Budapesti tömköz életképek 39.

Időszak: 2009

Korábbi életképek

Ismét itt az ideje egy adag életképnek az elmúlt hónapokból. Sőt, igazából már korábban itt lett volna, de most volt egyszerre időm és erőm átméretezgetni és kommentezgetni őket.

Ismét mozgás Hofherr Albert utcában
Ez+az I.
Különmenetek
Áradás
Mukik mindenfelé
Ez+az II.
A budai Duna-parti villamosvonal felújítása
Újranyílik a budai rakparti vonal

Az itt láthatónál persze jóval több történt 2009 késő tavaszán-nyarán, de a szortírozgatás végére csak a különlegesebb és érdekesebb képek maradtak a pakliban, az átlagos történéseket mutatók kipottyantak.

Ismét mozgás Hofherr Albert utcában

Május 4-én üzemkezdetkor használhatatlanná vált a Száva kocsiszín és az 50-es villamosvonal közti összekötővágány, elérhetetlenné téve a vonalat. Reggel értelemszerűen nem tudtam ott lenni, de ha minden igaz, Unimoggal vontatták át a 42-es villamos végállomásától az 50-es vonalra a villamosokat a Hofherr Albert utcában levő, az utóbbi időben használaton kívül helyezett összekötővágányon.

Miután az 50-es vonal elindult, az összekötővágányt alkalmassá tették a rendeltetésszerű használatra, kijavítva a pálya- és az áramellátás hiányosságait, így ezután a villamosok már saját erőből is mozoghattak azon (még ha lassan is).

Kár, hogy a kocsiszíni menetek időpontja nem esett egybe a kedvező fényviszonyok idejével :)

Egy kis videó a fennforgásról.

Ez+az I.

A baloldali fotó még április végefelé készült a Salgótarjáni út - Hungária körút kereszteződésénél. Első pillantásra talán nem is kellően feltűnő, hogy a rajta levő 37-es rossz oldalon van: a szokásos villamosvezető-verseny miatt közlekedtek egy vágányon az Őrházig, mivel a másik vágányon a verseny zajlott. A jobboldali kép a hobbijaim találkozását ábrázolja: villamos, hajók, Budapest...

Aszfaltrengeteg a Széna téren és dúslombú fák az Orczy téren.

Egy reggelen arra lettem figyelmes, hogy egy "GYROS" (speciális festésű GYORS 7-173 alias "piros hetes") állja el az utat a Fehérvári úton. Hogy mit kereshetett pont ott? Már azon túl, hogy vontatóra várt, ami a képen már ott is áll előtte. Ugyanezen nap délutánján éppen egy, a Szent Gellért tér előtt visszafogni készülő villamost akartam volna fotózni, amikor arra lettem figyelmes, hogy az amúgy ebben a megállóban nem megálló 7E/173E megáll, ajtót nyit, ajtót csuk, majd elindul... sűrű fekete füsttel terítve be a környéket. Sajnos a fényviszonyok már elég rosszak voltak, így az ezt követő állapotot, amikor idő előtt besötétedett a Bartók Béla út ezen részén, már nem tudtam megörökíteni. Szomorú állapotok vannak a buszüzemnél :(

14-es villamos Káposztásmegyeren, (elvileg) oldaltábla tető-viszonylatjelző táblaként alkalmazva Óbudán.

Különmenetek

Mindenféle különmenetek is voltak mostanában, civil és BKV-s szervezésben.

A Mavite május 9-én két TW6000-essel járta be a várost, én csak két ponton csatlakoztam hozzájuk, de ebből az egyiken a rosszul konfigurált fényképezőgép miatt nem sikerült értelmes minőségű képet készítenem :)

A BKV nem semmi meglepetéssel rukkolt ki júniusban: egy UV furikázott fel-alá a frissen díszkivilágítást kapott Szabadság hídon, fotómegállásokkal örvendeztetve meg a fényképezőgéppel rendelkező villamosmániásokat (is). Ahhoz képest, hogy éjjeli programról volt szó, meglepően sok érdeklődő volt.

Jó volt végre UV-val utazni a decemberben ismét megnyitott kiskörúti pályán!

Ezen kívül is lehetett pár alkalommal UV-val találkozni a városban, oktatások során.

És még mindig júniusban járunk: a BKV két napon át "humorvillamost" közlekedtetett a Blaha Lujza tér és a Moszkva tér közt.

A szerelvény Zugló kocsiszínből állt ki a Moszkva térre, ami  több mint egyórás túra volt.

A humorvillamost kívülről plakátok díszítették, belül a pesti kabaré fénykorát elevenítették fel felvételről és élőben.

Egy picit törjük meg a járműfotók sorát: a Móricz Zsigmond körtéren már tavasszal elkészült a Villányi út és a Fehérvári út közti új összekötővágány (baloldalt), mely műszakilag át is lett adva, ám az oda vezető váltó heteken át ki volt peckelve faékekkel, ahogy az a jobb oldali fotón látszik.

Itt éppen (megint:) egy UV halad át ezen az új kapcsolaton, melyen menetrend szerinti forgalmat csak akkorra terveznek, amikor már járni fog a négyes metró. A kézenfekvő (rosszmájú) komment helyett inkább beteszek még egy szép UV-s képet ;)

És a BKV-n belül valami tényleg változik: augusztus második felében és egész szeptemberben hétvégéken UV közlekedik Hűvösvölgy és Kamaraerdő közt. Mondhat bárki bármit, ez budapesti léptékben komoly haladás; több külföldi ismerősöm is jelezte, hogy igyekszik egy ilyen napot beszervezni a programjába :)

 

Áradás

Az embernek szinte már hiányérzete van, ha a Duna nem önt ki legalább annyira nyáron, hogy az alsó rakpartot le kelljen zárni.

Idén sem maradt ez el, de a 2-es villamost nem kellett leállítani.

We all ride in a Yellow Submarine, Yellow Submarine, Yellow Submarine... Jó az a támfal, na!

Mukik mindenfelé

A villamosüzem nyolcvanvalahány éves igáslovai továbbra is róják köreiket...

... jellemzően reggel, de néha este is.

Itt éppen egy kisföldalatti-csuklóst vittek át a Fehér úti főműhelybe.

Az ilyen szállítások fénypontja szerintem az, ahogy a kisföldalattit kijuttatják a villamosvágányra, ugyanis a kis sárga túl alacsony ahhoz, hogy felérje a villamos felsővezetékét, a nagy szürkék meg túl magasak ahhoz, hogy beférjenek a kis sárga kocsiszínébe.

Ez+az II.

Balra: a 72-es trolit hetekig buszok pótolták. Jobbra: a 24-es vonalán több helyen is vágányépítés volt. Itt épp a Festetics utcai végállomás alapozását láthatjuk.

Balra: a Kálvin téri villamosmegálló egy fémből és üvegből "szobort" ((C) Karinthy Frigyes) esőbeálló tetőt kapott, mely beüvegezésének idején (a budai rakpart lezárása miatt ide közlekedő 41-es mellett) a 47-es is a Moszkva térre közlekedett. Jobbra: Combino a körtéri "kígyóveremben".

Nem éppen idilli állapotok a Bécsi út újlaki szakaszán. Ezzel együtt felhívnám a figyelmet a baloldali kép jobb szélén álló piros autóra, ami egy Ferrari.

A budai Duna-parti villamosvonal felújítása

A budai rakparti vonalat elvileg az alá épített gyűjtőcsatorna miatt bolygatták meg, de szerencsére ha már hozzányúltak, teljesen újjá is építették. Üröm az örömben, hogy az átadás hónapokat csúszott.

Ez itt a Clark Ádám téri új megálló, mely a korábban a hídfő északi oldalán levő és az Ybl Miklós téri összevonásaként született. Tessék nézni a távolban azt a váltót! Illetve itt egy közeli kép róla (jobboldalt). Ez a fotó június 29-én készült.

Itt pedig ugyanez a váltó kiépítve, elbontott alépítménnyel. Nem, nem a fotók sorrendje keveredett meg, ezek július 5-i képek - valamiért fel kellett bontani a már elkészült pályát...

A baloldali kép egy gyönyürűséges "csőrös Tátra" darut mutat, ami szerintem a valaha létezett legszebb munkagépek egyike. A betontömb, amin áll, gyanúm szerint az építkezés közben felfedezett ciszternát borítja, melynek sorsának kitalálása hetekkel késleltette az építkezést.

Engem nem kicsit lepett meg, hogy "meglepetésszerűen" tudtak egy ilyenbe botlani, hiszen a Várkert kioszk konkrétan a Várnegyed vízellátását szolgáló szivattyú gépháza volt, amihez nyilván tartálynak (ciszternának) is kellett tartoznia. Szerencsére megoldották megmentésüket, állítólag látogathatóak is lesznek a jövőben.

Jobboldalt: a rakparti villamospályának az a része, melyen közúti forgalom is előfordulhat, RAFS technológiával épült (a többi bebetonozott talpfással).

Tömegközlekedésileg ugyan nem sokat oszt vagy szoroz, de azért érdekes, ahogy a Margit híd környékén kiszélesítették az alsó rakpartot.

Mivel a tabáni villamospálya már igen trágya állapotba került, ...

... egy pár hetes vágányzár alatt azt is kijavítgatták. Addig a 18-as és a 41-es a Döbrentei térig járt, az Erzsébet híd alatti váltó és a megálló közt egyvágányozva.

Újranyílik a budai rakparti vonal

Egyes elvadult pletykák már ősz végi újraindítást vizionáltak, amikor július végén csak átadták a pályát a Döbrentei tér és a Batthyány tér közt.

A megállók emelt peront kaptak (állítólag azért kicsit alacsonyabbak a nagykörútiaknál; nem mértem le), és tulajdonképpen egész pofásak lettek...

... de a villamospálya szélénél aztán véget ér a világ, a járda/bicikliút felbontásokkal teli akadálypálya maradt.

A Clark Ádám téri megálló, és a kalandos sorsú visszafogó váltó.

Az új pályán még a nem kimondottan jó futású ICS-k is normálisabban futnak, mint előtte, és talán gyorsabban is. Remélem, azért a pálya környékét is hamarosan rendbeteszik!

És egy érdekes változás: az oldaltáblákon a kilencvenes években megszüntetett korábbi módinak megfelelően ismét feltüntetik az útvonal során érintett utakat-utcákat. A metró és HÉV jelzése szintén klassz dolog, mint ahogy az is, hogy a belső oldalon a fontosabb utascélpontokat kiírják. Sőt, ezen a változaton még egy plusz megállót is, az Albertfalva utcát feltüntettek, ami amúgy a helyesen jelzett Építész utca folytatása a sínek másik oldalán (itt a helyes megálló-sor). Egy időben talán külön is hívták a két irány megállóját: kifelé Albertfalva utcának, befelé Építésznek. Azt persze nem teljesen nem értem, hogy ha most az Építész lett mindkét irány neve, akkor a Fonyód utcánál miért nem az ugyanazon az oldalon levő Vegyész utcát használták elnevezésként, de persze nem állítanám, hogy ez a kérdés álmatlan éjszakákat okozna ;)

Nna, mára ennyi.


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez