Látogatás a bécsi közlekedési vállalat főműhelyében II.
2002 október 23.

Előző oldal

Látkép. Baloldalt látható egy "T" sorozatú kocsi, mely az U6-oson közlekedik, és mely az imént látott kölni villamos rokona.

E1 karosszériajavítás közben. Elsősorban emiatt a típus miatt jöttünk ide, hiszen úgy hírlett, hogy Miskolc venni fog belőle párat, bár látogatásunkkor éppen úgy tűnt, hogy az üzletből nem lesz semmi. A képen látható járműből lett egyébként a 6117-es pályaszámú sínvizsgáló jármű. (Frissítés: később megtörtént a miskolci vásárlás, sőt, azóta már nyugdíjba is küldték az akkor megvett bécsi kocsikat)

És lássunk pár buszt is! Ezekről az öregnek tűnő csotrogányokról kiderült, hogy nem is olyan öregek: a legrégebbiek is csak 13-15 évesek. Pedig a kinézetük inkább hatvanas évek második fele, mint bármi más...

Ez a példány például '92-es volt.

A régi dizájnt kiváltó új típus szólóban, ...

... és csuklósként. Bécsben a közforgalmi buszok mind gázhajtásúak, már nem használnak dízelt.

Vissza a villamosokhoz: két E1. Kísérőink azt mesélték, hogy a különböző gyártóktól származó azonos típusok közt is vannak különbségek (nagyobbak, mint az ajtó üvegtábláinak mérete, amit még én is észrevettem)!

Az E1 kontrollere: a középen felül látható joysticket előrenyomva vagy hátrahúzva változik a hagyományos jellegű kontrollert mozgató szervomotor sebessége - ezen a (nem bécsi) videón látható, hogy nagyjából hogyan működik. Az érintkezőket körbefogó szigetelőelemek se nagyon különböznek a nálunk használatosoktól. Ez az  AEG gyártmányú rendszer egyébként egy áttervezés eredménye, a kontrollert eredetileg a vezető forgatta. (Frissítés: az AEG rendszert később más gyártmányra cserélték, melynek a neve hirtelen nem jut eszembe)

Kiszerelt kontrollerek, illetve a hozzájuk tartozó kontaktor-sor. Utóbbi a vezetőfülke mögötti bal oldalon a hosszanti széksor alatt helyezkedik el a kocsikon.

Az "U" metrótípus szervós kapcsolószerkezete.

Ki a szabadba: ULF halad át a tolópadon.

Egy kis dízelmozdony is rendelkezésre áll a mozgatásnál, vélhetően ő húzza be a vasúton érkező metrókocsikat.

A Kölnnek épített villamos eddigre elhagyta a csarnokot, és a próbapálya bejáratánál várakozott.

De ez még nem minden: a kölni villamos mellett egy másik hasonló konstrukció is várakozott itt, ő Isztambulba megy majd. Én első blikkre a Stockholmnak szánt típusnak néztem volna, de hozzá kell tenni, hogy ez igazából ugyanaz a család, mint a kölni, a croydoni, a bécsi alacsonypadlós U6, illetve a Badnerbahn (WLB) új kocsijai...

A főműhelyben eltöltött pár kellemes óra után a belváros felé vettük az utunkat, és felfedeztük magunknak a 49-es vonalat, ami eddig valahogy kimaradt az életemből.

Itt egy 90 fokos kanyar, ...

.... itt pedig a következő. És az autók vigyáznak, a gyalogosok szintén, a villamos pedig közlekedik, hiszen ez lenne a lényeg (csak a kanyarban lassít 25-re, nem kell végig tötyörögnie, mint nálunk).

18-as villamos a Südbahnhofhoz közeledve.

Egy másik E1 ugyanott, ezúttal az O viszonylaton. Mint azt azóta elmagyarázták nekem, Bécsben azok a járatok kaptak betűjelzést, melyek több számozott viszonylat útvonalára lettek felfűzve (ugyanis ott az átmérős, illetve körirányú villamosokat számmezőkre osztották).

És itt a vége: E2 a naplemente fényében.


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez