A Púpos fél évszázadának ünneplése
2013. október 19. reggele

2013 nyara egyetlen hosszú gyereknap volt: bár a legtöbben valószínűleg arra figyeltek, hogy megint Nohab járt a Balatonra, közben egy másik gyerekkori kedvenc, a "Piros Spenót" is rendszeresen személyszállító vonatot húzott. Az öreg magyar "középdízel" fürdősvonatot vitt Győrtől Székesfehérvárig, mi pedig fotóztuk és utaztunk is vele. A munkában töltött nyári szezon után a MÁV a típus évfordulójáról is meg akart emlékezni: a DVM6 jelzésű prototípusok 1963-ban gördültek ki a Ganz-MÁVAG-ból. Azok ugyan már nincsenek meg - a még üzemelő, vagy legalábbis létező példányok a többszörösen átdolgozott-átdolgozott DVM8-as sorozathoz tartoznak -, de azért így is tiszteletreméltó kezdeményezés volt!

Az ünnepségre a hatvani fűtőházban került sor, ahol magát az üzemet is meg lehetett nézni. Mivel aznap különvonatozáson vettünk részt, csak az első órában tudtunk ott lenni, amikor az árnyékok még nem engedték át teljesen a terepet a fotósoknak. Bár három működőképes masina is jelen volt, a jobbra látható 006-os csak szoborként vett részt a programban.

A balra látható 201-est nem sokkal korábban állították talpra, a 301-es pedig 2000-ben egy komolyabb felújítás ("remotorizálás") tárgya volt. Jobbra a valószínűleg legmegbízhatóbbnak számító masinát, a nyári fürdősöket vivő 235-öst láthatjuk, ő nem is parádézott, csak megtankolt, és ráállt a korábban említett különvonat elejére.

Ha már ott volt az ember, nem csak az ünnepelteket nézte meg, hanem ezt a magánvasúti Bobót, meg a mögötte álló Kisdácsiát.

Balra: a HLS jelzés állítólag "hőlégsugárzót" jelent, de inkább csak "Süsü" néven hallottam emlegetni ezt a masinát. Pontosan arra szolgál, amire a bevezető alapján gondolhatunk: a befagyott vágányok, váltók kiszabadítására. Jobbra a berendezés passzívabb kollégáját, egy hótoló lapot láthatunk, ezt mozdonyok elejére szokás szerelni. Amin meg van...

... az egy kiszuperált Púpos forgóváz, ha jól látom. Klasszak a küllős kerekek! Jobbra egy "Truman", azaz a MÁV amerikai eredetű gőzöseinek egyike - nem írtam fel a számát, de az internet szerint a 411,264-esről van szó.

Balra: a nap kicsit magasabban járt már, újra lehetett próbálkozni a 006-os fotózásával :) Jobbra: a 232-es pályaszámú Púpos is a fűtőház környékén rejtőzött.

Biztos más különbséget is felfedezhet az értő szem, de nekem csak a forgóvázak tűntek fel. Pontosabban a forgóvázak ugyanolyanok, csak a forgóváz-szekrény kapcsolat különbözik:

... a 006-osé forgócsapos-csúszótámos, a többié ingás megoldású. Olvasmányélményeim alapján annyit tudok erről elmondani, hogy vonali személyvonatokhoz állítólag az utóbbi volt jobb, tolatózáshoz, terhezéshez (teherezéshez?) pedig előbbi.

Egy sima, egy fordított remot. Utóbbit 10 évvel korábban még 214-esként fotóztam kívül-belül Székesfehérváron.

A felújításnál az eredetileg érthetetlenül fejbeverős ajtót is átalakították.

Az oldal eddig túl csendes volt, ami a kicsit statikus programból adódik - de amikor beindították a 201-es és 301-es motorját (meg amikor a 235-ös molyolt hátul), akkor azért előkaptam a kamerát!

Még két... esetleg három további jelenlevő: balra egy modernizált Nagydácsia, jobbra pedig egy Csörgő egy Kisdácsia előterében.

Nehéz volt elszakadni a hosszú orrú gépektől, de várt bennünket a különvonat! Bővebben az alábbi link mögött:

A nap folytatása: a Jászság Expressz

Visszaérkezés után a szürkületben még egyszer körülnéztünk a fűtőház előtt.


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez