Szeged, építési terület

Az országban egyetlen város van, ahol észlelhető tempóban fejlődik a tömegközlekedés, különösen a környezetbarát elektromos közlekedés, és az Szeged. Mert tervek mindenütt vannak, de Budapesten valahogy sehogy se épül a Budai Fonódó, se a 3-as meghosszabbítása, a Bajcsy-Zsilinszky útról nem is beszélve, Debrecenben szintén lassan halad előre a 2-es villamos ügye, a pár évvel ezelőtt a köztudatba bedobott győri villamosról meg szó se essék, mert az már akkor is sci-finek számított (sajnos). Ehhez képest Szegeden az elmúlt 6-8 évben lecserélték a pálya és az áramellátás nagy részét, a járművek többségét (és valószínűleg elkezdték összeszerelni a leendő alacsonypadlósokat is Bydgoszcz-ban), trolik hosszabbodtak, és még egy új villamosvonal is épül. Persze mindez évek óta tartó építkezésekkel és pótlásokkal jár együtt, de egyszer ennek is vége lesz, és akkor majd joggal lehetnek büszkék a város közlekedésére a helyiek!

Az 1-es villamos belvárosi szakaszának felújítása

2011 nyarán az 1-es villamos Anna-kút és Indóház tér közti szakaszán nem jártak a villamosok, egyrészt a nagyállomás előtti tér rendbetétele, másrészt az Aradi vértanúk tere és az Anna-kút közti szakasz újjáépítése miatt.

Baloldalt: a nagyállomás előtti tér. Jobbra: a villamospótló nem tudta pontosan követni a villamosvonalat, ellenben ennek köszönhetően elég jó átszállási kapcsolatokat adott, és egyben a 3-as és 4-es villamosok Tarjánig tartó szakaszát is pótolta.

Balra: az 1-es villamosok az Anna-kút pár éve alaposan átépített vágányhálózatán fordultak, tolatással. Jobbra: a 3-as és 4-es fürdő előtti visszafogóváltóját, illetve az azt körbevevő szakaszt garanciális javításként fel kellett bontani, mert a vágányrögzítések anyaghibája miatt túl nagy kóboráramok léptek fel. Szerintem egyébként ez az a dolog, amire tán még ma se figyelnek eléggé másutt, pedig nem hülyeség.

A fordítás tolatással történt, amit segédszemélyzet végzett, hogy ne a járművezetőnek kelljen előre-hátra rohangálnia a járműre, eközben nagy valószínűséggel lekésve a lámpák szabad jelzéseit.

A belvárosi szakaszt alaposan újjáépítik, persze hétvége lévén viszonylag visszafogottnak tűnt a munkálatok intenzitása.

Balra: az 1-es vonal tartalékjárműve az Anna-kútnál parkolt. Jobbra: a 3-as/4-es tartaléka a Dugonics téren. Mivel itt nincs se hurok, se delta, kétirányú járműveket kellett közlekedtetni, olyanból pedig csak a Bengálik vannak Szegeden.

A megújult 3-as villamos

A 3-as villamos Dugonics tértől kifelé eső szakaszát a közelmúltban újították fel, de mivel elég rég jártam utoljára Szegeden, még nem láttam azt se.

A belső végpont (balra) már jó pár éve így néz ki, a Fonógyári úti delta (jobbra) viszont új (a Bengálik persze nem használták azt). Itt korábban egy sima fejvégállomás volt, még régebben pedig egy megállót továbbmentek a sínek, a Postás sporttelepig.

A 3-as járat végállomása is kapott egy deltát a Vadasparknál (balra), emellett persze a kitérő is megmaradt. Jobbra: a Vadasparkig vezető, szép új pálya.

Fontos fejlesztés volt a Veres ács utca és a II-es kórház közti szakasz kétvágányúsítása. Régen csak egy kitérő volt a Kálvária téren, most a hosszabb szakasz miatt lehet "repülő kereszteket" csinálni, nem kell a kocsiknak állva bevárniuk egymást.

A Kálvária sugárút egyvágányos részét is rendbetették, ebből nekem főleg a jobboldali képen látható füvesített vágány tetszik, ami nem csak jól néz ki, de a villamosok  zajának egy részét is elnyeli. Itt régen kockakövek fedték a rég elgörbült síneket. (Elnézést a képek minőségéért, de eddigre odaértek az előző képeken látható sötét felhők, és olyan szürkület lett, hogy ihajj...)

Videós összefoglaló az imént látottakról, majdnem egy percnyi bengális csörömpöléssel :)

Trolik

Mivel a trolis történésekre nem szoktam annyira odafigyelni, teljesen váratlanul ért, hogy van egy 19-es vonal is, ami a 9-es (baloldalt a Híd utcában) Víztorony térig (jobbra) járó "hosszabb betétjárata". Egyszer egyébként majd innen fog indulni a 10-es troli is, ami a 10-es buszt váltja le.

A Kilinikákig járó 8-as trolit se láttam még. Nagyon régen sínek voltak itt a Tisza-partig, de most ennek is örülni kell ;)

Vegyes tömegközlekedési pillanatok. Az első snitten látható állapotok különösen örvendetesek akkor, ha visszaemlékszünk, hogy tizenéve még egyvágányos szakasz volt a Centrum előtt, kitérővel a Lófaránál. Persze kicsit csalóka, hogy az aktuális snittek nagy részén is Bengálikat látunk, de ne felejtsük el, hogy ezek csak a vágányzárak miatt közlekednek - egyébként már eltűntek a mindennapi forgalomból!

Az épülő 2-es villamos

A legérdekesebb fejlemény a 2-es villamos, ami az 1-es szárnyvonala lesz, a Vásárhelyi kollégiumnál a Rókusi körútra kiágazva. Pontosabban ha átadják, onnantól kezdve az 1-es villamos lesz a szárnyvonal, hiszen az új vonalrészen vélhetően több utas lesz.

A vértói (Csongrádi sugárúti) végállomás vélhetően az ország leghangulatosabb villamosvégállomása lesz a kiserdőben futó hurokvágánnyal :)

Balra: pályakocsi az új sínen. Jobbra: a trolis felsővezeték-keresztezések nem a Budapesten megszokott hycomat megoldásúak lesznek, azaz értelmes sebességgel járhatóak.

A pálya füvesítve lesz - itt még hiányzik egy földréteg a sínek közül.

A végállomástól a Tesco-ig az út szélén fut a pálya, ott bemegy az út közepére a két vágány.

Ha majd ki fog nőni a fű, ez a pálya nem csak élhetőbbé, de szebbé is fogja tenni a környezetét.

Balra: az 1-eshez becsatlakozás előtt még a pályát építették. Jobbra: az elágazás. Az 1-es végpontja a távolban látható Rókus pályaudvar, ami száz éve még fontos forgalomvonzó létesítmény volt, de azóta felépült egy jókora lakótelep jobbfelé, úgyhogy ideje volt a síneket végre arra is bekanyarítani.

Összehasonlításként itt egy link a körülbelül egy évvel ezelőtti állapotokra. Azóta sajnos mindenféle csődbemenéses-pereskedéses dolgok történtek, kíváncsi vagyok, a városnak sikerül-e kötbért kapnia a késésért!

Egy kis 4-es villamos

A 3-as és 4-es villamosok Dugonics tér és Tarján közti közös szakaszát szintén újjáépítették.

Balra: leendő megállóperon. Jobbra: éppen pihenő vágány...izélgető (aláverő? szabályozó?) gép.

A vonal Dugonics tér - Kecskés szakaszán egyetlen Bengáli ingázott.

A videó utolsó snittjét érdemes megnézni, hogyan ugrál a felújítatlan vágányon szerencsétlen villamos! Remélhetőleg egyszer ez a szakasz is megújul... Persze hangulatosnak hangulatos, de azért korszerű és kényelmes legyen elsősorban.


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez