Amikor a budapesti CAF-ok járni tanultak :)

2015. szeptember 17-én - hacsak ezen sorok írása után nem történik valami, ami megakadályozza ezt - forgalomba áll Budapest második alacsonypadlós villamosgenerációja. Ez konkrétan a spanyol (baszk) Construcciones y Auxiliar de Ferrocarriles Urbos 3 típuscsaládjának 34 méteres példányait jelenti - ezekből 35-öt vásárolt a főváros; a jócskán hosszabb, 56 méteres változatra (amiből 12 lesz) még kicsit várni kell.

Tulajdonképpen nem is olyan rossz teljesítmény, hogy kilenc évvel az első alacsonypadlósunk után újabb negyvenvalahány (konkrétan 47) új jármű érkezik! Kinézetre franciásnak mondanám őket, a milyenségük pedig majd az évek során a gyakorlatban fog kiderülni, úgyhogy én most inkább csak képeket mutogatnék, minél kevesebb műszaki adattal. Sajnos ezúttal nem tudtam úgy végigkövetni az új kocsik útját, mint 9-10 éve: az első kocsi megérkezéséről (2015. március 11-én) gépkocsi lerobbanás miatt maradtam le, és mivel ezeket a villamosokat a kamionok egyenesen a főműhelybe, később pedig a Száva kocsiszínbe hozták, a múltkorihoz hasonló átvontatásos fotólehetőség is elmaradt. A legelső vonalra kigördüléshez se tudtam kimenni, úgyhogy először a harmadik kocsival, a 2203-assal találkoztam (a számozás 2201-gyel kezdődik), május elején. Igaz, nem sorrendben érkeztek, tehát lehet, hogy a 02-es ekkor még kevesebbet mozgott.

Ha jól sejtem, ennek a kocsinak ez már nem az első útja volt, még csak Budán se először jártak vele - ugyanakkor ott volt még rajta a hungarocell profil, amivel azt nézték, hogy elfér-e mindenhol. Mivel multicsuklós típusról van szó, melynél "merev tengelyes" futóműves és kerék nélküli befüggesztett részek váltakoznak:

/----||------||----||------||----\
 oo            oo            oo

... az ívekben való viselkedése eltér az eddigi, forgóvázas - sima (UV, Tatra), Jacobs-csuklós (ipari csuklós, TW6000), illetve "rövidcsuklós" (Combino) - típusokétól.

Az első pár képen Dél-Budán láthattuk a gépet, itt pedig Ferencváros kocsiszín előtt vagyunk. Ekkor már elkezdődtek a reggeli mozgások, ennek megfelelően én is felrúgtam az állványt, létrehozva a jobbra látható csodát :) Ahogy említettem, az első kocsik lerakása, összeszerelése, illetve az első próbák a Fehér úti főműhelyben történtek (nem olyan klasszul szem előtt, mint Debrecenben), majd a már itt levő, illetve az újonnan érkező járművek is átkerültek Száva kocsiszínbe, és a továbbiakban onnan indultak útjaikra.

Ugyanezen éjszaka során készültek a fentebbi felvételek is. Ami érdekes: itt ívekben még néha csikorgott a kocsi, a későbbi alkalmakkor ez mintha elmaradt volna. Vélhetően nem csak arról van szó, hogy az éj csendjében könnyebb meghallani a zajokat, hanem beüzemelésre kerülhettek a kerék nyomkarimáját kenő berendezések is. B lehetőség, hogy egyszerűen csak be kellett kopnia a dolgoknak - a pontos megfejtéseket a szerkesztőség címére várjuk :)

Kőbánya Sörgyár, illetve Szent László tér a hajnali kék órában. Azt hiszem, itt figyeltem fel arra a jelenségre, hogy ha a képen minden normálisan éles (de nincs túlsharpenolva), az orron levő pályaszám+feliratok néha akkor is életlennek tűnnek. Vélhetően a fényképezőgépem nem túl acélos felbontása és a feliratok antialiasolása üti egymást bizonyos távolságból/zoomnál, vicces. Persze, mivel az itt látható képek készítésének időszakában kétszer is elromlott a gépem, az is elképzelhető, hogy egyszerűen csak ki kéne dobnom :-/

Ezután egy ideig nem sikerült összefutnom egyik próbázó kocsival sem, pedig mások fotói alapján továbbra is rendszeresen mozogtak. Kénytelenek is voltak, hiszen 9000 kilométert kellett teljesítenie az első háromnak! Egyszer sikerült elcsípnem véletlenül egyet az 1-es végállomásán, szuboptimális körülmények közt (lásd jobbra)...

... amin annyira felhúztam magam, hogy a nyári szabadságomból két napot - két überforró kánikulai kora délutánt! - rászántam az akkor még Futár fedélzeti egység nélkül közlekedő, tehát térképen nem követhető 2201-esre. Napszúrásom szerencsére nem lett, pár képem igen.

Jazzcoollal a Hungária körúti Kessel-futamot is megcsináltuk: a kocsit lefotóztuk az Árpád hídnál, azonnal le a metróba, azzal le a Népligethez, majd vágtában fel az 1-es ottani megállójába. Nos, örömmel jelenthetjük, hogy az 1-es villamos a jelek szerint van olyan gyors, mint a lemenetel+várakozás+metró+felrohanás, ugyanis a kocsi a Népligetnél már bent áll a megállóban, és csak azt tudtam levideózni, ahogy továbbindul a Duna felé. A történtek alternatív (?) értelmezési lehetősége persze az, hogy a hármas metró nagyon lassú, de ez a végeredményen semmit sem változtat :)

A kora ősz is a véletlen találkozások, illetve az "elment előttem, én meg utánamentem, hogy lefotózzam, ahogy jön vissza" jegyében telt. Ekkor az első három kocsival már oktatást végeztek, a többivel pedig tartampróbákat (nekik azért már nem kell több ezer kilométert megtenniük). Mindenesetre gyakorlatilag hétről hétre jelent meg egy-egy újabb pályaszám az 1-esen.

Ki kell gyönyörködni magunkat a még tökéletesen sima lemezeken, a karc nélküliségen! Kicsit sajnálom, hogy a Vízipók becenevet már ellőtték a metrónál, mert első ránézésre ennek a típusnak pont nyolc "szeme" van. Aztán persze észrevesszük a plusz két fényvisszaverőt (?), de szerintem a hasonlóság így is áll.

Azért egy kis panaszkodás hadd férjen bele: az ember észreveszi a tanulójáratot, megfelelően pozicionálja magát, aztán belekanyarodnak a képébe... majd a gép hirtelen a manuális beállítások ellenére elkezd alulexponálni minden képet (ami itt látható, az már jelentősen világosítva lett).

Pedig eddig ez volt a legszokatlanabb helyen való találkozásom a típussal, az egykori tétényi/törökbálinti HÉV vágányain! Jobbra: felújított megálló, új villamos. Néhányan biztosan felteszik a kérdést, hogy ha ezek a kocsik (már hogy az első kettő) ezen sorok írásától számított 36 órán belül utasforgalomba állnak, és remélhetőleg vagy 35-40 évig itt is maradnak, akkor miért érte meg szenvedni ezekért a fotókért. Nos, először is: csak. Másodrészt, mert csak egyszer vadonatújak. Harmadrészt pedig mert az 1-esen a hosszabb verzió fog közlekedni, nem ez a rövid. De azért persze legfőképp az első válaszom érvényes :)

És az oldal végén egy harmadik videó, az említett kora őszi találkozásokról. A történet persze igazából csak most kezdődik...


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez