Terelt tehervonatok Börgönd környékén 2018 áprilisában

2018-ban elkezdődött a pécsi vasútvonal elővárosi szakaszának felújítása, ami miatt vágányzárat rendeltek el Kelenföld és Érd felső közt. A személyforgalmat Tárnokon át cikk-cakkban közlekedő vonatokkal, illetve buszos pótlással "emelték át" az említett szakaszon, a teherforgalom pedig Székesfehérváron keresztül, az onnan Pusztaszabolcsra, illetve Sárbogárdra vezető vonalokon "ugrott át" a lezáráson. Ezt meg kellett nézni, hiszen ezen a két mellékvonalon leginkább csak Bz-k szoktak ingázni, néha egy-egy tehervonattal.

Mivel az említett két vonal nincs villamosítva, a menetekhez dízeles segítségre volt szükség. A magánvasutak - ha volt nekik - saját mozdonyaikat használták, a MÁV pedig egy rakás Szergejt állomásított az eleve ott levők mellé Fehérvárra. Közülük a 089-es ráadásul kimondottan csinosan is nézett ki.

Ottjártunkkor a "klasszik" (nem remot) gépek voltak többségben, szépen morogva (és kormolva) rángatták a vonatokat oda és vissza, néha az azokat eredetileg vontató villanymozdonnyal együtt. Sose gondoltam volna, hogy Zichyújfalunál egyszer Taurust fogok fotózni :)

Börgöndön néha megpihentek, ilyenkor lehetett fotózgatni őket. Személyvonatok nem zavarták meg a forgalmat, azokat ugyanis busszal pótolták.

Csak hogy lássunk ilyet: a 316-os remot gép.

Nem is tudom, láttam-e valaha egyszerre ennyit ezekből az öreg mozdonyokból.

Balra: a Magyar Magánvasút Zrt. elég jó állapotban levő Sulzere valószínűleg egy újabb vonatért menve haladt át gépmenetben Fehérvárról a pécsi vonal felé. Jobbra: a 224-es újabb kört ment. Kár, hogy az időjárás elromlott, a szürkeségben nem jött ki annyira a mozdonyok piros festése, amit amúgy annyira szeretek.

A forgalom nem volt egyenletes: néha hosszabb szünetek voltak, amikor nem jött semmi semerről. Túl sok fotóhely sincs errefelé, úgyhogy a végén lehorgonyoztunk Börgöndnél.

Balra: az előbb egy MMV Sulzert láttunk, most itt egy Train Hungary-s is. Jobbra: bár jól álcázza, ez a CZ Loko "Bison" eredetileg egy Búvár volt. Kíváncsi lennék, hogy ha a MÁV hajlandó lenne eladni a nem használt mozdonyait, a magánvasutak akkor is román és cseh(szlovák) - és néha angol - gépekkel nyomulnának-e.

Bár magánvasúti vonatból nem láttunk annyit, azért egy videót ők is kapnak :)


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez