Tour de Trams 2020: lengyelországi túra a pandémia szünetében

Előző oldal: Bydgoszcz

Poznań

Poznań (ejtsd "poznany") a lengyel állam bölcsője, a X. századtól egyházi, a XI.-től pedig királyi székhely, Nagy-Lengyelország (Wielkopolska) fővárosa. Ahogy az ország nyugati és északi részei, a XVIII. század végétől ez az ősi város is porosz/német fennhatóság alá került, ők Posennek hívták. Az I. világháború után a lengyel állam újjászületésének katalizátora, a nagy-lengyelországi felkelés is innen indult, kulturálisan pedig máig fontos hely, úgyhogy egy ideje már el akartam jutni ide.

Schemat sieci
Autorstwa Miko101 - Praca własna, CC BY-SA 3.0, Link

A poznańi lóvasút 1880-ban indult útjára, 1898-tól pedig villamosok járnak a város utcáin - a közlekedési eszközt a helyiek bimbának becézik. A hálózat ma 70 kilométeres, 18 rendes és 1 városnéző járat közlekedik rajta, plusz 201-es jelzéssel van egy éjszakai viszonylat is. Ha a fentebbi térképre nézünk, láthatjuk, hogy egy "igazi hálózatról" van szó, amit én - teljesen önhatalmúlag - úgy definiáltam magamban, hogy több olyan pont-párt is ki tudunk jelölni, amelyek közt több útvonalon is el tudunk jutni. És nem csak ágas-bogas a hálózat, hanem sok az összekötő vágány is a kereszteződésekben, úgyhogy könnyen átszervezhető a járatok útvonala. Az én kedvencem közismerten a "grand union" kereszteződés, melynél bármelyik irányból bármelyik másikba át lehet haladni - hát, itt rögtön hat (!) ilyet is találunk, ami valószínűleg Európa-, ha ugyan nem világrekord. Mindehhez elég tarka járműállomány is tartozik.

A megérkezés estéjén randomban csavarogva kötöttünk ki a Most Teatralnyn, ami egy híd a belvárost hozzávetőlegesen észak-déli irányban átszelő vasúti verőér fölött, egy grand union szomszédságában. Ami még észrevehető a bal oldali fotón: a járművek tetején mindig ott figyel a kerek viszonylatszám-jelző, mint a régi tujákon, ami szerintem mulatságossá teszi az indokoltnál talán kicsit jobban áramvonalazott modern villamosok összképét :) Jobbra egy EP07-es mozdony által vontatott intercity vonatot láthatunk a villamosmegállóból fotózva.

Nem tudom, hogy volt-e konkrét úticélunk, mert kicsit bezombultam a zötyögéstől, míg egyszercsak egy oldalutcában (ul. Gwarna) meg nem láttam a fentebbi járgányt. Ez bizony egy volt düsseldorfi DÜWAG GT6-os 1957-ből, méghozzá eredeti festésében! Poznań 1996 és 2000 közt vásárolta ezeket a használt járműveket, melyek aztán 2013-ig közlekedtek. Ezeken felül nyolctengelyeseket is vettek ugyanonnan, illetve kétirányú nyolctengelyeseket Frankfurt am Mainból. Utóbbiból elvileg még mindig van néhány példány forgalomban, de mi sajnos csak a kerítésen át láttunk kettőt egy kocsiszínben.

Mint kiderült, az öreg GT6-os a hétvégi villamosfelvonulást reklámozta - amiről mi lemaradtunk, lévén akkor már otthon kellett lennünk :( Gyönyörű állapotban volt a kocsi, megkockáztatnám, hogy szinte gyártáskoriban! Természetesen fel kellett kéredzkednem rá pár fotó erejéig. Egyébként a németek 2020-ban két DÜWAG-ot is visszavásároltak innen, egyet Düsseldorf, egyet pedig a wehmingeni villamosmúzeum számára!

És ez már a következő nap, olyan fényviszonyokkal, amikkel a fényképezőgépem valamiért nem tudott megbirkózni, bárhogy is próbáltam beállítani (automata üzemmódban még értékelhetetlenebb volt az eredmény). Dębiec végállomáson vagyunk; a látszólag egyforma villamosok a valóságban több különböző sorozatból kerültek ki. Baloldalt egy Moderus Beta MF 02 AC-t látunk két Moderus Beta MF 22 AC BD mellett; míg jobbra az előbbit egy Moderus Alfa DC szerelvény váltotta le. A Moderus "Beta MF"-ek gyakorlatilag két Konstal 105Na utánépítéséből és a közéjük beépített alacsonypadlós részből állnak, az Alfák pedig szimpla 105Na modernizálások. Az itt látható két Beta verzió közt az a különbség, hogy a ...02 AC egyirányú, míg a ...22 AC BD kétirányú, kétoldali ajtós. Az elkövetkezőkben elég sok hasonló kinézetű kocsit fogunk látni, mert a gyártójuk, a Modertrans a helyi közlekedési vállalat főműhelyéből nőtte ki magát, ennek megfelelően "otthon van" a városban.

És itt a következő "csüngőhasú malacka" (=két magas kocsirész közt egy alacsonypadlós középrész) a Rondo Kaponieránál, ami egy újabb grand union. Jobbra egy ilyen kocsi belső terét láthatjuk. Ezen a fotón nem is annyira a lépcső az érdekes, hanem jobbra középmagasságban az a zöld doboz a kapaszkodón: az ugyanis egy fertőtlenítőszer-adagoló!

És itt egy újabb típus, a Solaris Tramino S105p, mely száz százalékban alacsonypadlós - 2011-től 45 ilyet állítottak forgalomba. Jobbra a gyártó kabaláját, a tacskót láthatjuk, az üzemmódnak megfelelően áramszedővel. "Nice touch", ahogy a művelt olasz mondja.

