Szeged, 2011 ősze

Sajnos nem járok már olyan gyakran Szegeden, mint pár éve, de azért mindig próbálok időt szakítani erre a városra, és általában van is ok a látogatásra: mindig van valami változás - mindig épül valami, mindig van valami új. Most például megérkezett az első alacsonypadlós villamosuk.

Szeged új, alacsonypadlós villamosa

Az elmúlt években alaposan felújított villamos kocsiszín kapcsán korábban már lelkesedtem egy sort: szerintem ez a telep Nyugat-Európában bárhol megállná a helyét -egyszerűen mintha nem is itthon járnánk. És most egy (újabb) olyan jármű is tartózkodott ott, ami a világszínvonalhoz tartozik:

A lengyel PESA 120Nb jelzésű, 100%-ig alacsonypadlós villamosáról van szó, melyből Szeged kilencet rendelt, és melyből az első példány már elkezdte próbaköreit megtenni. Sajnos csak statikusan láthattam, de így is tetszett. Olyan kis robosztus darabnak tűnik alul-felül.

Remélhetőleg legközelebb belülről is lesz lehetőségem megnézni!

Ha már itt jártunk, megnéztük a régi csarnokot is. Úgy tudom, az étteremként üzemelő, 1950-es pályaszámú (eredetileg a budapesti 1055-ös) villamost a Somogyi utca felújítása miatt kellett elszállítani, az építkezés idején lehet, hogy kicsit ki is pofozzák az öreg vasat, bár nem láttam, hogy nagyon rá lenne szorulva.

A rostocki eredetű, eredetileg hajtás nélküli pótkocsikból kialakított motorkocsik az 1-es villamos építkezés miatti rövidítése miatt használaton kívül pihentek...

... akárcsak a potsdami és cottbusi eredetű KT4-esek az oldalsó udvaron, ami szintén nem úgy néz ki, mint tizenpár éve. Jobbra: a műhelyben többek közt egy Skoda 15Tr-en dolgoztak, ...

... illetve az egykori tanulóvillamoson, a 656-oson, mely már a Közlekedési Emléktár Alapítvány tulajdonában van, akik maguk tervezik elvégezni a felújítását. Komoly munka vár rájuk, mert a kocsi már tíz éve se nézett ki nagyon jól, amikor egy kirándulás alkalmával jutott szerephez. Jobbra: a Bengálikra a jövőben maximum fordulási lehetőség nélküli rövidítésekkor lesz szükség, ezért nem tudom, ezzel a konkrét példánnyal mi lesz - egyszerűen lejárt az idejük.

A villamos üzem technikai segédjárművei közül a "kétéltűek" meglehetősen érdekelnek, ezért fotóztam le ezt a vadonatújnak tűnő Renault-t.

Trolibuszok

A csáposbuszoknak nem vagyok túl nagy híve, de lehet, hogy csak azért, mert Budapesten élek, ahol ez a műfaj meglehetősen elhanyagolt állapotban van. Szegeden valahogy még ők is mások.

Balra: Skoda 21Tr a Kálvin téren. Jobbra: a ZIU villamosberendezéses 505-ös nosztalgiakocsi a trolitelepen. Sajnos körülbelül ez volt az utolsó napsütéses fotó aznap, utána ború jött, eső, aztán még több ború :-/

Ez a járgány eléggé más, mint a budapesti csuklós Ikarus trolik, bár ebben az esetben speciel a budapesti kocsik javára dől el az összehasonlítás. Másrészről viszont ez a kocsi nem vesz részt a mindennapi forgalomban.

Skoda 15Tr és 14Tr a szemerkélő esőben.

Kicsit videóztam is; a felvételek közül kiemelném az A.R.C. és az SZKT együttműködésében épített csuklóst, amit aznap nem sikerült lefotóznom.

A jelek szerint a Kétfarkú Kutya "Párt" még nem tűnt el teljesen a városból :)

A Tisza Lajos körúti tömegközlekedési sáv (villamos + troli + busz) a svájci módit idézi, egy kicsit mindig meg kell állnom nézegetni, ahogy zajlik a forgalom. Jobbra: ezt a ráncfelvarrott (Classic?) arcú, de "egybeszélvédős" 415-öst is le kellett fotóznom, ilyet Pesten nem látni :)

Ahhoz képest, hogy vasárnap kora délután volt, a Centrum Áruház megálló/átszállóhely forgalma meglehetősen nagyvárosias volt, egy videót ez is megérdemelt!

A nosztalgia-ZIU

Aznap a már szintén nosztalgia-állományban levő ZIU-9-es troli is közlekedett (sajnos az apropóját elfelejtettem). Az szinte közismert, hogy nem nagyon nagyon nem csípem, hogy a XXI. század Budapestjén még mindig mindennapos szinten találkozni a típussal (ráadásul olyan öreg példányokkal, melyek már ex-szovjet államokban se járnak), de ez a szépen felújított darab meglehetősen elbűvölt.

A szegedi ZIU-k a budapestiektől itt-ott eltértek, például eleve kereklámpásak voltak, hátulról ugyanakkor hasonlítanak gyerekkori emlékeimre, a hármas függőleges lámpasorral és főleg a létrával.

A műszerfal is teljes, nem a mai, foghíjas pesti változat, a belső tér pedig olyan, mintha vadonatúj lenne.

Balra: a padtávolság itt se rám lett szabva, de látványnak azért klassz. Jobbra: na _itt_ elférek még én is :)

Videóztam is egy sort, naná!

Amikor még sütött a nap, kicsit Tatráztunk is: baloldalt a 3F villamosvonal és a békéscsabai vasútvonal szintbeli kereszteződése látható. Jobbra: az 1-es a belvárosi szakasz felújítása miatt még mindig csak az Anna-kút és Rókus pályaudvar közt járt. A képen az előbbinél leállított tartalék/tartózkodó kocsit láthatjuk.

Ezen a videón a vasúti kereszteződést és az Anna-kúti deltázva fordítást is láthatjuk. Meg még ezt-azt.


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez