Életképek, 55. rész: 2020-22/4

Előző oldal

Kijelzős KCSV-k

Legyünk őszinték: a Ganz csuklósokat már rég ki kellett volna dobnunk, és már a '90-es években felújított (gyakorlatilag újraépített) KCSV-knek is kifelé kellene menniük a divatból. Ehelyett 2021 végén jutottunk el csak oda, hogy az 1351-es pályaszámú kocsi elsőként kijelzőt kapott. De csak elöl-hátul, oldalt megmaradtak a táblák :-/ 2022 elején aztán nagyon beindult a kijelzősítés, hetente felbukkant egy-egy újabb. Ezek szerint ezek a kocsik egy ideig még velünk maradnak. Jobbra mondjuk pont sikerült elkapnom egy olyan kocsit, amin nem ment a kijelző, helyette oldaltáblát dobtak a szélvédő mögé :)

Az első képen a kijelző nem volt olvasható, mert nagyon lassú a frissítésük: kb. 1/100-as záridővel fotózva látszik csak a teljes felirat. Viszont ilyen hosszú idővel mozgó kocsit nem nagyon lehet bemozdulás nélkül elkapni, maradt tehát a megállóban fotózás.

Séta a hegyvidéken

Egy idő után már nem csak vízszintes terepen mozogtam, hanem a hegyvidéken is :) A Nagyhíd megálló mindig egyfajta kedvencem volt, ...

... szerintem nem nagyon kell magyarázni, hogy miért.

Az 59-es János kórházi végállomásán sorbanállás volt, még egy zöld villamos is ott parkolt :) Érdemes megfigyelni a kocsikat: a felújított Tatrák sorban kapják meg az újabb nagyjavításukat, melyek végén egy ideje már LED-es fényszórókkal, vezetőfülkei légkondival, utastéri és dashcam kamerával jönnek ki. Ami persze klassz, de azért már ők is kezdenek túl lenni a 40-en.

Balra: ritkán fotózom a Tatrák "B" végét, hát most itt egy ilyen kép! Jobbra: szocmodern építészet szocmodern villamossal :)

Amikor megjelentek, imádtam a Tatrákat, aztán rájuk untam, és onnantól az UV volt a király (főleg miután az igazán régi villamosok eltűntek). Aztán amikor éveken át az 1-essel jártam dolgozni, elkezdtem újra becsülni, hogy a cseh remekeken van fűtés, sok ülőhelyük van, és nem olyan hangosak. Ma már szívesen fotózom őket, hisz ez az a sorozat, ami tulajdonképpen velem együtt nőtt fel.

Na, ez viszont egy 41-es a Tabánban, ahol nem kellene lennie! Nem tudom, miért terelték őket ide, de a másik irányba már rendesen, a rakparton mentek, ...

... és dél felé is csak 56A-k jöttek.

A toborzóvillamos

2021 júniusától egy érdekes Tatra járta az utcákat: a Toborzóvillamos, melynek bizonyos részeibe plexilapokon át be lehetett nézni.

Nem ismerem a felújított Tatrákat eléggé ahhoz, hogy meg tudjam megmondani, pontosan mit látunk itt, de ha kisgyerek lennék, imádnám!

Az ajtómozgató mechanikát is "kinyitották", és a hátsó szekrénybe is be lehet nézni. Bizonyos részei tisztára olyanok, mintha egy szerverterem kábelrendezőjét látnám :)

Bécsi út, csak úgy

Az 1-esen hétvégéken, ünnepnapokon és iskolaszüneti kiiktatásokkor Combinók is járnak, de most egyszerre kettőt is sikerült a Bécsi úti végállomáson elkapni.

Az egykori kocsiszín előtti tárolón pedig egy 19-es pihent. Nem volt nagy ötlet eladni a kocsiszínt '96-ban; ha meglenne, most nem kellene vacakolni, hogy ki hova álljon! És ami a legdühítőbb szerintem: a remiz területét azóta se építette be a vevő: romkert az egész.

Balra: valami kavarás lehetett, mert ezen a vágányon normál esetben a 41-es szokott fordulni, és a tábla is azt mondta, ez itt mégis egy 17-es. Jobbra: az imént még pihenő (ebédidős?) 19-es felállt a végállomásra, de persze csak a bent álló 41-es mögött volt helye.

1522

A Beszkárt 1522-es motorkocsija így nézett ki, amikor először láttam 2001-ben. Egy film kedvéért festették kékre, de akkor már egy ideje rossz bőrben volt. A selejtezése után, '79/80-ban felújították, aztán benn ragadt a vágánykapcsolatát vesztett Újpest kocsiszínben, ahol leromlott az állapota. Ezután bevitték "élő" területre, állt Ferencvárosban, Kelenföldön, majd a végén Zuglóban. Onnan vitték át a főműhelybe felújítani. Most pedig itt állt meg egy pillanatra a Hengermalom úton! Gyönyörű, nem?

Még dolgozni kell rajta, de egyszer csak elkészül! A korábban látott 5884-es pótkocsi igazából hozzá passzol arculatilag, hiszen az is Beszkárt állapotú, a BKV-s állapotő 2806-ossal ellentétben. Jobbra: ez a Tatra iker is épp arra járt. Nem kell megijedni, nem az 1-es lett kétkocsis: ez egy kocsiszíni menet volt a Fehérvári útról Pest felé tartva.

Ez+az 3.

Balra: felmentem Farkasrétre, de a Márton Áron téri végállomáson kívül gyakorlatilag sehol se sütött jól a nap. Jobbra: a Szabadság híd kimeríthetetlen fotótéma!

Lássunk egy kis Gellért rakpartot is! A sziklák tövében robogó villamosokról valamiért sokkal kevesebb képet látok, mint egy csomó másik helyről, pedig - hétvégén legalábbis biztosan - az autóforgalom nem zavarja a rálátást.

A BTK (Bartók-Tétényi-Karolina úti) hidat a közeljövőben két újabbra cserélik, kettő helyett ugyanis négy vasúti vágány lesz itt, szóval elugrottam ide is pár kép erejéig, megörökíteni a jelenlegi állapotot. Kisgyerekként ezen a hídon tanultam meg, hogy az ilyen kéttámaszú szerkezet az egyik végén merev csuklóra támaszkodik, a másikon pedig görgősre. Akkoriban ezt sokkal szakszerűbben el tudtam magyarázni, ma már csak halványan rémlik, hogy mit minek hívtak ebben a felállásban - a mérnököktől ezúton is elnézést kérek :)

A 19-es és 49-es Kelenföldi pályaudvari... bár nevezzük inkább Vasút utcainak... végállomása környékén immár nem csak a romos lakóházakat bontották le, hanem a lepra kocsmasort is. Remélem, hamar épül valami értelmes a helyükre!

A Kiskörúton épp fennforgás lehetett, mert jó ideig nem jött semmi, úgyhogy elindultam gyalog Buda felé, aztán hirtelen elkezdtek jönni a villamosok, az egyik tábla nélkül. Mondjuk jó volt gyalogolni, nem panaszból írtam.

Folytatás: fennakadás, terelés és rövidítés


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez