) tudtuk üldözőbe venni a tanuló KT8-ast az új pályán.

Persze nagy üldözésről nem volt szó, mivel az Bölcs utcai megálló esőbeállóját szállító teherautó, és az annak darabjait mozgató daru elállta a vágányt a 215-ös előtt vagy tíz percen át :) Ez az új szakasz első megállója, a villamos nyugatnak tart, keletre (a képen hátrafelé) van az akkor még végállomásként üzemelő Diósgyőr városközpont megálló.

A forgalmi akadály elhárulása után a villamos folytatta az útját Alsó-Majláth (Köln utca) megálló felé. Itt a pálya tetejéről még hiányzott a burkolat - kíváncsi vagyok, végül mivel fedték (fedik majd?) be. Jobbra egy szakaszszigetelőt látunk, két oldalán a betáplálásokkal.

Balra a felső-majláthi végállomás előtti célegyenes. Jobbra az 1A busz végállomása: ha befejeződik a villamos nagyprojekt, ez a vonal meg fog szűnni (pontosabban villamos betétjárat lesz belőle a Tiszai pályaudvar és a Diősgyőri Gimnázium közt. És itt jegyzem meg, hogy imádom az erdővel borított hegyek látványát a háttérben :)

És ha már buszok: egy 1-es az imént látott végállomás (ebből az irányból nézve kicsit városiasabb, ugye?) elhagyása közben, és egy érdekes festésű Ikarus 260-as, amit aznap többször is láttunk, más vonalon is.

A végállomás egy jókora hurokvágány, tárolóvágánnyal. A közepére fognak a buszok kerülni, plusz itt található egy szép régi ház is. Ennek a területnek a nagy része korábban az erdei vasút vontatási telepéhez tartozott: a keskeny nyomtávú vágányok ebből a szögből nem látszanak, de ott vannak, pár méterrel a villamossíneken túl. A panorámakép sajnos messze nem sikerült tökéletesen, ezért vannak törések a rész-képek határán :(

A tanulókocsi bekanyarodik a kisvasút mellé. Mivel a végállomás utasforgalmi részei még nem voltak készen, a január 16-án megindult villamosközlekedéshez ideiglenes peron épült a hurok bejárata elé.

A hurok a másik irányból nézve. A kép bal szélén a kisvasút állomásépülete látható, illetve néhány fűtőházi/műhelyépület (?) is kivehető.

És a Tatra szépen elhagyja a hurkot. Érdemes megfigyelni, hogy a felsővezetékrendszer nem teljesen merev, hanem súlyokkal van feszítve. Érdekes, hogy Budapesten csak néhány helyen használnak ilyet (az 1-esen, 61-esen - illetve lehet, hogy másutt is, de most hirtelen ezek jutottak eszembe).

És haladunk is visszafelé: Alsó-Majláth...

... és érkezés Diósgyőr városközpontba. Ez elég érdekes hely: a völgy déli oldala (amire itt rálátunk a sínek mögött) falusias-kisvárosias beépítésű (pár száz méterre mögötte pedig ott a vár), míg az északin (amit itt nem látunk) ott állnak a panelok.

Baloldalt: 1-es busz és 1-es villamos - hivatalos jelölésben: 1V - a(z ekkor már csak pár napig) végállomáson. Jobbra: tanuló- és forgalmi kocsi.

Összehasonlításképp itt egy egy évvel (se) korábbi panoráma a helyről. A kettős vágánykapcsolat (hózentróger) eltűnt, akárcsak a hosszabbítás útvonalában fekvő végállomási épület. Gondolom, később ide is épülni fog esőtető a régi helyett.

A hosszabbítás bejárása videón. El nem mondható érzés volt egy héten belül - Szeged után - másodszor is új építésű villamospályán utazni!

Baloldalt: a tanulókocsi a régi végállomás előtti vágánykapcsolaton fogott vissza, mely a forgalmi kocsi mögött sejthető. Jobbra: a KT8D5 műszerfala. Aki nem tud hirtelen rájönni, mi a furcsa a pesti T5C5 hasonló vezetőfülkéjéhez képest: ezt a villamost nem karral, hanem pedállal kell vezetni. Most viccelhetnék azzal, hogy még kuplung is van, de bevallom, nem tudom, melyik pedál micsoda a három közül (vészfék? pályacsengő? homokoló?).

És ez már az 1-es eddig is meglevő vonala, melyet mindazonáltal teljesen felújítottak. Ami számomra meglepetés volt: errefelé régen magasvágány volt, most viszont leburkolták.

Kilián városrész, alias Diósgyőri Gimnázium: itt épült egy közbenső végállomás betétjáratok számára.

Az ex-bécsi E1-esek a jövőben se fognak az 1-esen közlekedni, mert bár a felső-majláthi hurokban immár meg tudnának fordulni, de továbbra is csak egy oldalukon van ajtó - útközben viszont van pár szigetperon. Ez azt jelenti, hogy ők maradnak a 2-esen, amíg meg nem jönnek az alacsonypadlósok.

Végezetül még egy videó, vegyesen innen-onnan. Majd - ha kicsit jobb idő lesz - vissza kell jönnöm ide, de most ennyi fért bele...

Ezúton szeretnék köszönetet mondani Csontos Ágnesnek, dr. Bíró Attilának, az MVK Zrt.-nek és Perlaki Attilának segítségükért!


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez