Linz-Gmunden-Innsbruck túra 2003, negyedik oldal
A DÜWAG/Lohner/Bombardier ösvényen járva
Vissza a városba: 1963-as DÜWAG csuklós az 1-esen. A bielefeldi kocsikat úgy lehet a Lohnerektől megkülönböztetni, hogy ezeknek két szögletes, azoknak pedig egy kerek fényszórója van.
Felsővezeték-rengeteg a Marktplatz megállónál, 3-as villamospótlóval, ugyanis az se közlekedett, őszinte sajnálatomra.
A 6-os vonal, mely az erdőn keresztülvágva 8 kilométeren át kanyarog fel egy fennsíkra, eredetileg szintén külön üzemelő hegyivasút volt, amit később beolvasztottak a villamoshálózatba. Ez itt a felső végállomás az 51-es pályaszámú DÜWAG nyolctengelyessel, mely hegynek felfele induláskor mindig szépen kipörgött.
Ugyanő a belvárosi végállomáson. (Frissítés: a kikanyarodás helyén 2007 óta nem járnak villamosok)
Ismét a 38-as pályaszámú kocsi, azt dokumentálandó, hogy ragyogó fehér festése gyakorlatilag fotózhatatlanná tette déli napsütés mellett :)
A délután folyamán rá tudtam beszélni Ícét egy kis lanovkázásra. Tudom, magyarul kabinos függővasútnak hívják ezt a fajta járművet, de aki Csehszlovákiában látott először ilyet (márpedig a generációm nagy része ott), az már csak így hívja.
Ez a Nordkettenbahn, mely a korábban már látott Hungerburgbahn felső végállomásától indul fel a kétezer méter feletti platóra, ...
... hogy aztán onnan egy másik lanovkával még magasabbra emelkedhessen a turista!
A középső átszállóhely felülről nézve. A kép közepén, mélyen alattunk az innsbrucki nemzetközi reptér betonja is felismerhető!
A már látott 82-es Stubaitalbahn kocsi ismét a belvárosi végállomáson, mely a főpályaudvari végállomás szerepét vette át az átépítés idejére. Ennek megfelelően ideiglenesen elvesztett vágányokat is bőven lehetett látni a környéken. (Frissítés: ... és ma már itt sincsenek sínek)
Hazaindulásunk reggelén még sikerült lefényképezni ezt a '66-os Lohner, ...
... illetve ezt a '62-es ex-bielefeldi DÜWAG hattengelyest is.
Mutatóba egy trolibusz: elég keveset láttunk belőlük, a szállásunknál járó trolivonalon leginkább áramszedő nélküli buszokkal találkoztunk. A hírek szerint lehet, hogy meg is szüntetik a hálózatot. (Frissítés: 2007-ben meg is tették.)
Búcsúzóul még egy Lohner hattengelyes. Gyönyörű ez a város, nem csak a villamosok miatt érdemes ide eljönni!
A hazefele vezető út egésznapos vonatozást (Innsbruck - Bischofshofen - Selzthal - Leoben - Wien Meidling - Wien Westbahnhof - Budapest) jelentett szépséges tájakon, a legkevesbé sem légvonalban. És közben még ilyen fogaskerekű kisvasutat is láttunk az ablakból Jenbachnál.
Ezúton szeretnék ismét köszönetet mondani Ícének, hogy rábeszélt az útra, illetve, hogy meg is szervezte azt!