2012/13 tele II.

Előző oldal

Fehér Fehérvári út

A Fehérvári út külső része, a HÉV-örökségre emlékeztető útszéli vágányokkal, és az egykori budafoki-tétényi HÉV épülete a kocsiszínnél. A felénk világító Tatra nem haladt helytelenben, a vezetője valószínűleg csak elfelejtette lekapcsolni az ottani fényszórókat, amikor átment a túloldalra. Érdekes, hogy az UV már sokkal régebben tudta azt, hogy automatikusan arra világít a fényszóró, amerre az előre irány kapcsolva van :)

A megálló közepénél levő váltó elromlott, ezért a kintről (Budafok vagy Kamaraerdő felől) jövő villamosok csak a telep melletti deltavágányon megfordulva tudtak beállni a kocsiszínbe.

Egy újabb videó, többek közt a deltázásról is.

Nem egy nagy öröm egy ilyen deltázós megfordulás, hisz a járművezetőnek kétszer is át kell mennie a túlsó végi vezetőfülkébe - ami az egyterű Ganz csuklósnál még rendben van, de a két külön kocsiból álló Tatra szerelvénynél eközben egy ki kell mennie a hidegbe-havazásba.

Az elől levő villamos a sínen átforduló kocsit fogott (balra), úgyhogy a Fehérvári úti tömegközlekedés egy időre lepihent. Egy-egy figyelmetlen autós ilyenkor több ezer embert meg tud szivatni, hiszen közvetlen párhuzamos járat nincs, ami van, az eleve tömött, a Hengermalom és a Bocskai közt meg semmi más nem is jár. Figyelnek is a villamosvezetők az utcák előtt, mégse lehet mindig mindent kivédeni. Itt már én is ültem villamoson, ami autót fogott, és nem is értem, miért nem zárják el az átjárást. Kicsit arrébb, a Bikszádi-Sztregova kereszteződésben meg bírták csinálni, nem zavartatva magukat azzal, hogy azóta abból a lakótelepi tömbből nem lehet a Fehérvárira a város felé kikanyarodni, sem kintről befele a lakótelepre, több száz méteres kerülőket víve a helyi autósok életébe. Jobbra: ez a 47-es, vélhetően a baleset következményeként Kamarán fordult.

Két sima csendélet. Ha nem lennének olyan mocskos rozsdásak az oszlopok, kimondottan fotogén lenne a vonal.

A Hegyvidéktől a Dunáig

Guruljunk le gyorsan Farkasrétről...

... a Széll Kálmán térre...

... onnan pedig a 18-ason át...

... a Duna-partra!

Ekkor még azt hittem, ez a tél utolsó támadása, úgyhogy kimondottan szépnek tartottam, hogy néha olyan sűrűn hullott a hó, hogy alig lehetett fotózni-videózni tőle - mint 0:58-nál. Fél pillanat alatt hópelyhes/vizes lett a lencse, ilyenkor inkább csak sétálni kell :)

"Utótél"

A március tizenötödikei hóhelyzetből szerencsére teljesen kimaradtam, Budapesten nem volt szörnyűséges hatása, másutt viszont igen. Persze már ezt az időpontot is késeinek gondoltam megmaradó hóhoz, aztán ...

... március 26-én délután megint elkezdett havazni. És még este is hullott. Sűrűn, bár elég nedvesen; a lencsét pár pillanat alatt belepték a pelyhek, ezért a Kacsóh Pongrác úti megállóban megkísérelt fotó-sessiont nem találtam nagyon sikeresnek (balra). Amúgy itt megint láthatunk egy hátrafele (is) világító Tatrát. Jobbra: Bécsi út/Vörösvári út, végállomás. A szél miatt itt több szerencsém volt a fényképezéssel...

... kattogtattam is egy sort, ahogy kell!

Balra: a 17-es tartalékja (vagy csak pihent?) mögött egy forgalmi kocsi. Jobbra: a Margit híd budai hídfőnél levő végállomás nagyon klassz fotótéma lett volna, de az utasok miatt nehéz volt olyan képet készíteni, ahol ne álltak volna a kocsi előtt, az itteni várakozás pedig elég rövid, párat kattinthattam, és már indult is vissza.

A 19-es és 41-es Clark Ádám téri megállója utasokban ritkán bővelkedik késő este, de emiatt a tartózkodás szintén nem túl hosszú :)

És a hó csak nem állt el, még másnap reggel is hullott, úgyhogy most még a Nagykörút is meglehetősen télies volt!

Fehér vágányzat, fekete megálló a Blahán.

Jól néz ki, amikor még a felsővezetéken is fehér hóréteg ül!

A Baross kocsiszín mögött a járdát is letisztították, az úttestet is kotorták, de a járdán levő megállóból az úttest közepén megálló 37-eshez jutáshoz némi balettozásra is szükség volt.

Ide is kéne valamit írni, de mit? Hogy ráférne egy nagygenerál erre a környékre?

Ez a havazás sem akasztotta meg a közlekedést, rendületlenül jártak fel-alá a villamosok a Fiumein (is).

A Kőbányai útnak ez a szakasza (az Északi járműjavítótól kifelé) mesésen nézett ki a behavazott fákkal!

Hannoveriek a hóban.

Az Éles sarok és a Fehér út szintén normálisabb helynek tűnik behavazva...

... sőt, megkockáztatom, hogy bizonyos szögből nézve akár szépnek is. A nagy hónak persze volt egy hátránya is: nem láttam meg tőle egy tócsát, ráléptem, átszakadt a jég, én meg emiatt fagyos lábfürdőt vettem. Úgyhogy itt vége is lett a sétának :)

Az oldal végén egy videó a pót-télről. Kíváncsi vagyok, a 2013/14-es milyen lesz ehhez képest. Remélem, akkor végre sikerül ismét munkában elcsípnem a hóseprőket, mert ez idén megint kimaradt...


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez