Bevezető Tartalom Újdonságok English version Deutsche Version Budapest elvesztett sínei
 

 

bevezető
A-Z lista
viszonylatok
forrásmunkák

régi képek

a készítőről
levél írása

blog

   
 
Villamosok.Hu
Villamosok Óbudán egykor és most VII.
Császárfürdő, valamint a Török utcai és Vidra utcai hurokvágányok

Megjegyzés: tudom, hogy a Frankel Leó utcát, pláne a Török utcát közigazgatásilag nem lehet Óbudához tartozónak tekinteni, én mégis úgy gondoltam, hogy mivel Óbudához kapcsolható viszonylatok (is) jártak itt, említésük bocsánatos bűn.

Előzmények: a Nagyszombat utcától a Zsigmond térig

Császárfürdő - ideiglenes villamosvégállomás-csomópont


A császárfürdői villamosvégállomás és hűlt helye manapság. A baloldali képen jól látható a Bécsi úti egyenes vágányokhoz képest a házak fele levő fejvégállomás.

A császárfürdői villamosvégállomásokat '71-ben alakították ki a Frankel Leó utcában (akinek a név így írva furcsa, elmondom, hogy egyik mostani térképem így írja, a másik útnak - remélem ez senkit nem zavar meg), a fürdő és a Zsigmond tér közt félúton, ahol kiszélesedett a házak közti hely. Ugyanekkor a szentendrei HÉV végállomása is a közelbe került, az Árpád fejdelem útjára, azaz a háztömbök Duna felőli oldalához. Erre azért volt szükség, mert ekkor kezdték építeni a HÉV kéreg alatt futó szakaszát a Batthyány térig (a HÉV végállomás előtte a Margit híd északi oldalán volt, ott, ahol a sínek ma lemennek a föld alá; régebben persze ez se így volt, hiszen 1937-ig a híd déli oldalára, a Bem József (akkor még Pálffy) térre jártak a zöld járművek). A környék amúgy hozzá volt szokva az ehhez hasonló felfordulásokhoz, hiszen a II. világháború után, az újpesti vasúti híd újjáépítéséig a MÁV személyvonatai is ide jártak a Nyugati pályaudvar helyett.

Ha már elvesztett sínekről szól ez az oldal: a MÁV/HÉV állomásra a Duna felőli oldalon, a Komjádi uszoda melletti sarkon álló épület földszintje emlékeztet: nagy ablakok, ablakká alakított ajtók, kandelláberek a homlokzaton - ez a ház bizony vasútállomás volt egykor!

1971-ben az alábbiak szerint módosult az itt közlekedő villamosok útvonala: a délről érkező villamosok is kaptak itt egy fejvégállomást (18), valamint az északról jövők is (11, 17). Emellett megszüntették a 66-os nagykörúti viszonylatot is, ami eddig a Nagyszombat utcáig járt, helyette a korábban a Margit híd budai hídfőjéig járó 4-est hosszabbították meg idáig. Új járat volt az 57-es, mely innen a Csörsz utcáig közlekedett.

Sajnos nem sikerült fotókat találnom erről a nem túl sokáig létező végállomásról, örömömre szolgál viszont az a tény, hogy még most, 2002-ben is kitűnően látszik az, ahol a vágányok letértek a Frankel Leó utcai vonalról, és a jelenleg autóparkolóként szolgáló területre vezettek!

Folytatás: a Margit híd budai hídfőjénél levő végállomások


Újkori fotók: Varga Ákos
Archív fotók és térképek: Németh Zoltán Ádám és Nagy Zsolt Levente gyűjteménye


© Varga Ákos Endre, hacsak nincs másképp jelölve. Figyelem: az oldalakon található szövegek és képek csak szerzőik engedélyével közölhetők újra!

Vissza a tetejére Vissza a kezdőoldalra