A típus utastere egyszere modern és régimódi.

De térjünk vissza a Rondo Kaponierához! Nem elég, hogy a felszínen egy grand unionban közlekednek a villamosok, ha lemegyünk a föld alá, ott is villamosokat találunk! Ez a poznańi gyorsvillamos, azaz a Poznański Szybki Tramwaj belvárosi bevezető szakasza. A 6,1 kilométeres PST-t még 1975-ben kezdték építeni, majd az ország gazdasági helyzete miatt félbehagyták. Egészen '93-ig kellett várni a munkálatok folytatására, végül '97-ben adták át. Ez a gyorsvillamosként konstruált vonal egy városszéli lakótelepről jön be, de nem volt tökéletes első kiépítettségében, mert a kocsik a belvárosban sima villamosként közlekedtek tovább. A helyzeten úgy javítottak, hogy 2011 és 13 közt a villamost berakták a már említett észak-déli vasúti bevágás szélére. Két egészen metrószerű megállója van: az egyik az itt látható, a másik a Dworzec Zachodni, ahol a nagyvasúti főpályaudvar melletti "fiókpályaudvar" területére hozták be a villamosokat.

Mivel mindent lefotózni nem volt időnk, egy youtube-on talált videót rakok ide a vonalról. A beágyazott lejátszás ott indul, ahol a délnyugat felől érkező villamos odakanyarodik a nagyvasút mellé. Ezután behalad a bevágásba, és ott megy egy darabig a vonatok mellett, majd 11:12 körül találkozik egy kintről jövő, de a felszín felé kanyarodó másik villamossal. A tulajdonképpeni gyorsvillamos valahol 11:29 környékén kezdődik, és tart egészen...

...Osiedle Sobieskiego végállomásig, ahol mintegy mellesleg végre láttunk egy eredeti állapotú 105Na-t is, igaz, csak tartalékként félrerakva.

A hurokvágány mellett egy buszpályaudvart találhatunk, ahol számos elektromos busz töltötte magát várakozás közben (noch dazu a kijelzőkön kiírva, hogy mikor fog indulni). Még egy furcsán "elkerített" (=elöl zárható üvegfallal leválasztott, oldalról-hátulról nyitott) tároló is volt, lásd jobbra.

Itt kicsit eldurrant az agyam: én tényleg nem szeretek ész nélkül bezzegezni, de ez a pályaudvartól az elektromos buszokig tartó gyorsvillamos olyan ambiciózus tömegközlekedési beruházás, amihez hasonlót itthon egyszerűen nem találunk a hódmezővásárhelyi tramtrain kivételével. Oké, harmincegy év alatt felépítettünk egy (fél) buszpótló metrót is M4 néven, de ezen felül csak hagyományos villamos-, busz- és vasútvonalakat építünk - vagy még azokat se. Pedig ez a poznańi dolog se valami világújdonság: semmi olyan technológia nincs benne, ami ne lenne Magyarországon is elérhető, csak azt mutatja, hogy a busz és a metró közt van élet a pályahibák és elsőbbségadás kötelező táblák miatt átlagban hússzal cammogó sima villamoson kívül is... Amúgy van még egy másik hasonlóan ambiciózus szakasz is a városban, de arról majd a következő oldalon lesz szó.

Kicsit útközben is fotózgattunk, itt például Kurpińskiego megállónál. A balra látható jármű egy Moderus Gamma LF02AC, ami egy teljesen új, száz százalékban alacsonypadlós konstrukció a Modertranstól; 2019-től 30 ilyet vásároltak. Jobbra egy ilyen kocsi belső tere látható az ehhez hasonló alacsonypadlósokra (Alliance TW "Evo", PK "Lion") jellemző pódiumokkal, és a viszonylag szűk átjárókkal köztük (mert a futóműnek mindenképpen hely kell).

A gyorsvillamos állomásai (itt fent például a Lechicka Poznań Plaza) eléggé a hetvenes-nyolcvanas éveket idézik, nem túl barátságosak, de szintbeli elkülönültségük miatt elég praktikusak.

És itt van még egy Tramino, meg még egy belső teres felvétel, amin talán jobban látszanak a mindenféle vagány utastéri fények. A kép készítésének helyszínéről majd később lesz szó.

Némi csavargás után a főpályaudvarnál kötöttünk ki, ez a két kép itt konkrétan Poznań Główny megállónál készült. Balra egy Combinót látunk, melyből 2003 óta jár 14 példány a városban. Jobbra egy ritkább állatfajta: egy Tatra RT6 MF 06 AC. 1996-ban tíz ilyet vettek a gyorsvillamosra, de rengeteg baj volt velük. Egyrészt ívekben túlságosan kilógtak, másrészt megbízhatatlanok voltak. A 2010-es években a Modertrans újította fel őket, hozzájuk csapva négy prágai kocsit, amit ott nem nagyon tudtak/akartak használni. A 63%-ban alacsonypadlós típus a Tatra gyár hattyúdala volt, gyakorlatilag csak itt bírták többé-kevésbé harcra fogni őket, bár itt se egyszerűen.

Bár Brnóban már utaztam ilyennel, annyira különleges ezt a típust látni, hogy itt van még egy kép róla :) Jobbra: még egy tartaléknak félreállított 105Na, ezúttal Ogrody végállomáson - szerettem volna végre utazni is egy ilyennel, úgyhogy kezdtem frusztrált lenni :) Spoiler alert: azért a végén sikerült menni ilyennel egy sort. De most tartunk egy kis szünetet!

Folytatás: bekukkantás a főpályaudvarra, aztán még több villamosozás!


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez